Az elmúlt két hét világosabbá tette a politikai frontokat Magyarországon. Saját körében, saját emberei előtt lépett fel Orbán Viktor, Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc is. 

A miniszterelnök kitart amellett, hogy – egy új világrend részeként – új európai rendet kell kialakítani. Felrúgta az értékek közösségén alapuló, 1945 utáni liberális rendet. A többségi demokráciák koncepcióját fogadja el. Egy országban az érvényesül a politikailag meghatározott, befolyásolt szférában, amit a választók többsége akar, ezért nincs szükség más politikai erőkkel konszenzust kötni országon belül. Orbán Viktor, a politikus azokkal az államokkal, politikai csoportokkal köt szövetséget, akik ezzel a koncepcióval egyetértenek. 

Ez azt is jelenti, hogy ha 2026-ban veszít is ő és a Fidesz, a politikai irányvonaluk jottányit sem változik majd. Orbán permanens forradalmának kialakult a tartalma, a dinamikája, a célja, s ebben a kormányzati pozíciótól való megfosztottság csak időleges akadály. Sőt, nem is akadály, mert minden bizonnyal az orbáni építkezés, térnyerés az ellenzéki tevékenység idején is folytatódik majd. Ezt szerintem úgy kell elképzelni, hogy ha teheti, 2026-ban viszi a Fidesz cókmókját, és továbbra is működteti ellenzékben azt a világot, intézményrendszert, amit 2010 után a kormányzás során kialakított. Viszi magával a NER-nagyburzsoáziát, a nemzetközi tevékenységet, a balkáni diplomácia gazdasági és politikai műveleteit, különutas oroszpolitikáját, a török–izraeli–orosz személyes diplomáciát, mindent, amit a 2010-es évek óta eltelt időszakban akvirált. Meglehet, ez a vízió a többség számára „tudományos-fantasztikus”, de szerintem csak azért, mert ilyet még nem láttunk. A NER-nagyburzsoázia továbbra is együttműködhet az új kormánnyal, már csak azért is, mert a „magyar nemzet gyarapításától” nem szabad erőforrást elvonni, de a profit – a materiális és az immateriális – a Fidesz és Orbán Viktor környékén marad. Nem lesz párhuzamos kormányzás,

De azt fogja gondolni – a Fidesz-keménymaggal együtt –, hogy hosszú távon értelmes kormányzási potenciál csak a Fideszben és annak környékén létezik, s termelődik újra. 

A kínaiakra mondják azt, hogy százévekben, több száz években és nagy trendekben gondolkodnak. Orbán Viktor azért ennél személyesebben látja a politikai életet, tevékenységének középpontjában nem az ezeréves Orbán-birodalom, hanem az ezernapos kormányzások gondolata szerepel. De szerintem személyesen eljutott arra a pontra, ahol a választási vereség is csak egy mozzanat a kormányzás folyamatában. Semmiképpen sem szeretné, ha megtörténne, de egy másik síkon arra is készül, hogyha mégis megtörténik. Orbán Viktor fejében egy évvel a választás előtt már két változat készülhet a jövőről, amikben az a közös, hogy a kormányfő rendületlenül halad tovább a saját útján (az orbáni úton, mondhatnám némi gúnnyal a kommunista szólást felidézve). Kádár János ezt úgy mondta, hogy már senki nem hitt benne, mindenki tudta, hogy a szocializmus átalakítását akarja kidumálni. Orbán hívei viszont biztosak benne, hogy az orbáni út nem ironikus, hanem valódi közlekedési útvonal a jövőbe. Ezért erős és marad is erős Orbán Viktor a maga helyén.

Gyurcsány Ferenc a sápítozók, az utóvéd dicső szerepében lévő emberek prófétája. Ők őrzik az „igazi köztársaság” őrlángját. Azt, ami 2010 előtt még létezett. Mi a köztársaság? Amit Orbán tönkretett, leépített, elfoglalt, elpusztított. A gyurcsányi hivatkozás alapja ugyanúgy a tagadás, ahogy Orbánnak. Gyurcsány és a DK az, ami nem Orbán. 15 év után sem tud vagy akar mást mondani. 

