Ha a Google-n rákeresünk a "Kennedy conspiracy" kifejezésre, nagyjából 2,1 millió találatot kapunk. Ha a "911 conspiracy" szavakra keresünk, majdnem hárommilliót. Közvélemény-kutatások is alátámasztják, hogy évről évre nő azoknak a száma, akik elutasítják a New York-i World Trade Center ikertornyainak látványos rombadőléséhez vezető eseménysorozat hivatalos magyarázatát: hat évvel a történtek után az amerikaiak több mint egyharmada véli úgy, hogy inside job (tessék rákeresni!), vagyis bennfentes, kormányzati körökből irányított, de minimum jóváhagyott vagy lehetővé tett akció volt a 2001. szeptember 11-i terrortámadás-sorozat.

A hivatalos, azóta  egy vaskos bizottsági jelentéssel is alátámasztott verzió szerint az Oszama bin Laden vezette iszlám radikális terrorszervezet, az al-Kaida emberei utasszállító repülőgépeket térítettek el az Egyesült Államok területén, majd a World Trade Center ikertornyaiba és a Pentagonba vezették őket. A 9/11-el kapcsolatos összeesküvés-elméletek egyre növekvő számú hívei szerint mindez színtiszta összeesküvés-elmélet, hiszen Oszama bin Laden és az al-Kaida ellen hat év elteltével sincs semmiféle kézzelfogható bizonyíték, miközben az események hivatalos interpretációjával kapcsolatban egyre sokasodnak a kérdőjelek.

A szkeptikus egyharmad sok mindenben nem ért egyet, késhegyre menő vitákat folytatnak a részletekről, de arról mind meg vannak győződve, hogy az USA kormánya valamit elhallgat, eltussol, és valamilyen formában felelős a történtekért. A kételkedőket többek között a 911truth.org nevű szervezet fogja össze, amely mindössze annyit állít, hogy kormányzati pozícióban lévő személyek tevékeny vagy hallgatólagos részvétele nélkül ezek a támadások ebben a formában nem érhették volna el céljukat, és hogy a terrortámadások hivatalos magyarázata sok szempontból nem kielégítő.

A 9/11 összeesküvés-elméletnek számos változata létezik és terjed a weben, könyvekben és mozgóképen. A visszafogottabbak szerint az amerikai elnök és környezete tudott arról, hogy mi készül, de nem tett semmit, hogy megállítsa; a merészebbek szerint tevékenyen elősegítette, vagy egyenesen megrendelte és finanszírozta a merényleteket, hogy saját pozíciói és az USA világhatalmi helyzetének megszilárdítása céljából háborúkat indíthasson a Közép-Keleten, és megnyirbálhassa a szabadságjogokat.

Az elméletek ide sorolható része a motivációra koncentrál, abból a kétségbevonhatatlan tényből kiindulva, hogy Bush politikailag profitált a terrortámadásokból: megnyirbálta a szabadságjogokat és háborúkat indított, tehát nyilván jól jött neki a merényletsorozat. A brutális támadások nélkül minderre nem kapott volna felhatalmazást, ráadásul feltehetően elbukta volna a második elnöki ciklusát.

Ezen a ponton gyakran hivatkoznak a Project for the New American Century (PNAC) nevű neokonzervatív agytrösztre, amely meghatározó befolyást gyakorol a Bush-adminisztráció politikájára. A PNAC 1998-ban nyílt levélben sürgette Clintont, hogy távolítsa el Szaddám Huszeint a hatalomból; az aláírók között szerepelt többek között Francis Fukuyama, Donald Rumsfeld és Paul Wolfowitz.

A PNAC egy 2000-es keltezésű, a merényletek óta sűrűn emlegetett tanulmányában az áll, hogy csak "egy új Pearl Harbor" gyorsíthatná fel a szervezet által kívánatosnak tartott politikai változásokat, amelyek megszilárdíthatnák az USA világhatalmi helyzetét. A 2001. szeptember 11. óta történtek fényében sokan gondolják úgy, hogy Bush nem várt ölbe tett kézzel egy új Pearl Harborra, hogy megvalósíthassa terveit.

