Bejött a magyar miniszterelnök jóslata: Donald Trump amerikai elnök megválasztása valóban alapvető változásokat indított el a nyugati világban. Fellépés az illegális migráció ellen, az állami bürokrácia észszerűsítése, a hagyományos amerikai értékek megerősítése, törekvés az Ukrajna ellen elkövetett orosz invázió békével történő lezárására, nyomásgyakorlás a Hamászra az általuk elrabolt és túszként fogva tartott izraeliek elengedése érdekében, a Kína elleni fellépés védővámokkal, az amerikai érdekek nyers képviselete a nemzetközi porondon stb.

November óta lényegében az egész világ kapkodja a fejét, és próbál valahogy igazodni a Trump elnök által diktált tempóhoz. Jelenleg kétség sem lehet felőle, hogy az USA a világ vezető hatalma politikailag, gazdaságilag és katonailag is. A változás ereje és sebessége által okozott sokk folytatódott a napokban is, amikor a német választások előtt J. D. Vance amerikai alelnök a müncheni biztonságpolitikai fórumon történt felszólalása után találkozott Alice Weidellel, az AfD (Alternatíva Németországért) kancellárjelöltjével. A találkozó persze nem előzmények nélküli, hiszen januárban Elon Musk folytatott hosszú, nyilvános beszélgetést a pártvezető hölggyel, és az általa vezetett politikai formációt Németország reménységének nevezte. A múlt héten pedig Orbán Viktor fogadta Weidelt Budapesten, akivel kapcsolatban azt mondta a megbeszélésük után, hogy „én ma a német jövővel találkoztam”.

Érdemes itt megállnunk egy pillanatra, hiszen a hétvégén előrehozott választásokat tartanak Németországban. A jelenlegi ismereteink szerint a győzelemre a konzervatív pártszövetség, a CDU/CSU esélyes az AfD és a Szociáldemokraták előtt. Az AfD elszigeteltsége miatt valószínű, hogy rövid távon nem oldódik meg az a politikai és gazdasági válság, amiben Európa vezető hatalma már évek óta rostokol, hiszen hasonló parlamenti többség alakulhat ki, mint amilyen az elmúlt 15-20 évben meghatározta a német politikai életet. Erősödésük viszont intő jel a hagyományos pártok számára, hogy változtatni kell az általuk követett irányvonalon.

A német folyamatok megértéséhez fontos felidéznünk az ország közelmúltbeli történetét. Németország már jó ideje a kontinens meghatározó állama gazdasági ereje és lakosságszáma alapján (már 1910-ben is Európa legnépesebb országaként tartották számon, az Osztrák–Magyar Monarchia előtt). Az első világháború utáni igazságtalan béke, a megaláztatás, majd a gazdasági válság olyan feszültségeket teremtett, amelyek a náci párt hatalomra kerüléséhez vezettek. A hitleri birodalom által kirobbantott újabb háború, annak kegyetlen pusztítása, a földrész népeinek leigázása, a zsidóság kiirtására tett gyalázatos kísérlet példátlan szégyent hozott Goethe, Heine, Kant, Hegel, Beethoven, Bach és Einstein hazájára.

Purgatóriumuk megkezdődött rögtön a második világháború után, hiszen országuk romokban hevert, városaik jelentős része teljesen megsemmisült, a temérdek halott és sebesült mellett pedig tömegével érkeztek hozzájuk a menekültek, akiket bosszúból, a kollektív bűnösség elve alapján fosztottak meg vagyonuktól és üldöztek el otthonukból (Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és Románia), vagy gyilkoltak meg haláltáborokban (Szovjetunió, Jugoszlávia). A kitelepítések mindenütt erőszakkal történtek kivégzésekkel, idősek, betegek és gyerekek pusztulásával párhuzamosan. A megbélyegzett németeknek a sárga csillag mintájára megkülönböztető jelet kellett viselniük, és marhavagonokba zárva utaztatták őket. Pontos számuk máig nem ismert, de a folyamatosan napvilágra került adatok alapján mintegy 6-10 millió német származású embert gyilkoltak meg és üldöztek el a hazájából a háború után. Országukat a győztesek nyugatra tolták a térképen, majd kettéosztották. Egyik részét az amerikaiak (és angolok, franciák), a másik részét az oroszok szállták meg.

