Nemrégiben az Európai Unió meghosszabbította az Oroszország ellen bevezetett szankciókat a Minszki Megállapodások végrehajtásának elmaradása miatt. A határozatot valamennyi EU tagállam támogatta. Ugyanakkor egyes politikusoktól továbbra is elhangzanak olyan vélemények, amelyek megkérdőjelezik a szankciók célszerűségét vagy hatékonyságát.

Indoklásként több okot is említenek.

Az első ezek közül a gazdasági veszteségek, amelyeket az európai gazdaság szenved. Szeretném rögtön megjegyezni, ezek a veszteségek nem a szankciók következményei, hanem az orosz ellenszankcióké. Amikor azt mondják, hogy „az ellenszankció válaszlépés a szankciókra”, figyelembe kell venni azt, hogy

az első lépéseket Oroszország tette meg, amikor megsértette a nemzetközi jog normáit és bekebelezte a Krímet, ezután katonai agressziót indított Kelet-Ukrajna ellen, elárasztva azt katonáival és fegyvereivel.  

A második érvelés, amely elhangzik a szankciók feloldása érdekében, hogy a válság politikai jellegű és ezért politikai megoldást követel. Orosz fegyveresek a Donyec-medencében, orosz fegyverek, közte a Buk, amellyel lelőtték a Boing MH17 járatot – ezek messze nem politikai eszközök. Ha mindezek mellett valaki ezeket politikai eszközöknek tartja, akkor ezen logika mentén a szankciókat Ukrajnának nyújtandó közvetlen katonai segítséggel kellene felváltani.   

A harmadik érv, amely nagyon cinikusan hangzik, hogy a szankciók a nyomásgyakorlás eszközei Oroszországra, de nyomást kellene gyakorolni Ukrajnára is. Azonnal felvetődik a kérdés: azért kell nyomást gyakorolni, hogy mondjunk le területünk egy részéről? Azért, hogy engedjük meg egy másik országnak, ellenőrizése alá vonja ezt a területet, vétójogot kapjon minden egyes határozatunkra? Nyomást gyakorolni, hogy helyi választásokat tartsunk lényegében megszállás alatt lévő területeken, és tegyünk úgy, mintha mindez megfelelne a demokrácia alapelveinek? Vagy azért gyakoroljunk nyomást, hogy mentsünk fel a büntetőjogi felelősség alól mindenkit, akik kegyelem nélkül legyilkolják honfitársainkat, vagy ugyanilyen kegyetlenséggel lőtték le két évvel ezelőtt a malajziai légitársaság gépét, több mint 300, különböző állampolgárságú ember halálát okozva?    

Megérteni a szankciók szerepét és annak jelentőségét valójában nagyon egyszerű, ha nevén nevezzük a dolgokat:

Ukrajna agresszió áldozata. Nem ukrán konfliktusról vagy polgárháborúról beszélünk. Ukrajna elleni katonai agresszióról van szó Oroszország részéről, valamint területünk egy részének törvénytelen bekebelezéséről.  

A szankciók hatékonyak. Igen, a gazdasági nyomásgyakorlásnak az a sajátossága, hogy nem olyan gyorsan fejtik ki hatásukat, mint azt szeretnénk. Valóban, a minszki megállapodások nincsenek végrehajtva a mai napig. Folytatódnak a fegyveres összeütközések, nem csak katonai áldozatokat szedve, de civileket is. Meghalnak gyerekek. Viszont az, hogy megállt az előrenyomulás – ez is egy eredmény. És itt nagy szerepe volt és van a gazdasági szankcióknak.  

Néhány gondolat a szankciók miatti veszteségekről. 

Először: nem mindent lehet pénzben mérni. Azok az emberek, akik 2013-ban Ukrajnában kimentek a Majdanra, azért tették ezt, hogy kiharcolják az európai jövőjüket. Ezért a tisztességes jövőért az emberek tovább harcolnak, védve hazájukat és életüket áldozva érte. Elsősorban azért áldozzák életüket, hogy országukban az emberek szabadon élhessenek, hogy lehetőségük legyen önállóan dönteniük államuk jövőjéről. Ezért harcoltak 1956-ban a magyarok is. Ezért meggyőződésem, hogy itt az ukránok törekvését a szabadságra teljesen megértik.

Egyesek akkor, 1956-ban is azt gondolták, hogy a tankokra válaszlépésként politikai megoldást kell találni és Európának nem kell beavatkoznia, vagy a vitában döntőbíróként fellépnie a Szovjetunióval szemben. A következményekre jól emlékszünk.   

Ugyanúgy nem lehet gazdasági mértékkel mérni az értékek fontosságát, amelyekre az Európai Unió épül. Ma jobban mint bármikor arra van szükségünk, hogy bátorságot merítsünk ahhoz, hogy nevén nevezzük a dolgokat, és megkeressük rájuk nem a könnyű, hanem a helyes válaszokat. A könnyű megoldás: lemondani Ukrajna támogatásáról, kiszolgáltatva az országot az agresszornak. De helyes-e ez a megoldás? Megmarad-e Európa ugyanannak az értékközösségének, amelyet ma képvisel, vagy elárulja saját magát? Könnyű feloldani a szankciókat a minszki megállapodások végrehajtásának hiányában is. De helyes ez? Vagy talán jobb lenne az orosz ellenszankciókra válaszul több figyelmet fordítani más piacok megszerzésére, nem elárulva saját értékrendünket?  Azt gondolom, hogy a válasz nyilvánvaló.

És néhány gondolat Ukrajnáról és Magyarországról.

A két ország nem csak közös államhatárral rendelkezik. Nem csak a 150 ezres magyar kisebbség Ukrajnában és majdnem 6 ezer ukrán kisebbségi Magyarországon köt össze bennünket. Mindkét nép megszenvedte szabadságát és rendkívül értékeli azt. Büszkének lenni nemzetükre, tisztelni örökségüket és védeni vívmányaikat – ez az, ami jellemző mind az ukránokra, mind a magyarokra. Lelkileg nagyon közeliek vagyunk: képesek vagyunk megérteni a másik fájdalmát, segíteni problémáik megoldásában és támogatni akkor, amikor erre szükség van. Meggyőződésem, hogy ezek a vonások szükségesek ahhoz, hogy meghatározzuk prioritásainkat, megértsük, hogy

a gazdasági érdekek nem élvezhetnek előnyt a biztonsággal és az európai értékrenddel szemben. A gazdasági veszteségekkel meg tudunk, és meg is kell közösen harcolnunk!

Ukrajna kiváló termőföldekkel rendelkezik, Magyarország pedig nagyszerű mezőgazsági technológiával. Tehát van mit felajánlanunk egymásnak, tudunk segíteni egymásnak, leküzdve az orosz ellenembargó hatásait.

Ljubov Nepop,  Ukrajna Magyarországi Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete