Az elmúlt napokban – hogy ezt a rettenetes sajtóközhelyet rángassam ide – páros lábbal szállt bele a nem kormányközeli sajtóba Magyar Péter. Részben a csütörtöki Partizán-interjút értékelő cikkek után, főként pedig azt követően, hogy – az Index cikke nyomán – körbement a sajtóban a hír: a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálatot indított annak kapcsán, hogy Magyar Péter valóban bennfentes kereskedést valósított-e meg azzal, hogy a Mészáros Lőrinc-féle Magyar Bankholding Zrt. felügyelőbizottságának tagjaként – a feltételezés szerint belső információk ismeretében – az Opus Global Nyrt. papírjaival kereskedett. A tőzsdézés és a részvények kérdése már a Partizán-interjúban is felmerült, Magyar ott is ingerülten reagált az újságírói kérdésre. 

Tegyük hozzá, nem ez volt az első alkalom. Sőt, nem is másodszor vagy harmadszor, hanem inkább sokadszor történt ilyen. Mindez úgy, hogy a nem kormányközeli sajtó (a független sajtó, az ellenzéki sajtó – a kívánt rész aláhúzandó) az elmúlt egy évben kifejezetten megértő, lojális, néhol kifejezetten támogató volt Magyarral.  

Mire is hasonlít ez a működés? Mire emlékeztet ez a helyzet? Minek a mintázata ez? Az elmélkedésre is lehetőséget nyújtó reggeli zuhanyozás közben beugrik: hopp, ez pont egy bántalmazó kapcsolat dinamikája. Akárhányszor is pofoz meg, én visszamegyek. Megbocsátok. Hisz létezik egy nagyobb jó. Tudom, hogy szeret. Nem is olyan rossz ember ő. És egyébként is egyben kell tartani a családot.

Magyar aktuális kibukása már a műsorban elkezdődött, amikor kijelentette: úgy érzi magát a Partizán stúdiójában, Gulyás Márton kérdéseinek kereszttüzében, mintha legalábbis „az Origóban vagy a Megafonban” lenne. Ami, ismerve a Partizán politikai irányultságát és praxisát, meglehetősen különös kijelentés. Kérdésekkel provokált az újságíró, jut az ember eszébe a már-már klasszikussá emelkedett, bon mot-értékű mondat. Gulyás Márton ugyanis nem tett semmi különöset. Pontosan úgy járt el, ahogyan a szakmája szerint el kell járnia: alaposan kikérdezte azt az embert, aki – legalábbis minden egyes gesztusa erre enged következtetni – felhatalmazást kér arra, hogy Magyarország következő vezetője legyen. Azaz miniszterelnöknek készül. Magyar Péter politikus, az őt támogató tömegek pedig azt várják, hogy egy politikus frontális interjúban valódi kérdésekre adjon valódi válaszokat. De lehet, hogy nem jól gondolom.

Folytatódott aztán a fölindulás többek közt Magyar Péter Facebook-oldalán, ráadásul meglehetősen különös módon. Az interjút követően még ezt posztolta: „Köszönöm a ma esti lehetőséget! Valahogy így kellene kinéznie egy valódi interjúnak a köztelevízióban egy valódi demokráciában. Ami késik, nem múlik. Lépésről lépésre.” De hamarosan már ezt írta: „Szintén vicces volt olvasni a magukat függetlennek tartó újságírók és elemzők kritikáját, hogy nem beszéltem az egészségügy, az oktatás és egyéb fontos területeken tervezett lépésekről. Emlékeim szerint pont ezekről nem kaptam kérdéseket, amit igyekeztem is szóvá tenni. Szerencsére az emberek többsége nem a propagandistáknak és az elemzőknek hisz, hanem a saját szemének és fülének.”

A valódi égzengés akkor kezdődött, amikor a feltételezett bennfentes kereskedés és a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálatának híre megjelent a lapokban. 

A politikus a HVG cikkében cáfolta, hogy szabálytalanul kereskedett volna, ám természetesen legfőbb kommunikációs platformján, Facebook-oldalán is érintette a kérdést, sőt, azóta – így vagy úgy – összesen négy posztban is szót ejtett a Partizán-interjúról és a részvényügyről. És akkor itt rá is fordulok arra, amiről valójában beszélni szeretnék.

