Index Vakbarát Hírportál

Most akkor menjek vissza Amerikába?

2017. március 29., szerda 17:25

Mint oktató és kutató nem szokásom leveleket és felhívásokat írni, de most nem maradhatok csendben. Másfél éve családommal együtt hazajöttem az USA-ból. A Princetonon szerzett doktorival és további öt év Boston University-n szerzett oktatói-kutatói tapasztalattal a hátam mögött szerettem volna itthon kamatoztatni tudásomat. Szerettem volna azt a hihetetlen élményt átadni a magyar és más kelet-európai diákoknak, amit CEU-s diákként régen én is átéltem:

minőségi tudást kapni olyan emberektől, akik a legjobb helyeken szerezték azt.

Alapvetően konzervatív, keresztény beállítottságú emberként nyugodtan azt oktathattam és kutathattam a CEU-n, amit fontosnak és igaznak gondolok. Ehhez megkaptam minden anyagi és erkölcsi támogatást, olyat, amiről magyar állami egyetemeken csak álmodni lehet. Soha senki, sem Soros, sem a rektor, sem a tanszékvezető nem mondta meg nekem, hogy mit taníthatok és mit kutathatok.

Amerikában sok egyetemet alapítottak gazdag családok adományaiból és a legtöbb esetben nem kértek az alapítók semmit cserébe. A CEU-n is ez a helyzet. Ez egy dicséretes amerikai hagyomány, ami lehet, hogy magyar ésszel felfoghatatlan. Az origo.hu által leírtak hatalmas csúsztatások. A CEU-t összemosni a kamuegyetemek diplomagyáraival nevetséges. Tanáraink a Harvardon, az MIT-n, a Princetonon stb. szerezték doktorátusukat, és a legjobb diákjaink ugyanezekre az egyetemekre mennek doktorizni.

A közgazdaságtan tanszék a nemzetközi publikációk és EU-s kutatási pályázatok sikeressége alapján mérve Európa legjobb tanszékei közé tartozik. Ilyen lenne egy kamuegyetem? Aki ismeri a CEU-t, az tudja a választ. Ne hagyjátok megvezetni magatokat különböző sajtó által terjesztett rágalmakkal! Az, hogy a kamuegyetemek megszüntetésének álcája alatta a CEU-t Magyarországon ellehetetlenítik, végtelen inkompetenciáról és/vagy végtelen rosszindulatról árulkodik.

Egy ilyen döntés alapvetően aláásná az egyetemi, oktatói és kutatói függetlenséget, olyan mértékben, amit legutoljára 1989 előtt láttunk.

Tényleg azért jöttem haza, hogy segítsek egy jó magyar egyetemet építeni, és ezáltal hozzájárulni a magyar közgazdaság-tudomány fejlődéséért.

Most akkor menjek vissza az USA-ba? Nem azért írom ezt a levelet, mert féltem az állasomat. Bármikor kapnék egy jó állást egy amerikai vagy nyugat-európai egyetemen. Azért írok, mert én itthon szeretnék dolgozni, a CEU-n. Mivel a CEU-n kívül a magas szintű oktatásra és kutatásra közgazdaság területén itthon jelenleg (sajnos) nincs más jó hely.

Rovatok