A felsőoktatási jelentkezés határideje február 15., és a döntésben sokak számára meghatározó szempont, hogy egy-egy egyetem vagy főiskola milyen színvonalú képzést kínál. Ilyenkor sokan böngészik az egyetemi rangsorokat, amelyek hasznos támpontot nyújthatnak, ám nem mindegy, milyen módszertan alapján állítják össze ezeket.
A Tanuláskutató Intézet friss elemzése rámutat, a rangsorok önmagukban jó kommunikációs eszközök, de fontos figyelembe venni, hogy mi a felsőoktatás valódi célja és szerepe. Magyarországon ráadásul az egyetemi képzés mellett számos további tanulási és fejlődési lehetőség is elérhető, beleértve a nemzetközi tapasztalatszerzést. Ezek közé tartozik például az MCC programjai által kínált lehetőségek köre is.
A felsőoktatás-politika célrendszere rendkívül szerteágazó és egyben folytonos viták terepe. A különböző oktatáspolitikai felfogások eltérő megközelítésmódot alkalmaznak akkor, amikor az egyetemek céljáról beszélnek. Egyesek szerint az egyetemek a munkaerőpiac előszobái és fő feladatuk a lehető legmagasabb, munkaerőpiacon is használható tudás átadása, vagyis magas hozzáadott értékű munkaerő képzése. Mások szerint az egyetemek feladata az általános műveltség szintjének növelése, a 21. század változásai közepette is a tájékozott és tájékozódni tudó ember felkészítése. Szintén mások szerint az egyetemek feladata a társadalom szélesebb körű fejlesztésének gócpontjai, úgymint a gazdaság, a kutatás-fejlesztés és a kultúra találkozási felületei.
Ha azonban ennyire eltérő az egyetemek szerepfelfogása, akkor mi alapján határozható meg objektív módon, hogy az egyetemek fejlődnek-e? Mi alapján értékelhető a felsőoktatás-politikát művelő munkája? Van-e konszenzusos fogalom a fejlődésre, illetve fejlesztésre a felsőoktatás-politika területén?
A felsőoktatási intézmények összehasonlíthatóságának érdekében kutatócsoportok, nemzetközi szervezetek és vállalatok rangsorokat állítanak fel, melyek egyrészt hatékony kommunikációs eszközök a leendő hallgatók toborzása során, másrészt a fenntartó irányába is információval szolgálnak (Tempus Közalapítvány). Egy rangsor kommunikációs eszközként való hasznosítása mellett minőségi mutató is, mely egyszerre biztosítja a visszamérhetőségi és elszámoltathatósági szempontokat, valamint elfogadható az akadémiai közösség számára is.
A rangsorok közötti látványos különbségek azonban megnehezítik az intézmények objektív összehasonlítását. S mint ahogy a kiválóság, úgy a különböző szempontok is szubjektívek, a ranglisták értelmezésénél a legfontosabb szempont, hogy milyen módszertant alkalmaznak az egyes kutatócsoportok, szakértők, vagy éppen vállalatok.
Az egyik legelismertebb globális felsőoktatási rangsor az Academic Ranking of World Unversities (ARWU), a Shanghai Jiao Tong egyetem saját listája, mely 2003-ban készítette el először a világ legjobb egyetemeinek ranglistáját, hat tényezőt értékelve. Az ARWU elsősorban a kutatási tevékenységet értékeli, olyan egyetemeket vesz figyelembe, ahol Nobel-díjasok, Fields-érmesek, sokat idézett kutatók vagy a Nature vagy Science folyóiratban publikált tanulmányok találhatók. Az ARWU a három kulcsfontosságú tényezőben is szintet lépett a korábban ismert mérésekhez képest: a vizsgált intézményi kört kiterjesztette az egész világra; statisztikai adatok alapján új indikátorokat tűztek ki; és az adatbázis elsődlegesen az interneten elérhető adatokból állt össze (Fábri, 2016). Évente összesen több mint 2500 egyetemet rangsorolnak, és a legjobb ezret publikálják (Shanghai Rankings).
A Times Higher Education magazin 2004-ben kezdte el kidolgozni saját rangsorát, a World University Rankingst. Ez a lista a kutatásintenzív egyetemeket tizenhárom teljesítménymutató alapján értékeli és hasonlítja őket össze globálisan. Az indikátorok a tanítás, a kutatás, az idézettség, a nemzetközi kitekintés és az iparági bevétel köré csoportosulnak. A rangsor összeállításánál az adatokat közvetlenül az egyetemektől kapják, hiányos információknál becsléseket alkalmaznak.
A felsőoktatási intézmények rangsorolásában számos gyenge pontot találni. A Times Higher Education rangsoránál korábban felvetődött a mérés elfogulatlansága, hiszen a kutatásba felvett egyetemek körét például Németországban szubjektív benyomások, Ázsiában korábbi rangsorok alapján határozták meg. A rangsor első éveiben komoly kritikákat fogalmaztak meg annak kritikusai, hiszen az adatszolgáltatásban és a kvalitatív kutatás során is részrehajlást fedeztek fel. A folyamatos átalakítások és finomhangolások ellenére a feszültség egyre nőtt, így 2009-től új szerkesztőséggel folytatták a munkát (Fábri, 2016).