Gyurcsány viselkedése azonban nem következetes. Felemel és elejt témákat, a nagy társadalmi rendszerek emlegetése, a nagy szakpolitikai problémák megoldása sosem más nála, mint szóvirág, amelyet csak retorikai tüzelőanyagnak használ az Orbán-ellenes kórus kazánjának folyamatos fűtéséhez. Amikor a pedofilbotrány zajlik, akkor a köztársasági elnök nép általi választása a téma. Amikor Trump nem várt és meglepően nagy győzelmet arat, akkor másnap személyesen és megtörten sajnálkozik a történtek miatt. 

A választási győzelem napja kiszámítható történés. Egy politikus két beszéddel készül. A győzelmivel és a vereségről szólóval. Vereség esetén, Trump ordenáré stílusa miatt, kiszámíthatóan érzelmi, gondolatai és kognitív lefagyásba kerül a DK-s, gyurcsányista választó. A politikai vezető, Gyurcsány Ferenc azonban nem a közösségét összefogó – katolikus szót csavarva: pasztoráló – cselekvésbe kezd, hanem minden iránta érdeklődő embert biztosít arról, hogy személyesen is megviselik a történések, s azt se tudja, mihez kezdjen, mert annyira mélyre jutottunk, hogy „uramisten, merre van a kiút innen”?

ugyanis a hívők személyes vezetést várnak el a frontpolitikustól. Azóta is ezt teszi, újra és újra, sikeresen. Gyurcsány Ferenc is képes volt erre egy időben (egyedül a szocialista politikusok közül). Emlékszem, még csak tanácsadója volt az MSZP miniszterelnökének, Medgyessy Péternek, de amikor a párt kongresszusán felszólalt, mindenki de mindenki igyekezett be a terembe, hogy hallja őt. Egyszer csak egyedül maradtam a kólámmal és a szendvicsemmel, így tapasztaltam meg Gyurcsány vonzerejét. Azért nőtt Medgyessy fölé, azért győzhetett vele szemben, mert a politikai közösség érzelmi energiájának értő kezelőjévé vált. A miniszterelnöki posztról lemondva azonban elveszett belőle ez a tudás, és a DK-vezetőjeként már csak arra képes, hogy megcsillantsa személyisége egykor volt átható erejét. Évértékelőjén a „köztársaság” elmúlását siratta, s azokat átkozta, akik nem fognak össze az orbáni rendszer lebontása ellen. De a dörgedelmen kívül nem volt ereje felmutatni azt az energiát, ami a Magyar Péter-ellenes választók és politikusok számára eligazító pont lehetne.

Gyurcsány Ferenc nagyon sokszor volt egyedül. Nem igaz a jobboldali sajtónak az az utólagos kompozíciója, hogy Gyurcsány mindig is az MSZP, a baloldal szerves része volt. Gyurcsány egy kiseprűzött, idegesítő, zavaros, kártékony figurának számított az MSZP-ben a kétezres évekig. Szívós munkával, rengeteg olvasással, beszélgetéssel, szívta fel a szükséges szellemi muníciót, a vezető politikusi szerepre tudatosan készülve pumpálta fel magát 2002 utánra úgy, hogy lassan már mindenki elfogadta őt mint az egyetlen lehetséges politikai vezetőt. 

Orbán Viktor 2002 után még nem volt képes a jég hátán is megélni, vagy másfél évig Áder Jánosnak kellett dublőrködnie helyette a hatékony és erőteljes Fidesz-vezető és Fidesz-ököl szerepében, de közben Orbán megtanult a jég hátán is megélni. Két választást vesztett el, mielőtt 2010 után megszülethetett a Legyőzhetetlen Vezető képe. 

Két világ között lehet választani

Ez derült ki az elmúlt két hétvégén. Orbán Viktor és a Fidesz világa és Magyar Péter Tisza Pártjának világa között. Nincs más érdemi lehetőség. 