Aztán az 50-es, 60-as években a szabad világhoz tartozó Nyugat-Németország (Német Szövetségi Köztársaság) amerikai segítséggel gyorsan talpra állt: mintaszerű demokrácia lett belőle, robbanásszerűen fejlődő gazdasággal. Az oroszok által rabságban tartott Kelet-Németország (Német Demokratikus Köztársaság) szimbólumává pedig a berlini fal és a tövében agyonlőtt menekülni vágyók váltak. A kommunista/szocialista ország jócskán elmaradva nyugati rokonától Trabantokkal tarkított pokoli rendőrállammá változott (itt teljesített szolgálatot a hírhedt KGB tisztjeként a fiatal Vlagyimir Putyin is).

Nyugat-Németországban évtizedes folyamat részeként igyekeztek feldolgozni a nemzetiszocialista múlthoz, a hitleri Németországhoz fűződő viszonyt. Kelet-Németországban, ahol nem léteztek a szabadságjogok, semmi ilyesmi nem történt. Ők az egészet elintézték annyival, hogy a nácik nyugaton élnek, mi pedig a jó oldalon állunk, mert építjük a csodás szocializmust a szovjet elvtársakkal karöltve. 1989-ben, amikor már Közép-Európában recsegett-ropogott a pártállam, sőt még a Szovjetunióban is enyhülés kezdődött, nos ekkor Erich Honecker Kelet-Németországa és Nicolae Ceaușescu Romániája hallani sem akart a változásokról. A talajt a keletnémet kommunisták lába alól a magyar kollégáik húzták ki: a páneurópai pikniken Sopronnál 1989 augusztusában több ezer „endékás” rohant át a kis időre megnyitott határon a szabad Ausztriába, aztán szeptember elején pedig az összes, közel 60 ezer német menekültet Magyarország engedte szabadon nyugatra távozni. Az NDK rövid időn belül összeomlott, és 1990 októberében végre újra egyesülhetett a kettészakított ország. (Érdemes megjegyezni, hogy ebben a sikerben is vezető szerepet játszott az Amerikai Egyesült Államok, hiszen sem az angol Margaret Thatcher, sem a francia François Mitterrand nem támogatta lelkesülten az egységes Németország gondolatát. Az oroszok szenvedtek tőle, nem szerették, de kénytelenek voltak tudomásul venni. Egyedül az amerikaiak álltak mellé teljes mellszélességgel.)

Nem véletlen, hogy hosszú ideig az USA és Magyarország számított a két legnépszerűbb országnak a németek körében. A hazai jobboldal által példaképként említett Helmut Kohl, az újraegyesítés kancellárja, mint ismert, megkérte Antall Józsefet, az első szabadon választott hazai miniszterelnököt, hogy adjon tárcát a kormányában a határnyitásban kulcsszerepet játszott, később ezért 1990-ben Károly-díjjal kitüntetett Horn Gyulának. (Csak pár név az évek során díjazottak közül: Adenauer, Churchill, Kissinger, Mitterand, Kohl, Havel, Clinton, II. János Pál, Konrád György.) 

Nyugat-Németország, az NSZK lényegében integrálta a szabadságától megfosztott és elszakított keleti szomszédját, és lakosságszámban, gazdasági erőben az ezredfordulóra egyértelműen az Európai Unió vezető hatalmává vált. (Katonailag nem, hiszen atomfegyverrel és jelentős hadsereggel Nagy-Britannia és Franciaország rendelkezik.) Angela Merkel 16 éves kancellársága nemcsak azért számít különlegesnek, mert nő, és Otto von Bismarck és Kohl után a leghosszabb ideig hivatalban lévő vezetőként tekinthetünk rá, hanem azért is, mert az egységes Németország első keletről jött vezetője.

