Az elmúlt hetekben a parlament elfogadta a lex CEU-t, és már tárgyalja a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvényt is, amely kötelezővé teszi minden civil szervezetnek, hogy regisztrálnia kell magát, ha 7,2 millió forintnál több támogatást kap külföldről. Milyen tapasztalatokkal szolgálhatnak Magyarországnak a hasonló oroszországi lépések, mire kell számítaniuk a magyar civil szervezeteknek és a CEU-nak?
Ha az autoriter rezsimek képesek egymástól tanulni, akkor a civil szervezek is okulhatnak egymás tapasztalataiból különböző országokban. Bár az orosz és a magyar állapotok nagyon sokban különböznek egymástól, az elmúlt időszakban egyre jobban elkezdtek hasonlítani egymásra abban, ahogy az állam a civil társadalmat és a kormányellenes hangokat kezeli.
2012-ben Oroszország bevezette a „külföldi ügynökök”-re vonatkozó törvényt, amely alapján minden olyan civil szervezetnek jelentkeznie kell a „külföldi ügynök listára”, amely politikai tevékenységet folytat, és külföldről kap anyagi támogatást. Ezeknek a szervezetnek kötelező feltüntetni az ügynök státuszukat minden általuk készített prezentáción vagy kiadványon. Ezenfelül szigorították a jogi megfelelési kritériumokat is. Az elmúlt öt évben az orosz igazságügyi minisztérium több mint száz civil szervezetet regisztrált külföldi ügynökként . A legtöbb szervezet az emberi jogokért küzd, de vannak környezetvédelmi, akadémiai és egészségügyi szervezetek is a listán.
Egy másik, a magyarhoz hasonló eset a szentpétervári Európai Egyetem (EUSPB) kálváriája. Ez az egyetem sokban hasonlít a CEU-ra: kevés hallgatót oktató magánegyetem, amely az ország egyik vezető bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontja. Bár nincs amerikai akkreditációja, a CEU-hoz hasonlóan olyan fiatal vezetőket képez, akik képesek a kritikai gondolkodásra és a magas szintű akadémiai munkára. Az egyetem már évek óta folyamatosan támadás alatt van – először pár megnyert külföldi pályázat miatt, majd azért, mert megszegte a használatában lévő épület bérleti szerződését – és azért is, mert a kormány szerint nem tartotta be az orosz oktatási törvényt. Jelenleg az egyetem akkreditációját ideiglenesen visszavonták, a fellebbezés azonban folyamatban van.
A következő hat, az orosz példából levont tanulság segíthet abban, hogy a magyar szerveztek értelmezni tudják a kormány lépéseit, és felkészüljenek arra, hogy mi várhat rájuk a magyar civil szervezetek és a CEU elleni törvény elfogadása után.
Miután egy szervezet felkerül a külföldi ügynökök listájára, a legnagyobb nyomás nem a legfelső szintekről érkezik, hanem különböző, az államhoz lojális, gyakran attól teljesen független szereplőktől. Dmitrij Utyukin, a Tanács a Kínzás Ellen nevű civil szervezet jogásza így írja le, milyenek a mindennapjai egy listára felkerült szervezetnek. „Az állam – az államfő és az alkotmánybíróság – garantálja, hogy a »külföldi ügynök« státusz a szervezet megítélésére nincsen kihatással.
A gyakorlatban azonban az emberek nagyon negatívan reagálnak erre a stigmára. Sokan egyszerűen nem értik, hogy ez mit is jelent. Azt gondolják, ha rákerültél erre a listára, a szervezetet hamarosan be fogják záratni.
Még a jogászok is sokszor kérdezik: »Még nem zártatok be? Még mindig dolgoztok?« Egyszer egy általunk megvádolt rendőr feljelentett, mert a Tanács a Kínzás Ellen tagja vagyok. Mivel pedig rajta vagyunk a külföldi ügynökök listáján, szerinte illegálisan működünk.”
