Az Országgyűlés december 14-én elfogadta, a köztársasági elnök a Ptk.-mizéria ürügyén december 22-én visszaküldte az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról szóló törvényt. A köztársaság elnök  Ptk. kapcsán kifejtett aggályait kiterjesztette e törvényre is. Ezt helyeselhetnénk, ha az egyesületek hátrányos megkülönböztetése okán, vagy ha az államot kényszerítő szabályegyüttes elégtelen volta miatt, esetleg ha a civiljogi környezet ráncfelvarrásának szükségessége, illetve annak elmaradása miatt tett volna így, de csak értetlenül állhatunk, ha a Ptk. miatt teszi ezt, hiszen a törvény a polgári törvénykönyvtől függetlenül is megáll. Miután a törvény így nem léphet hatályba, újra parlamenti vitára kerül, érdemesnek tűnik felhívni a törvényalkotó figyelmét a jogszabály néhány alapvető hiányosságára.

A törvény lényege, hogy az alapítványok tekintetében ezentúl kereshető és közhiteles nyilvántartás lesz elérhető az interneten, illetve megteremtődik az e-bejegyzés lehetősége. Ez azon túl, hogy megkönnyíti a bejegyzést, a magánszemélyek számára is könnyebb hozzáférhetőséget garantál – például amikor adójuk 1%-áról rendelkeznek –, sőt a pályáztató szervezeteknek is meglesz a lehetőségük, hogy ne a pályázó civilszervezeteket „ugráltassák” az ún. hatályos bírósági kivonatokért.

Sajnos, a törvény nem mondja ki kógens szabályként, hogy ezentúl a pályáztatók lesznek kedvesek adatigényükkel ehhez az elektronikus rendszerhez fordulni. Azt is csak sejtetni engedi, hogy innentől kezdve – az alapítványok tekintetében legalábbis – a jogerős bejegyzéssel a szervezet megkapja az adószámát is, elkerülve az ostoba és idejétmúlt hercehurcát, amikor is a bejegyzést követően, az aláírási címpéldány beszerzése, valamint a banki és statisztikai ügyintézés mellett a szervezet képviselőjének az adóhatóságnál is tiszteletét kellett tennie. Holott itt lenne a lehetőség a cégjogihoz hasonló ún. egyablakos bejegyzés kimondására, és a leendő szervezetnek nem kellene három hivatalhoz is beadványokkal fordulnia csak azért, hogy működését megkezdje (civilszervezetek ugyanis a törvény szerint nem működhetnek –  ellentétben a cégekkel –  előtársaságként).

Emellett a törvényalkotó elsüllyesztette az egyesületeket – a szakmabeli konvenció civilszervezeteknek a mintegy hatvanezerre tehető egyesületeket és az alapítványokat tekinti –, és így nevetség és bosszankodás tárgya  lesz, amikor az alapítványok egyszerűbb, az egyesületek bonyolultabb eljárásrend szerint juthatnak hivatalos dokumentumokhoz, ami persze erősen sérti a szervezetsemlegességet is.

Hovatovább a törvény nem rendezi az éves beszámolók, közhasznúsági jelentések kérdéskörét sem: míg a cégeknek éves jelentéseiket cégbírósági letétbe kell helyezniük, addig sem az alapítványokra, sem az egyesületekre semmilyen még csak hasonló szabály sem érvényes, így gazdálkodásuk, esetleges közpénzfelhasználásuk nem látható át.

A jogszabály a szervezetek életének csak egy apró szeletét, a bejegyzési rend egy részét szabályozza, de nem könnyíti az alakulás eljárásrendjét: a napokban mérhető cégbejegyzéssel ellentétben az alapítványok bejegyzése eltarthat akár három–öt hónapig is. Nem csökkenti a működési adminisztrációt (pályázati eljárások, hivatali adminisztráció stb.), nem rendezi a már születésekor is konfúz közhasznúsági kategóriákat, amelybe azóta bekerült többek közt már az ár- és belvízvédelem, az út-, híd-, alagútfejlesztés és -üzemeltetés is.

Nem egységesíti a törvény az adatokhoz való hozzáférést sem (bírósági és adóhatósági adatkérés lehetősége), és nem szabályozza a szervezetek megszűnési lehetőségeit. Szomorú érdekesség, hogy manapság, ha egy alapítvány alapító okiratába nem tesznek bele egy konkrét időhöz, cselekményhez való kötöttséget, akkor annak alapítója úgy tudja megszüntetni az esetleg már évek óta nem működő szervezetet, hogy alapítóként bepereli a saját alapítványát és megnyeri a pert.

A köztársasági elnöki vétó mindenesetre arra megteremti a lehetőséget, hogy a kevés helyett egy kicsivel azért megpróbáljunk többet markolni. Mindamellett egyre inkább érik az a gondolat is, hogy szükség lenne a civiljogi környezet átfogó felülvizsgálatára, egy olyan civil kódexre, amely az alakuláskori hercehurcát rendezné, amely korlátozná a nyilvántartást végző húsz megyei bíróság legalább negyvenféle jogértelmezését, amely csökkentené a működés adminisztratív terheit, egyértelműbbé tenné a közhasznúság fogalomrendszerét, egységesítené az eljárási szabályokat, és amely szabályozná a megszűnés lehetőségeit.

Bár a jogi környezet ilyen értelmű felülvizsgálatát a 2009. árpilisi, az egyesülési törvény húszéves évfordulójáról rendezett parlamenti szakmai konferencia is magáévá tette, ennyire futotta. Illetve még ennyire sem...

(A szerző a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának elnöke)