Ma Magyarországon a kormánypártok oldaláról sokan kritizálják őt, sokszor joggal. De nem szabad elfelejteni, hogy egy evangélikus lelkész lányaként a kommunista keleten felnőve ezzel a történelmi háttérrel teljesen érthető, hogy mindig a békére, kompromisszumra törekedve, a II. világháborús német múlt miatt lelkiismeret-furdalást érezve igyekezett Németországot vezetni. Népszerű volt, szerették az emberek, jólét és béke kötődött a hivatali idejéhez, hiszen a német közgondolkodás is szinkronban állt Merkel asszony véleményével. (Megjegyzem, Orbán Viktor is sokat köszönhet neki, hiszen az unión belül mindig arra törekedett, hogy olyan kompromisszum szülessen, ami Magyarországot is magába foglalja. Amíg betöltötte a kancellári posztot, egyértelműnek számított, hogy ő Európa vezetője. Azóta senki sem tudott ilyen tekintélyre szert tenni. A Fidesz vesszőfutása a Néppárt elhagyásával, az uniós pénzek elzárásával pedig távozása után kezdődött.)

– migrációs és közbiztonsági krízis, a zöldek nyomása miatti energiaválság, az oroszokhoz fűződő viszony stb. –, és Európa vezetésére is alkalmatlannak bizonyultak. Nos, ezek miatt állt elő az a helyzet, hogy egyre népszerűbb a mindennapi élet tényleges gondjairól beszélő AfD, és a fent említettek miatt kell szembenézni azzal, hogy Németország jelentős része a történelmi múlt miatt tart egy olyan párttól, amire vetélytársai a szélsőjobboldali kifejezést használják. (Nemrég még a Patrióták európai frakció vezető erejének számító francia Marine Le Penék is kizárták őket korábbi pártcsaládjukból.)

A magyar kabinet vezetője, amikor egyértelműen kiáll Alice Weidel mellett, akkor megint merészet lép, bár most nem olyan kockázatosat, mint Donald Trump esetében. Hiszen egyrészt az amerikai vezetés már az AfD mellé állt, másrészt a német politikában nincs vesztenivalója: egyetlenegy konszolidált párttal sincs olyan jó viszonya, amit ezzel a kiállással veszni hagyna. A budapesti találkozó viszont üzenet az Európai Uniónak is, ami nagyjából így hangzik:

Nem tudjuk még, hogy mi lesz a németországi választások eredménye. Az osztrák helyzetből kiindulva itt is inkább számíthatunk egy radikális jobboldali erősödésre és az ezzel párhuzamosan kialakuló elhúzódó válságra, mint egy gyors megoldásra. De a mindenkori magyar miniszterelnöknek mindig törekedni kell arra, hogy a szövetségeseinkkel őrizzük a jó viszonyt, és kihasználjuk azokat a lehetőségeket, amiket a NATO és az EU kínál a számunkra. Ezzel adós a jelenlegi kormányzat is, hiszen az elmúlt 20 évben a környező közép-európai országok gyorsabban fejlődtek, mint mi. Trump elnök segíthet a jelenlegi kabinetnek kitörni az elszigeteltségből, és hasznunkra lehet abban is, hogy végre lendületet kapjon a már évek óta válságban lévő magyar gazdaság. Ehhez kell az USA támogatása, de kell a békében és nyugalomban fellendülő német gazdaság is. Tudni kell tehát békét és megegyezéseket is kötni, nem csak állandóan a csatát keresni.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Orbán Viktor fogadja Alice Weidelt 2025. február 12-én. Fotó:  Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)