Lassan egy hét telt el a miniszterelnöki évértékelő óta, azóta Gulyás Gergely is, Lázár János is, majd pénteki szokásos Kossuth rádiós jelenésén – interjúnak félve nevezném – Orbán Viktor másodszor is megszólalt a Pride ügyében. Hogy pontosan mi fog történni, e pillanatig sem világos, de egyre inkább úgy tűnik, jelenlegi formájában – az eddigi helyszínen, útvonalon – nem fog megvalósulni a melegrendezvény, ami, tudjuk, nem csak melegrendezvény. De most nem a Pride-ról akarok beszélni, arról korábban már elmondtam, amit szerettem volna.

Ahogy azt is elmondtam, szerintem rendkívül aggályos a szólás, véleménynyilvánítás és gyülekezés szabadságának korlátozása, a jogállam körüli ilyenfajta matatás. De most ebbe sem szeretnék bővebben belebonyolódni. Valami más keltette fel az érdeklődésemet.

Az a fajta működés, amit ez az eset is fölmutat.

Van itt nekünk egy nagy ellenzéki pártunk, amely az elmúlt egy évben üstökösszerű karriert futott be. Egy ellenzéki pártnak, ha jól gondolom, az a küldetése, hogy egy másik tervet, egy másik működést, egy másik történetet, egy másik ország képét skiccelje fel, sőt később akár mesélje el részletesebben, úgy is, mint programot. Még akkor is, ha programot már rég nem olvas senki. Részletes elképzeléseket 2025-ben természetesen másképp is meg lehet osztani a választókkal, mint egy száz-valahány oldalas tömény leiratban. Egy ellenzéki párt, ha jól sejtem, azoknak a képviselete, akik nem olyan rendszerben szeretnének élni, mint amilyenben most élnek, hanem másmilyenben. De most nem is arról szeretnék beszélni, hogy mi van akkor, ha ennek az ellenzéki pártnak a vezetője éppen abból jön, úgy viselkedik, magatartásának sarokpontjai pontosan olyanok, amit és amilyet az ellenzéki közönség legjobb tudomásunk szerint le akar váltani. Egyébként, teszem hozzá, a helyzet ez, de ebben az ügyben sem ismételném magamat.

A kérdés inkább az, hogyan jár el egy ilyen esetben az ellenzéki világ, beleértve a kormánytól független sajtót is.

Kezdjük az utóbbival. Az ellenzéki sajtó beszámolt a Pride-dal összefüggő kormánypárti megszólalásokról Orbántól Orbánig, valamint született számos elemzés, véleménycikkek, hasonlóak. Egy dologra azonban nem került sor. Senki sem – mármint egyetlen lap sem – kérdezte meg arról a Tisza Párt vezetőjét, hogy mit gondol a jogállam efféle korlátozására vonatkozó kormányzati elképzelésekről. Maga Magyar Péter egyébként nem szólalt meg a kérdésben, mert, hasonlóan a Puzsér-ügyhöz, nem akart magára húzni egy olyan témát, amit aztán felhasználhat ellene a Fidesz. Hogy úgy mondjam, nem akarta összeb*zizni magát. 

Ezt egyfelől tekinthetjük józan számításnak is, Magyar Péter ismét osztott-szorzott, a végén az a matek jött ki, hogy nem kell a Pride-dal foglalkozni. Hiszen a vak is látja, a Pride körüli kormányzati matatás részint a Tiszának felállított csapda. Másfelől persze rákérdezhetünk: ha Magyar Péter ajánlata egy másik ajánlat, egy ellenzéki ajánlat, egy másik Magyarország ígérete, akkor hogyan lehet taktikai kérdés foglalkozni vagy nem foglalkozni a jogállamiság valóban lényeges sérelmével. Ez persze költő kérdés. Jól látható, hogy mik azok a kérdések, amikkel Magyar Péter nyomul, és ezek között nem szerepel a jogállamiságnak ez a dimenziója. És az identitáspolitika sem. Az ilyen döntések mögött természetesen minden esetben – egyébként legitim – politikai számítás húzódik meg.

De vajon mi lenne itt a sajtó dolga? Megkérdezni azt a politikust – aki e pillanatban az ellenzéki képviselet ügyében a leginkább illetékes – egy közérdekű kérdésről? Vagy az előbb említett szempontokat figyelembe véve, úgymond taktikai okokból nem bolygatni, nem hánytorgatni a dolgot? Ha ez utóbbiról van szó, akkor azt kell gondolnom, a sajtó szereplői itt nem sajtóként járnak el, hanem egyfajta játékosaiként a politikai térnek. És akkor megint oda lyukadunk ki, mint az emlékezetes Partizán-interjú után, ahol botrányt kavart, hogy Gulyás Márton újságíróként viselkedett. Valamint megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya. És hogy Magyar Péter vajon miért részesül alkalmanként ilyenfajta wellnessellátásban.

És akkor itt van az ellenzéki világ, a sokat emlegetett ellenzéki közvélemény is. Azoknak az ellenzékieknek, akiknek Orbán Viktor maga az ördög, mert azt gondolja a világról, amit, és úgy kezeli az ország közös ügyeit, ahogyan, vajon nem fáj Magyar Péter számító taktikázása? Ha Orbán Viktor felhasználja politikai céljaira a Pride-ot és a szexuális kisebbségeket, akkor Magyar Péter – persze a maga módján – ugyanúgy felhasználhatja őket? Vagy az ellenzéki közvéleménynek tényleg csak az az egyetlen szempontja, hogy Orbán takarodjon, mindegy is, hogyan, ki takarítja el, és milyen áron? Felülírhat-e az O1G mindent úgy, hogy ezek az emberek (vö. az ellenzéki világ) még azt is hajlamosak valami belső meggyőződésnek gondolt intencióból félredobni, amiről valójában azért mégiscsak azt gondolják – és éveken át azt is állították –, hogy fontos kérdés? Nem az lesz-e ennek a vége, hogy az ellenzéki tábor úgy taktikázik és igazodik, valamint határozza meg magát folyamatosan egy főgonoszhoz képest – közben elfelejtve, hogy valójában mit is akar, mi is az ő ellenkező ajánlata a fennállóhoz képest –, hogy aztán egy ponton túl beletekeredik a saját taktikájába, mint a macska a házicérnába.

És ha már itt tartunk: egyébként ki dönti el, hogy milyen kérdések kerüljenek ki az úgynevezett fontos témák értelmezési tartományából? És ha kikerülnek – „Most nem ezzel kell foglalkozni!” –, mennyi időre kerülnek ki? Időlegesen? Örökre? Majd szól a gumicsontrendőrség, ha újra hatályosak lesznek? És ha egyszer megint fontosnak gondolják majd ezeket a kérdéseket, mindenki úgy tesz majd, mintha ezek mindig is lényegesek lettek volna? Az elvekkel, sarokponti kérdésekkel való sakkozásnak azért van egyfajta orwelli bukéja. Van az a labirintus, ahol el lehet tévedni úgy, hogy nincs az az Ariadné fonala, ami kivezeti onnan a Thészeusz-hasonmásverseny hatodik helyezettjét.

A szerző újságíró, az ÖT munkatársa. 

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát! 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Magyar Péter 2024. november 10-én. Fotó:  Tövissi Bence / Index)