Magyar Péter megtanult politikai értelemben fegyelmezetté válni. Még fegyelmezettebbé, mint korábban volt. Ennek világos jele a Puzsér Róberttel való nyilvános vita lemondása. És a Várkert Bazár közeli focizás is a gyerekeivel. Puzsér a választási esélyek szempontjából tiltott területre tévedt. Mindegy, hogy hat éve, a tabuk felrúgása politikai szempontból mély sebet ejt vagy ejthet, a Tisza Párt frontembere egy délután alatt átgondolta, hogy lemondja a hetek óta várt Puzsér–Magyar-vitát. Komoly kockázatot vállalt ezzel a döntéssel is, hiszen a baloldali-liberális térben nem az ájult tisztelet kivívásával lesz valaki miniszterelnök-jelölt (majd marad is az örök időkre, mint a Fideszben), hanem a belső viták folyamatos pergőtüzében kell bizonyítania az érettségét, az alkalmasságát. Ebben volt erős Horn Gyula, ebben bukott el Kovács László az MSZP elnökeként, ettől kímélte meg az őrült vágyakozás és visszafogott szorongás Medgyessy Pétert. A kiapadhatatlan belső viták tüzével szembeni ellenállásának hiánya tette először pozőrré, aztán használhatatlan figurává a még miniszterelnök Medgyessyt. A „tűzben edzett” férfi szerepére alkalmassá pedig Gyurcsány Ferencet. 

Magyar Péter is ebben a szerepben formálódik „kedvelt politikai vezetővé”. Magyar elfogadottságán nem ront, hogy személyes politikusi higiéniáját és annak megítélését nagyon fontosnak tartja, s eszméletlen erővel őrzi. A telefont nem dobta be a Dunába – erről csak a rendőrségen, az ügyészségen beszél –, a partiban nem engedte el magát – „már nem lehetek többé magánember” –, a feleségét nem lehallgatta, hanem egy fontos igazságmozzanat visszaidézhető formában való megőrzésére vette rá (lásd a korábbi személyes beszélgetés részleteinek utólagos felemlegetését megőrző felvételt a beszélgetésükről). Ebbe tartozik bele a vele való beszélgetések folyamatos formálására tett kísérletek, amikor a Partizánban vagy az Egyenes beszédben szereplőként vitatja az újságírók kérdezési és szerkesztési technikáját. Más belehalna ezekbe a határátlépésekbe, ő azonban túléli ezeket, és még népszerűbbé válik.

Olyan szabályok között élünk, amikor a magánélet védelme fontosabb, mint az igazság kimondása. Olyan személyes szabályokat kell betartanunk, amelyeket senki sem vár el magától (melyik negyvenes férfinak nem tetszenek a húszas éveikben járó nők?). És egyébként is: ki mert szembeszállni Orbánnal? Értsük jól a kifejezést: szembeszállni magával Orbánnal. Gyurcsány nem tartozott Orbánhoz, hivatalból mondja, amit mond. Sosem kellett otthagynia Orbán világát. Magyar szállt szembe személyesen azzal a sárkánnyal, amelyiknek haragját kivívni pusztító erőket szabadít el. Az ember eléghet ebben a haragban. De Magyar mégis vállalta a szembeszállást. 

Szerintem ez, tehát nem a „belülről jött” státusza teszi őt vonzóvá. Megtette mások helyett azt, amit a többiek nem mertek megtenni: kiszállt a gyümölcsöző, pihe-puha mókuskerékből. Ez egy szorongó, tényleges és a képzelt falak tömegei között oldalazó társadalomban olyan mértékű tabudöntésnek látszik, olyan mértékű hősiességet mutat, amely Magyarországon párját ritkítja. Ezért pereg le róla minden támadás. Mégis támadják, mert ha nem vadásszák le, akkor tényleg megbukik az Orbán-világ és -uralom. Vele tehát megbukhat a rendszer. 

Olyan metszéspontban találkozik az Orbán-ellenes emberek percepciója a Magyar Péterről formált képpel (percepcióval), amelynek fényében Magyar válik a sárkányt legyőzni tudó hőssé. Ilyen fényben, kritikusai szerint fénytörésben, már nem Magyar Péter formálja a róla kialakult képet, hanem az őt felemelő tekintetek és gondolatok tartják fent a levegőben a politikust. 