Az első posztban „propagandistáról” és „valódi újságírókról” beszél. Hogy ki kicsoda, azt nem teszi világossá. Találja ki, aki akarja. Aztán azt írja, hogy „magát függetlennek nevező sajtó”, előkerül a független szó idézőjelben is, az Indexet mint a mai Szabad Népet emlegeti (csak a rend kedvéért: a Szabad Nép a sztálinista Rákosi-diktatúra központi orgánuma, a Magyar Dolgozók Pártjának lapja volt). Előkerül a „cikket azonnal terjesztő többi propagandalap”. Nem tudni, melyek ezek, és mitől lesz a Magyar Péter-i értelmezésben egy lap „propagandalap”, bár lentebb olvasható a közmédia, valamint a TV2, a HírTv, a Mandiner és az Index neve, ám a hírt magát szinte a teljes magyar sajtó átvette.

A legélesebb megállapítások és kijelentések azonban nem is itt, hanem egy február 13-i, csütörtöki posztban olvashatóak. Ezek szerint „ma végleg bebizonyosodott, hogy a korrupt politikai elit és a megalkuvó médiaelit paktumot kötött, és együtt próbálnak gátat eszkábálni és megállítani a Tisza áradását”. Másfelől – célozva a Partizán-interjúra – Magyar kijelenti: „Egy riporter bedob egy hónapokkal ezelőtti, bűncselekménnyel megszerzett és kiszivárogtatott hangfelvételen elhangzott hazugságot egy interjúban.” Érdekes dinamika ez sok tekintetben: különös ezt hallani attól a politikustól, akinek a karrierje éppen a Partizánban indult el egy évvel ezelőtt, és akinek a politikai dobbantót éppen egy olyan hangfelvétel jelentette, melyben felesége, gyermekei anyja, az igazságügyi miniszter szavait rögzítette. Igen, hallottuk már az érvelést: utóbbi közérdeket szolgált. Ha azonban az közérdeket szolgált, akkor közérdeket szolgál az a kérdés is, amit Gulyás Márton tett fel Magyarnak – a minden eddigi jel szerint –, az ország vezetésére aspiráló politikusnak: mi a helyzet az Opus-részvényekkel. (És akkor abba még nem is mentünk bele, mi a morális megítélése annak a gesztusnak, hogy valaki a felesége lehallgatásából ácsol politikai dobbantót.) Ami pedig a Partizán-interjút illeti, mondom még egyszer: Gulyás Márton itt újságíróként járt el.

És akkor van itt még valami, egyáltalán nem mellesleg. De még mennyire nem. Ugyanebben a posztban Magyar Péter ezt írja: „Köszönjük nektek, hogy mellénk és a hazátok mellé álltatok! Köszönjük, hogy napról napra egyre több Tisza Szigetet alapítotok és egyre többen támogatjátok a rendszerváltást és a dicstelen Orbán–Gyurcsány lezárását. Azoknak különösen, akik az eddig függetlennek gondolt média támogatására szánt adományaikat irányítják mostantól a Tisza felé.” A Tisza Párt vezetője itt tehát, persze nem teljesen direktben, de azért meglehetősen világosan arra szólítja fel a Tisza táborát, hogy ne a kormánytól független sajtót, hanem a pártját támogassa. Magyarul, hogy rekessze be a független sajtó számára juttatott támogatásokat. Mindezt akkor, amikor a USAID-pénzek elapadása amúgy is nehéz helyzetbe hozhat hazai sajtótermékeket. Orbán Viktor hátradől, és Lánczi Tamással hozat egy dupla presszót. Kis tejjel.

De, hogy visszaugorjak a cikk elejére, Magyar Péter nem most áll bele először a kormánytól független sajtóba és annak újságíróiba.

Az első komoly csattanás 2024 márciusában a HVG és Dezső András ügye volt, ami később megrengette a lap szerkesztőségét is (disclaimer: az eset idején a hvg.hu szerkesztőségének tagja voltam). Készült egy Magyar Péter rendőrségi ügyét tárgyaló oknyomozó anyag, ennek megjelenése nyomán nevezte Dezsőt Magyar Péter propagandistának, „ő teljesítette a küldetést, hogy most a rogáni és a gyurcsányi propaganda kéz a kézben ezzel legyen tele”, írta akkori Facebook-posztjában Magyar.