Egy önmerénylet elképzelése hasonló okból már 1962-ben felmerült: a kubai rakétaválság idején a Pentagon az Operation Northwoods keretében az USA területén végrehajtott terrortámadásokkal - köztük megrendezett repülőgépeltérítésekkel - szerzett volna társadalmi támogatottságot Kuba tervezett lerohanásához, ám a Kennedy-adminisztráció nem volt vevő a vezérkari főnök által szignált ötletre. Egy második világháborús veterán könyve korábban titkosított dokumentumok alapján azt állítja, hogy annyiban már Pearl Harbor is önmerénylet volt, hogy az amerikai hadvezetés, sőt maga Roosevelt elnök is tudott a készülő japán támadásról, sőt kiprovokálták, de nem tettek semmit a kikötő megvédelmezésére, hogy a közvéleményt a háborúba lépés mellé állítsák.

Az igazán ütős elméletek viszont a 2001. szeptember 11-én történtek hivatalos magyarázatát kérdőjelezik meg, mondván, hogy ha nem az USA kormánya állítaná, senki sem hinné el, hogy egy maroknyi külföldi terrorista, kijátszva a CIA, az FBI és további kéttucat szövetségi ügynökség és az amerikai légvédelem éberségét, gyakorlatilag szabadon megvalósíthat egy olyan tervet, amely ép ésszel legfeljebb egy nagy költségvetésű hollywoodi szuperprodukcióban képzelhető el.

Hat évvel a történtek után nincs magyarázat arra, hogy az amerikai kormányzat miért hagyta figyelmen kívül a terrortámadásra vonatkozó előzetes figyelmeztetéseket; hogy miért zajlott aznap annyi hadgyakorlat, hogy a légvédelem a szokásos 1 perc helyett 80 perc alatt sem tudott reagálni a gépeltérítésekre; hogy kik fogadtak a tőzsdén néhány nappal a terrortámadások előtt nagy tételben az American Airlines, a United Airlines és a Boeing részvényeinek árfolyamesésére; hogy hogyan találhatta telibe a Pentagont egy Boeing 757-essel egy Cessna kisrepülőgép vezetése terén is kihívásokkal küzdő kezdő pilóta, padlógázzal, olyan manőverek után, amilyeneket még professzionális pilóták is kivitelezhetetlennek tartanak.

Hogy miért dőlt össze 10 emelet per másodperces, tehát gyakorlatilag a szabadesés sebességével a World Trade Center két ikertornya olyan tüzektől, amelyek hőfoka elvileg meg sem olvaszthatta volna az épületek vasszerkezetét; hogy miért dőlt össze az ikertornyok után órákkal, de azokhoz hasonlóan néhány másodperc leforgása alatt  a WTC-7 jelű épület, amely nem is kapott találatot; hogy hogyan mobiltelefonálhattak az eltérített gépek utasai olyan magasságból, ahol nincsen térerő; hogy hogyan találhatták meg az egyik terrorista útlevelét a WTC romjai között, és miért nem lelték meg ugyanott a repülőgépek fekete dobozait; és így tovább, közel hárommillió weboldalon keresztül.

Az ellentábor nagyjából annyit tud felhozni, hogy lehetetlenség, hogy egy ilyen nagyszabású konspiráció résztvevői közül senki se álljon nyilvánosság elé, illetve hogy ha még egyben-másban igazuk is van az összeesküvés-elméletek megszállottainak, mindannyian jobban járunk ha az igazság sohasem derül ki, mert egy ekkora lelepleződés még a vitatott terrortámadásoknál is sokkal súlyosabb következményekkel járna világpolitikailag. A Kennedy-gyilkosság már történelem: a következő negyven év parttalan agyalása a World Trade Centerről fog szólni.