Egészséges magyar ember az úgynevezett országos kereskedelmi rádiókkal, különösen azok frekvenciáival nem sokat törődik.

Az országos kereskedelmi rádiókban pocsék zene megy, és hadarva-énekelve affektáló műsorvezetők jópofiskodják végig a napot, ami minden jóérzésű embert idegesít.

Szegény rádiópiacnak különben is van elég baja, amióta nem a rádióé az ingyenes zeneszolgáltatás technikai monopóliuma, és amióta vagy féltucatnyi új, ugyanazokért a felhasználókért (hallgatókért, nézőkért és hirdetőkért) versengő technológiai platform jelent meg a médiapiacon. A milliós tömegre szabott egyen-audiotartalom egyre kevésbé vonzó; ma már mindenki hallgathatja azt a zenét, amit szeret, válogathat, gyűjtögethet, listázhat, dj-zhet tök ingyen, otthon. És még a szellemes műsorvezetőket sem kell elviselnie.

A rádiózás ugyan még nem járja a végét, amennyiben a kizárólag hallószerveinket igénybe vevő távszórakoztatási formát értjük rádiózás alatt. Nagyon olcsó média lenne ez, lehetne csinálni fillérekből kis közösségi, helyi rádiókat, tucatjával, százával, rock and roll rádiót, bélyeggyűjtő-rádiót, horgászrádiót, jódlirádiót, operettrádiót, mindenfélét, na, de ezekben természetesen nem lennének százmilliós reklámbevételek, nem dolgoznának sztárműsorvezetők és profi dj-k tucatjai, hanem lelkes amatőrök, tök ingyen vagy fillérekért, nagyszerűen képesek lennének ellátni a feladatot.

Ahogyan a tévéközönség is szegmentálódik, és szaporodnak a kis, olcsó, tematikus tévék, egyre többen szoknak le a nagy kereskedelmiek mindenkinek jó, tehát senkinek sem elég jó generálszószáról, úgy aprózódik a rádiós piac is. Aprózódna, ha az állam nem akadályozná ostobán.

Mert itt van először is ez a frekvenciamizéria, mint a rádiós piac nyomorának legsúlyosabb oka.

A frekvencia állami monopólium. Hopp! Megvan mindennek az oka! Magyarországon az állami monopólium a működésképtelenség, a szétrohadás, a korrupció szinonimája.

Azt mondják, kevés a frekvencia, nem lehet kiosztani többet. Magyarországon tízmillió emberre két (ahogy Orbán Viktor mondaná: kettő) országos rádiófrekvencia van. Röhej. A hivatalos technikai magyarázat az, hogy több ultrarövid-hullámú frekvencia nem fér már el, nemzetközi szerződések köteleznek, nem szabad átlógni a szomszédos országokba, satöbbi. Aha. Nyilván a szomszéd országok is ilyen figyelmesen betartják ezeket a szerződéseket, erről mindenki meggyőződhet, aki bármilyen hosszabb belföldi autóúton szörfölgetni próbál az URH-csatornák között: Dunaújvárostól északra már mindenütt több szlovák adót lehet fogni, mint magyart, Dunaföldvártól délre meg több szerbet.

Az állam eminenskedése (töketlenkedése?, lustasága?, paranoiája?) az oka a frekvenciaszűkének, szakértők szerint a most hozzáférhető frekvenciák többszörösét is ki lehetne osztani akár.

Abból a kevésből, ami van, az állam szeretne jó nagy pénzt leszakítani, ami érthető törekvés lenne ugyan, de mindjárt megkavarodik a dolog annyiban, hogy az államot többnyire az úgynevezett politikai pártok testesítik meg és vezetik, rendelkeznek a nevében, és ugyanezek a pártok szeretnének a frekvenciákhoz is olcsón vagy szinte ingyen hozzáférni, hogy szólhassanak sok emberhez az éteren keresztül, és médiabiziniszelnének egy ugyan fokozatosan visszaeső, de a monopólium sáncai mögött még nyugalmas, versenytársaktól nem zavart piacon. Rakosgatnák a pénzt egyik zsebből a másikba, lehetőleg úgy, hogy minél többet markoljanak abból, amit nem ők tettek bele.

Na, itt jön a rádiófrekvencia-pályázatok botránya.

Novemberben eltűnik az eddigi két országos kereskedelmi rádió, és a helyükön lesz két új. Nem lesz Danubius meg Sláger. Mindjárt besírok. Katasztrófa. A nemzet romlásnak indul kvázi, audiokulturális lejtőre kerül.

A két új biztosan sokkal rosszabb lesz. Naná. Hiszen régen minden mindig sokkal jobb volt. És az a múlt, ami csak lesz, az máris jobb annál, mint ami jövő volt.

Most politikai mutyit, irreális üzleti tervet sikongatnak mindenfelé. Haha.
Persze, az emberek néha szeretik még annál is hülyébbnek tettetni magukat, mint amilyenek, három évvel ezelőtt többen állították, például, hogy akkor jöttek rá arra, hogy Gyurcsány hazudott, amikor maga is bevallotta. Nos, a tettetett hülyék és a képmutatók kedvéért vegyük át még egyszer.

Milyen szerv rendelkezik Magyarországon a rádiófrekvenciák felett?
Az ORTT (szörnyű leírni is, ráadásul két helyesírási hiba van benne: Országos Rádió és Televízió Testület).

