Index Vakbarát Hírportál

Hazajönnék, ha engednék

2014. november 13., csütörtök 07:24

„Az okmányiroda dolgozói normálisak voltak, csak a szabályok furcsák” – ecsetelte olvasónk, aki Belgiumból költözött néhány év után haza idén nyáron, azóta szenved az adminisztrációval. Pontokba szedte, milyen bürokratikus akadályokat kellett leküzdenie az elmúlt öt hónapban.

Belgiumba 2011 végén költöztünk a feleségemmel és fiammal. Brugge-ben laktunk, a regisztráció a munkaszerződés és lakásszerződés birtokában gyorsan és egyszerűen ment, hamar kaptunk családi pótléknak megfelelő támogatást is. Nyugodt életünk volt, időközben megszületett a kislányunk is.

Aztán a cégemnél komoly változások történtek, ami miatt megszűnt a pozícióm. A hazajövetel mellett döntöttünk, főleg családi okok miatt, idén nyáron költöztünk haza. A visszailleszkedés így alakul eddig:

Bejelentettük a megfelelő szervnél a GYES- illetve családi pótlék-igényünket még júliusban.

Bejelentkeztem álláskeresési támogatásra, leginkább, hogy legyen TB-m.

Körülbelül 60 eurót fizettem a konzulátuson, hogy elfogadják a lányom születési anyakönyvi kivonatának fordítását; lévén, hogy ha a konzulátuson kérem a magyar anyakönyvezést, akkor fordíthatom én, ők meg jóváhagyják. Ha ugyanezt Magyarországon indítom el, akkor hivatalos fordíttatást kell kérni (körülbelül 30 ezer forint). A csattanó: a nemzetközi születési anyakönyvi kivonat minden rubrikában egységes a Magyarországon születő külföldi gyerekeknek kiállított dokumentummal, és mellesleg legalább 3 nyelvű, melyből az angol legalább közös. Na, ezt fordíttatni kell, pénzért. De az okmányirodai ügyintéző nyugodtan dolgozzon a világ bármely országából származó forgalmival.

Kint ugyanis legfeljebb 6 hónapig lehet magyar rendszámmal közlekedni:

Hasonlót tapasztalt?

Megpróbált hazajönni, de nem ment? Vagy csak nagyon nehéz? Írja meg, mitől tépte a haját, és mi ment tükörsimán, amikor hazaköltözött külföldről, az olvasói leveleket a tema+kulfold@mail.index.hu címre várjuk.

Érdekességek: 39 ezer forint volt műszaki vizsga, hogy mitől több, mint egy sima műszaki, az nem világos. 223 ezer forint volt a regisztrációs adó, de a legszebb az intézési módja:

Aztán ha mindez megvan, lehet menni az okmányirodába:

Összegezve:

Hazajövetelünk óta fizetem a TB-met, fizettem a saját két éve tulajdonomban lévő autóm után több, mint 300 ezret, ehhez képest az állam eddig egy forintot nem adott.

Mi van, ha nem menedzser vagyok és nem pénzzel jövök haza egy nagyon támogató itthoni családhoz? Mégis, miből kellene ennünk mondjuk, amíg lesz megint állásom? Mert gondolom a legtöbben rosszabb feltételekkel jönnek haza.

A munkakeresési támogatás, segély vagy mi egyébként kevesebb összesen, mint az utolsó itthon fizetett havi adóm volt. A belga időket leszámítva 7-8 éve benne vagyok abban a 800 ezer emberben, akik legalább 700 ezer forintot keresve a legnagyobb adóbefizetők alkalmazottként (és nem adóból fizetett közalkalmazott).

Amit még érdekesnek tartottam, az ottani választások: bármekkora is a tét, olyan mély indulatokat nyomokban sem sikerült felfedeznem, mint amit itthon generáltak politikusaink. A legzavaróbb, hogy Magyarország úgy osztódott minimum kétfelé, hogy nincs két kvázi külön ország benne, mint Belgiumban. Az alapjogokhoz ragaszkodás itt része a DNS-nek, míg itthon a gazdasági-politikai nevelés másodrendű.

Rovatok