Index Vakbarát Hírportál

Hazudik az Index

2004. április 10., szombat 03:18

Drága olvasók!

Engedjenek meg egy horribile dictuval vegyes tengermély mea culpát: az Index rendkívül súlyos bűncselekményt követett el, tudniillik újságot mert írni.

Tudomást szerzett egy eseményről, odaküldte tudósítóját, és a tudósító leírta azt, amit hallott. Világbotrány.

A tudósító nem szerelt magára villogó kék lámpát vagy más megkülönböztető jelzést, nem tetováltatta a homlokára: „Újságíró vagyok! Kérem, fontolja meg minden szavát! Lehetőleg ne beszéljen hülyeséget, mert leírom!” Ez – Kovács László külügyminiszter, MSZP-elnök szerint – etikátlanság.

Naná! Ilyen etikátlan a világ.

(Kovács söjtöri tormán edzett kommunikációs képességeit dícséri, hogy képes volt etikázni alig néhány órával azután, hogy Tóbiás pártigazgató kijelentette: szarik az etikai kódexekre.)

Ez etikátlan a világ valamennyi demokratikus államában Fehér-Ororszországtól Burmán (Mianmar) át Észak-Koreáig. Etikátlan, ha egy újságíró tudomást szerez egy eseményről, és megírja az ott hallottakat.

Újságírónk tudomást szerzett, bejutott, írt. Nem vett Baja Ferenc-parókát, nem rajzolt magának szemceruzával Jánosi Gyurka-bajuszt, nem hazudta magát Gyurcsány Ferencnek. Odament, beengedték.

Etikátlan konspiráció.

Az újságíró csak oda menjen, ahová meghívják, azt írja, amit megmondanak neki!

Talán unalmasabb szakma lesz így az újságírás, de sokkal etikusabb.

„Kiragadták a szövegkörnyezetből”, „elhangzott, de nem úgy” – hagyjuk már egymást, hiszen minden úgy hangzott el, ahogy, szövegösszefüggésében. Vazze, amikor Kövér vidéken akasztófázott, akkor az nem volt szövegösszefüggve, mi, he?!

Egyébként: egy kampánytréningen nyilván erősebb fogalmazások szoknak lenni, ez oké. Ranieri sem úgy küldi pályára a Chelsea-t, hogy „Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel” vagy „Csak sportszerűen fiúk, vigyázzatok az ellenfélre”, hanem.

Hanem hazudozni miért kell utána? Hazudozni és hazugsággal vádolni azt, aki nem hazudott, már csak azért sem, mert nincs miért hazudnia. Nem áll érdekében hazudni. Igazat mondani áll érdekében. Hihetetlen, mi?

„Mindenesetre azt gondolom, hogy az internetfelhasználók jó, ha tudják, hogy az Index milyen módszerekkel dolgozik, és így most már értem, miért van annyi, a valósággal köszönőviszonyban sem lévő tudósítás az Indexen” – mondja Kovács László. Tehát hazugsággal vádolja az Indexet. Erre lehetne perelni nyilván (mutasson már Kovács néhány köszönőviszonyban sem lévő tudósítást!), de hát pereljen a halál, meg Grespik László, ha Kovács akar valamit, ide mondja, bele a szemembe, a szemünkbe; oda nem mondja nyilván, mert még meg lenne stukkolva (mint gyalogbéka a földiepret).

Eddig csak szélsőhülye politikai ámokfutók és csökkent beszámíthatóságú pártzombik hazugozták az Indexet, ebbe az elitklubba lépett be Kovács László.

(Egyébként Kovács olvashatta volna egy tekintélyes napilapban, hogy az Index szélsőbaloldali izé, tehát nyilván Thürmer parancsára lett itt etikátlanizálva.)

A kovácsi észjárás furcsa és nem normális, de érthető. Viszont van egy Halák László nevű ember, aki a Magyar Újságírók Szövetsége etikai bizottságának nevében mindenféle vizsgálat nélkül (sőt: mindenféle tájékozódás nélkül) minősítette etikátlannak az Index eljárását, vagyis: az újságírást.

Halák azt sem tudta, mi történt, csak azt tudta, mit kell nyilatkoznia. Ezt kellett: „A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának elnöke pénteken az MTI-nek teljességgel etikátlannak nevezte az Index eljárását és azt, hogy a tanácskozásról információkat tett közzé.

»Mind az újságíró szervezetek közös etikai alapelvei, mind a MÚOSZ (...) újságírói etikai kódexe kimondja, hogy információkat csak tisztességes eszközökkel lehet szerezni« – hangsúlyozta Halák László. Közölte, a kódexben fel is sorolják, hogy etikátlannak tartják egyebek mellett a rejtett kamera és a rejtett mikrofon használatát, s a mostani eset is e körbe tartozik.”

Aha. A tisztességes információszerzési eszköz nyilván a pártelnöki telefon. Ajánlom tanulmányozásra Günter Wallraff életművét. Vagy a Carl Bernstein–Bob Woodword párosét. Etikátlan férgek mind.

Talán azt kellene megvizsgálni újságíró-tisztességileg, hogy mennyire szerencsés, ha az újságírószövetség etikai bizottságának elnöki tisztjét Kovács László kesztyűbábja tölti be. (Akkor már inkább Mazsola.)

Mindenesetre, amíg ez a Halák nevű vezető tiszviselő a MÚOSZ-ban, addig nyugodtan tekinthetjük az újságírószövetséget az MSZP fiókszervezetének vagy lábvizének.

Rovatok