Kikből áll az ORTT? A parlamenti pártok delegáltjaiból.

A pártok kiket szoktak delegálni? A politikusaikat.

A pártok politikusai (úgynevezett pártpolitikusok) milyen döntéseket hoznak? Na? Bizony: pártpolitikai döntéseket. Definíció szerint. Azt hívjuk pártpolitikai döntésnek, amit egy pártpolitikus hoz. Pont.

Ha ezt így végiggondoltuk, akkor tessék válaszolni arra a kérdésre, miszerint van-e értelme annak a sírásnak, hogy jaj, az ORTT pártpolitikai döntést hozott? Világbotrány, mi? Kapaszkodjanak meg: a pártpolitikus pártpolitikai döntést hoz, a hidegburkoló hidegen burkol, a rézfán fütyülő rézangyal pedig rézfán fütyül.

Az egész ügyben az a legviccesebb, hogy maga az ORTT elnöke játssza el a legnaivabb szerencsétlent, az egyszeri hülyegyereket, aki most döbben rá, hogy kuplerájban nem a belső értékeit kedvelték meg az igazán szűziesnek tűnő alkalmazottak, és felhorgad benne a löttyös puritán erkölcsi indíttatás. Majtényi Don Quijote hősieskedik a mutyizó pártok ellen, miközben egy eleve pártmutyizásra kitalált testület elnöke.

Az meg tényleg tragikomikus, amikor azon kesereg, hogy a pályázók kiskapukat találtak a pályázati kiírásban, miközben a kiírásért legnagyobb részben ő maga a felelős. Kiskapukat hagytam, ezek a szemetek meg kihasználják, juj. Kegyetlen az élet.

Hogy a drámai műfajoknál maradjunk: a magukat tragikus hősként láttató vesztesek a legnagyobb hazugok. Éveken át maguk mutyiztak ezerrel, elcsalták az államnak befizetendő koncessziós díjat, fű alatt frekvenciaengedélyt hosszabbíttattak, lefeküdtek a hatalommal és a hatalomnak ahányszor és amikor csak kellett, most meg zokognak, hogy jaj, irreális üzleti terv így, pártmutyi úgy, tessék kizárni mindenki mást, hadd csináljuk mi tovább, életünk végig, mert annyira, de annyira faszák vagyunk. Szánalmas.

Valakik ügyesebben mutyiztak náluk, és máris eljátsszák az ártatlan áldozatot, mintha maguk nem próbáltak volna meg minden lehetséges mutyicsatornát felhasználni, hogy megtarthassák a frekvenciát és vele az évi milliárdos forgalmat.

A két új országos kereskedelmi valószínűleg semmivel sem lesz pártrádióbb az eddigieknél. Nyilván lesz egy kis ide- vagy odahúzás a hírekben, kampányidőszakban esetleg néhány meredekebb dolog, de alapvetően szórakoztató rádiók lesznek, nem propagandacsatornák.

A két cég sem áll direktebb pártbefolyás alatt, mint az eddigi frekvenciabirtokosok: a volt Danubius-frekvenciát kapó Adveniót tulajdonló Infocenter vezére, Fellegi Tamás közismerten Fidesz-barát vállalkozó, a másik frekvenciát elnyerő FM1 konzorciumot pedig az Econet gründolta, amely céget eddig nehezen lehetett párthoz kötni, itt inkább arról lehet szó, hogy a nehéz helyzetbe került médiacsoport utolsó lehetőségként ragadta meg ezt a pályázatot, és eredményesen boltolt a baloldallal, de hogy pontosan kikkel és miképpen, az még nem látszik tisztán.

Félreértés ne essék, ami az országos rádiós piacon folyik, az nem normális, nem egészséges, nem tisztességes. De éppen ez folyt az utóbbi nyolc évben is, ne tessék úgy tenni, mintha most valami rettenetes dolog történt volna.

Fölösleges itt szakmai szempontokról delirálni, a megoldás csak az lehet, ha megszüntetjük az ilyen monopóliumokat, ha tisztességes versenyhelyzetet teremtünk, ha nem pártdelegáltak osztanak üzleti lehetőségeket.

Annak meg egyenesen örüljünk, hogy az összes médiaplatform közül ez az egyetlen, ahol még ilyen drasztikus szabályozó szerepe van az államnak nevezett pártpolitikának, csak az egyre csökkenő jelentőségű országos rádiók vannak ennyire kiszolgáltatva: a tévéknél hiába izmoznának a földfelszíni frekvenciákon, kábelen és műholdon már többen tévéznek, azokra a csatornákra pedig többé-kevésbé üzleti alapon jutnak ki a tartalomszolgáltatók, a párttévéknek – amelyek léteznek, ugye – több tucat másik adóval kell versenyezniük.

A politikusok pedig tisztán pártpolitikai logikával lassan beláthatják, hogy ezzel az egyre szerényebb rádióbiznisszel sem éri meg pepecselni, sokkal sterilebben, botránymentesebben, hatékonyabban ellopható ez a pénz az energiaüzletben, mondjuk, vagy egy teljesen ártatlannak látszó mezőgazdasági szabályozás révén, rádiót meg csináljon csak, aki akar, semmiből, fillérekért.