A milánói világkiállítás magyar pavilonjáról született elismerő vélemények sorából - olasz magazinok felméréseitől Uri Geller üzenetéig - meredeken kilóg egy Földesi András nevű szerző írása az Indexen. (Munkatársunk neve helyesen Földes - szerk.) Földesinek valójában nem a pavilonnal, hanem személyemmel van baja, azóta, hogy államtitkárként támogattam egy neki nem tetsző pekingi kiállítást. Akkor azt bírta állítani, hogy ott kiállító művészeink (köztük tucatnyi Kossuth díjassal) tekintélyes műkritikusok szerint ismeretlen niemandok.

Földesi azóta sem nevezett meg egyetlen tekintélyes sőt semmilyen műkritikust sem, aki hazugságait meg merte volna erősíteni, de most elérkezettnek látta a pillanatot, hogy ismét nekem essen. Fontos tehát tisztáznunk: itt nem a pavilonról van szó, Földesinek személyemmel van baja. Ezért ennek az írásnak a műfaja nem sajtóközlemény vagy valamilyen hivatalos válasz, hanem csak egy egyszemélyes reflexió.

1. "A projekt nem épül meg időben" - állítja Földesi.

Na kéremszépen. Mit gondoljunk egy olyan szerző komolyanvehetőségéről, aki egyik mondatában elmeséli, hogy május elsején megnyitották a magyar pavilont (még sérelmezi is, hogy azon nem lehetett jelen), másik mondatában pedig van képe azt állítani, hogy a pavilon nem épült meg időben. Megmondom én, miről van szó. Földesi köreiben még néhány hete is azt vizionálták, hogy a magyar pavilon nem fog elkészülni, csak egy nagy sáros gödör lesz a helyén. Újságírók kezdtek szimatolni körülöttünk, kérdéseknek álcázott állításokkal bombázva bennünket, egy szocialista képviselő már interpellált is, a nagy fogás bizonyosságában.

Ezzel szemben pavilonunk a nagyon kevés épület közé tartozik, amelyeket a tervezett időpontra sikerült befejezni. (Az olasz pavilon talán csak júliusra készül el.) Több megfontolásból egyébként úgy döntöttünk, hogy a hivatalos megnyitóra - ünnepi műsorral, miniszteri részvétellel stb. - csak június 5- én kerüljön sor. A konkrét átadás azonban menetrend szerint megtörtént, a programokat elindítottuk május elsején.

Az említett politikai háttér azonban annyira belelovallta magát önnön rémhírébe s az ezzel kapcsolatos várakozásba és a remélt diadalba, hogy mélységes keserűségében nem képes kikecmeregni ebből a csapdából, amelybe belemanőverezte magát.

2. F.A. roppant csalódott amiatt is, mert "az előzetes hírekkel ellentétben" a pavilon nem a "hátrafelé nyilazós szittya múlt" objektuma.

Ez tény - miközben nem világos, miért baj, ha valaki hátrafele is képes nyilazni, lóhátról és vágtában. Ez legalább egy konkrét tudás, amelyet sokkal nehezebb megszerezni, mint mondjuk semmihez sem értő újságíróként ágálni.

A szerző mérgében - hogy nem szittyázhatott egy jó nagyot - már ezt a sámános koncepciót is képes számon kérni a pavilontól. Ugyanúgy saját fantomjaival, előítéleteivel, rémképzeteivel viaskodik, mint amikor delíriumában úgy látja, hogy a pavilon - amelyről ő maga készített fotókat - sajnos nem készült el. Mekkora blama, mekkora főbűn. 

3. Az életfa motívuma sem ússza meg - szerzőnk jól odadöf neki, mint a sámánkodás jelképének.

Figyelmét elkerülte, hogy az EXPO közepén, nem magyar, hanem olasz tervezésben és kivitelezésben, egy hatalmas életfa jeleníti meg azokat a fontos üzeneteket, amelyek bizonyos fejekben csak mint szittya szimbólumok, sámánkodás, táltoskodás, vajákoskodás képesek megjelenni.

Nemrégiben egyébként megismertem egy tényleges sámánt, a megszűnőfélben levő tuva nép egyik utolsó mohikánját. Igen szimpatikus sámán volt, tiszta lélek, hosszú éveket töltött börtönben még a szovjet időkben, sámánságért. Egyetlen hazugság sem hagyta el a száját, egyetlen alantas észrevétele nem volt.

Ez az, amit a mi hangadó show-manjeink nem mondhatnak el magukról.

Végezetül: F.A. fölteszi a döntő kérdést is: vajon mi szükség van világkiállításokra? És jelzi, hogy bizonyos országok ezt arra használják ki, hogy fejest ugorjanak "a szemérmetlen országimázsba". Talán az fáj neki, hogy a magyar pavilon rokonszenvet generál nemzetünk iránt - lásd pl. Uri Geller szeretettel teli üzenetét, amelyet azért én többre tartok, mint Földesi csaholását. Tudjuk, persze, hogy vannak érdekek és álláspontok , melyek szerint ez a nép, ez az ország nem érdemli meg a szimpátiát.

Ezért kell tehát csapkodva, önkívületben hadakoznunk démonokkal és szittyákkal, el nem készült pavilonokkal, sámánokkal és életfákkal.

Viszlát, Földesi.

Szőcs Géza

(A levél nem helyreigazítás, csak helyt adtunk a kiállításért felelős kormánybiztos szavainak. Itt olvashatja el, min akadt ki Szőcs Géza.)