A Fidesz támadásai azért hatástalanok, mert Magyar Péter vonzóbb ember és személyiség annál, mint Vona Gábor, a jobbikos múlttal, borongó, meditatív személyiségével és rejtőzködést sugalló kiállásával. Nem rendelkezik Gyurcsány Ferenc „ördögi múltjával” sem. Magyar Péter korunk sikeres embere, slim fit ruhái, sportos elegánciája megfelel a közízlésnek, amely elutasítja a komoly eleganciát, de szereti a választékos lezserséget. A Fidesz-média Magyar támadásával magát a Fideszt támadja, hisz ők emelték fel és védték figuráját, de amikor lefalcolt, akkor már személyisége legkisebb pöttyét is romboló jellegzetességként állítják be. Olyan módon támadják, amitől az emberek félnek, ami megerősíti őket az ellenállásukban, mert azt érezhetik: ez az a lehengerlő, emberi méltósággal nem törődő, a vele egyet nem értőkkel totálisan és nagyon durván fellépő gőzhenger, amiből nem kérnek. 

Ebben a folyamatban Magyar Péter személye vált a szimbólummá, ő az ikon, akit felmutatva követnek az emberek. Nem számít, hogy a nézetei minden kérdésben helyesek, kimunkáltak, alaposak, mert kiállásai, szavai, érvei arra a megtépettségre mutatnak rá, amiben sok-sok ember találja meg a Fidesszel szembeni érzelmi ellenállása forrását. Magyar a sebek közös és nyilvános felmutatásában nagyon jó, s ez találkozik a Fidesz-ellenes szavazók saját érzelmeivel. 

Orbán bátrabb lehet, mert 2002 óta megvan a maga (két)milliós tábora, ami a vereségben kovácsolódott ki. Magyarnak most kell összekovácsolnia a maga táborát. Azért helyezkedik, azért nem megy bele semmilyen kockázatos témába, mert az ő tábora még most is bővül és formálódik. 

Magyar Péter politikai programja azt a minimumot járja körbe, amiben az Orbán-ellenes szavazók egyetértenek. Ne legyen korrupció, a politika ne szóljon bele a magánéletünkbe, az ország nyugati elkötelezettsége legyen szilárd, a kormány mindennapi szlogenjeiben, politikájában és döntéseiben ne menjen szembe a modernizáció által teremtődött lehetőségekkel. Az ukránok rokonszenvesek/ellenszenvesek, de Putyin Európában ne juthasson szerephez fegyvereivel. Magyar választói sem világlátottabbak, mint a többi magyar, Grúzia, Moldávia, Örményország igazságtalanságai nem izgatják őket, a populista ígérgetés rájuk is hat, vezető politikusuk pedig éppen annyit foglalkozik a demokratikus jogállammal, amennyi a legtöbb Orbán-ellenes szavazónak még érthető és érdekes. Ha meg a politikai vezető még segíteni is akar a cigányokon, és nem szónokol a transzok ellen, akkor ezek a témák is legyenek a kormányfő önként választott témái, belefér ez is. Főleg ha egész nap a szorongást keltő Orbán ilyen-olyan ötleteit kell hallgatnia az embernek. 

Gyurcsány egy éve még esélyes volt arra, hogy beleszóljon a folyamatok alakításába, de valahogy kiesett a választók figyelméből. Orbán még rugózik rajta, de már feleslegesen. 

A választók többsége számára Gyurcsány már csak a fontos dolgok peremén egyensúlyoz, páran még érdeklődnek utána, de a többségnek már elfogadhatatlan. Vagy érdektelen. Vagy nem aktuális. Toroczkai meg a Mi Hazánk? – ők is vannak. De azokat nem ismerjük, akik irántuk érdeklődnek. Nekik mindig vannak választóik. Valahol távol. 

Ezért majd az orbáni és a magyari út között lehet választani 2026-ban. A lehetőségek letisztultak, a szereposztás kialakult, a mozgástér megszilárdult. Indulhat a hódító állóháború.

A szerző volt újságíró, ma üzleti coach.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Magyar Péter és Orbán Viktor az Európai Parlament plenáris ülésén 2024. október 9-én  Strasbourgban, Franciaországban. Fotó: Pool Union Europeenne / Agence H / Reuters)