Azóta is számos esetben járt el úgy, mint akkor, vagy most, a Partizán-interjú után. A mintázat az, hogy könnyen eljár a keze, ha ki kell osztani a propagandista címkét, a „Jól fizet a Tóni?” kérdést, esetleg a „Tónika Show” kifejezést, és az is visszatérő élmény, hogy nem pontosan értjük, mit ért Magyar Péter „propaganda” és „propagandista” alatt, mit jelent az ő értelmezésében a „magát függetlennek nevező” sajtó jelzős szerkezet. Persze, ha akarjuk, értjük. Mindazokat a sajtótermékeket, amelyek állítása szerint gátolni, akadályozni próbálják a Tisza áradását. A mostani Partizán-interjú után a propagandizmus vádjának fesztávja kifejezetten abszurdra tágult: nagyjából a Magyar Nemzettől a 444-ig ível. És ezt visszajelzik és fokozzák a különböző hazai sajtótermékek közösségi médiás megosztásai alatt megjelenő Tisza-szimpatizánsok is, akik a cikkmegosztások alatt ugyancsak mindennek elmondják ezeket a lapokat – a Mandinertől a Telexig. Mindez még azzal együtt is – pontosabban azzal együtt igazán – zavarba ejtő, hogy Magyar Péter a Tisza Párt szombati kongresszusán mondott beszédében köszöntötte a „tisztességes” sajtót, és megígérte, hogy a média háborítatlanul dolgozhatna egy Tisza-kormány alatt. Ilyet is láttunk már: egy svungosabb belemenés után a gyors bocsánatkérés. 

A legabszurdabb azonban mégsem ez. Hanem az, ahogyan a kormánytól független hazai lapok viszonyultak ebben az időszakban Magyar Péterhez. Minden egyes lenéző félmondat, belemenés, beleszállás, odaszólás, lebegtetett, sejtetett propagandistázás után. Ahogyan Tölgyessy Péter azt a legutóbbi Partizán-interjúban mondta – szó szerinti idézet jön –, „az ellenzéki sajtó mindent egybevetve rajong a jelenségért”, mármint a Magyar Péter-jelenségért. Van, aki ezt pontosan meg is fogalmazza. „2024 reménye, bizalma ennek a küldetésnek szól. Annak, hogy találtunk egy jóféle bontógolyót. Szántani, gyereket nevelni és építeni már nem feltétlen azzal akarunk majd – azt majd kitaláljuk. Egyelőre csináljunk helyet a szántáshoz, az építéshez és a gyerekneveléshez” – írta Tóta W. Árpád a hvg360-on.

Amennyiben a magyar ellenzéki politizálás – és a kormánnyal kritikus világ – gondolkodásmódja egyetlen kérdésre szűkül le, és ez a kérdés az, hogy hogyan lehet elzavarni Orbán Viktort (márpedig erre szűkült le), nem pedig az, hogy mi legyen a tartalom, milyen legyen a NER-rel szemben megfogalmazott másik ajánlat, milyen országot gondolnak el mindösszesen, és ahhoz kiket, miket akarnak mellérendelni, abból egyenesen következik Magyar Péter. De ez mind semmi: egyenesen következik belőle ez a bántalmazó kapcsolat is. Ha a NER-t leváltani, de még inkább fölülírni kívánó ellenzék végül a NER-ből választ egy NER módra működő figurát, abból nem tud más kijönni, csak a NER. Tetszett volna bevenni a piros pirulát, Mr. Anderson.

Egy szociális gondozásban dolgozó barátom meséli: egy nap megjelent egy véresre vert asszony a gyerekeivel a hajléktalanszállón. Lakrészt biztosítottak a számukra. A nő hangosan szidta a férjét az udvaron, micsoda egy szemétláda az az ember. Aztán egy napon megjelent a férj egy szatyor koszos ruhával, hangos szóváltás következett, végül az asszony mégis kötélnek állt, kimosta a koszos ingeket, gatyákat, pár nap múlva meg hazament. Egy héttel később ismét előkerült elmondhatatlanul összeverve. 

Magyar – mint a bántalmazó kapcsolatokban „rendesen” – 

Közben elveszem az önbecsülésedet is. Itt tartunk most. Kíváncsi vagyok, mikor jön – hogy egy Magyar Péter-i fordulattal éljek – az „eddig és ne tovább”.

A szerző újságíró, az ÖT munkatársa. 

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát! 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Magyar Péter 2024. november 10-én. Fotó:  Tövissi Bence / Index)