Azonban generális problémák is vannak a listák körül. Koncepcionális tévedés, hogy a világ valamennyi, csaknem 21 ezer intézményét ugyanazon indikátorok mentén összehasonlítva egy valós képet kapunk az egyetemek minőségéről. Ezek figyelmen kívül hagyják a különböző küldetéseket, eltérő erősségeket és az egyediséget az intézmény működésében. Maga a nullösszegű rangsor felállítása is kérdéseket vet fel, mert azt sugallja, hogy két egyetem nem lehet megegyező státuszban.
A felhasznált adatbázisoktól függően torzítások mutatkozhatnak, melyek leginkább a kutatási eredmények, az angol nyelv és a természettudományok irányába tolják a hangsúlyt. A Scopus némileg mérsékelni tudja ezeket az egyenlőtlenségeket, mert az nagyobb számban tartalmaz humán tudományi folyóiratokat, de a természettudományok és az angol nyelv dominanciája ezzel együtt is érezhető, a kutatások előtérbe helyezése pedig az egyetem alapküldetését, a tanítást marginalizálja.
Az Independent Expert Group (IEG), melyet a United Nations University International Institute for Global Health (UNU-IIGH) hívott életre, a legfontosabb problémák között említi még a globális, regionális és nemzeti egyenlőtlenségek további elmélyítését is. Kutatásuk szerint a rangsorok kritériumai előnyben részesítik a jómódú, nagyobb, kutatás-intenzív egyetemeket a globális északon, tovább erősítve a koloniális egyenlőtlenségeket.
Magyarországon leginkább médiapiaci szereplők készítenek rangsorokat, elsősorban a hazai intézményeket elhelyezve a listában.
A kétezres évek elején indult meg a rangsorok elkészítése, a mai napig a HVG Diploma az egyik legmeghatározóbb (Tempus Közalapítvány). Ez elsősorban felvételi kiválósági rangsort jelent, hiszen a bekerülő hallgatók eredményeit veszi alapul.
Bár az elismert felsőoktatási rangsorok nem tudják egyértelműen meghatározni, melyik a legkiválóbb egyetem, hiszen azt az egyén szubjektív indikátorai határozzák meg, van létjogosultsága ezeknek a listáknak, hiszen az egyetemek összehasonlíthatóak egymással teljes intézményként és részenként is, az összehasonlítás pedig számosítható, melynek összevetése sorrendet eredményez, mely így a laikus, külső megfigyelő számára is érthető és érdekes lehet (Fábri, 2016). A felsőoktatási rangsorok hozzájárulnak az intézmények presztízséhez, befolyásolhatják a jelentkezési számokat, és az ágazatirányítás is figyelembe veszi. Kommunikációs eszköz révén egy jó eredmény kiemelt reklámot tud biztosítani, vagy éppen negatívan hathat az egyetem általános megítélésére.
A THE ismét egy friss rangsorral jött ki, amely segít elhelyezni magyar egyetemeinket a nemzetközi versenyben. Tizenegy képzésterület szerint sorolják be az intézményeket, és az indikátorok között megjelennek az oktatás minőségét befolyásoló mutatók, mint a hallgatók és oktatók aránya, de a nemzetköziesítés is a külföldi hallgatók arányának vizsgálatakor. Ezek alapján valamennyi képzésterület rangsorába bekerült több magyar egyetem is, az orvosi és egészségügyi területen a Semmelweis Egyetem kiemelkedő helyen, 201–250. között szerepel, az Óbudai Egyetem pedagógusképzése is hasonlóan az első harmadban foglal helyet, műszaki területen pedig kilenc felsőoktatási intézményünk is ott van a legjobbak között.
A felsőoktatási rangsorok nemcsak az intézmények közötti eligazodást segítik, hanem arra is rávilágítanak, hogy a nemzetközi tapasztalatszerzés egyre fontosabb szerepet kap az egyetemi évek során. A külföldi tanulmányok népszerűsége folyamatosan növekszik, és ezt különböző ösztöndíjprogramok, például az Erasmus és a Pannónia Program is támogatják. A magyar hallgatók számára olyan programok is lehetőséget kínálnak külföldi tanulmányok folytatására, mint a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Egyetemi Programja, amely számos nemzetközi egyetemmel, többek között bécsi, berlini és Európán kívüli intézményekkel is együttműködik. A határokon átnyúló képzési lehetőségek révén a hallgatók nemcsak szélesebb szakmai látókörre tehetnek szert, hanem versenyképes tudással és értékes kapcsolatokkal is gazdagodhatnak, ami hosszú távon előnyös lehet karrierjük szempontjából.
A szerző az MCC Tanuláskutató Intézetének kutatója, az NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar osztályvezetője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Jovanmandic / Getty Images)