Mind a szentpétervári egyetemet, mind a civil szervezeteket az „aggódó polgárok” terhelték túl az általuk kezdeményezett folyamatos ellenőrzésekkel és vizsgálatokkal. A bejelentéseket a legkülönbözőbb állami szerveknek küldték, a tűzoltóságtól az adóhivatalon át az állambiztonsági szolgálatig és az ügyészségig. Az ellenőrzések találtak is szabálytalanságokat, még ha csak formaságokról volt is szó. Az egyetem és az érintett civil szervezetek alkalmazottai viszont napokat, heteket töltöttek ezek miatt a bíróságon vagy a drága belső átvilágításokkal. Ez mind rengeteg időt és energiát vont el a szervezetek fő tevékenységétől, illetve attól, hogy szembeszálljanak az egész helyzetet kiváltó, diszkrimináló törvénnyel.
Fontos pozícióban lévő állami szereplők még nyilvánosan támogathatják is a CEU-t és civil szervezeteket, azonban ebben a státuszban lenni pont azért is ilyen nehéz, mert az állami vezetők sem tudnak mindenre közvetlenül hatni vagy éppen visszafogni az indulatokat, és ők is gyakran csak saját szeszélyes ötleteik alapján cselekednek, vagy opportunista tanácsadóikra hallgatnak, akiket saját politikai vagy üzleti érdekük vezérel.
És érdemes már most elkezdeniük jogi szempontok alapján átnézni, hogy teljesen szabályosan működnek-e.
A civil szervezetek mindennapi munkájáról a legtöbb ember keveset tud, a jogi részletekről pedig még kevesebbet, ez pedig elősegíti a sztereotípiák és hiedelmek terjedését. Ez ahhoz vezet, hogy az állami szervek – igaz, kimondatlanul – nem hajlandóak együttműködni ezekkel a szervezetekkel. Erre a problémára válaszul a listára felkerült orosz civil szervezetek elindítottak egy webes ismeretterjesztő sorozatot, amiben a lehető legföldhözragadtabb módon mutatják be mindennapi működésüket, illetve hogy a gyakorlatban mit jelent rajta lenni a listán.
Megfontolandó lehet, hogy egy hasonló projektet a CEU is elindítson, ha az egyetem Magyarországon marad. Nem elég bemutatni, hogy az oktatáson keresztül mennyit ad a társadalomnak, a mindennapok bemutatásán keresztül el kell tudnia magyarázni azt is, hogy mit is jelent megbélyegezettnek lenni.
Az intézkedések azonnali és egyik legkellemetlenebb következménye a nem állami erőszakhullám és a vandalizmus. Ha egy ország politikáját titkos indokok és a hozzájuk csatolt motivációk kezdik el működtetni, az államhoz való hűséget is ezekhez kezdik alakítani. A bűnüldöző szervek a háttérbe vonulnak, miközben a kormányhoz lojális erők úgy érzik, bármilyen olyan cselekedet a közjót fogja szolgálni, ami segíti a titkos, de mindenki számára érthető célokat. Ezzel az a probléma, hogy a nem pontosan definiált célokat többféleképpen is lehet értelmezni, és emiatt sokféle formát ölthet az állam iránti lojalitás, beleértve a brutalitást és a vandalizmust. Olga Szadovszkaja, a Tanács a Kínzás Ellen tagja nap mint nap találkozik ezzel.
Az autóm kerekeit folyamatosan kiszúrják... Szerintem a huligánok csinálják. A rendőrség nem hajlandó az ilyen ügyekben segíteni. Az egyik nap pár huligán kövekkel kezdte el dobálni az irodánkat, be akarták törni az ablakokat.
2013-ban Sziktivkar városában „patrióta aktivisták” egy csoportja megpróbálta megzavarni az Emlékezet nevű civil szervezet közgyűlését. Később ugyanezek az aktivisták megrongálták a szervezet dolgozóinak lakását, amikor az ajtajukra kiírták: „Egy külföldi ügynök lakik itt.”
Magyarország is megízlelhette már az ilyen eseményeket, amikor azonosítatlan férfiak avatkoztak be a városligeti demonstrálóknál, vagy amikor a vasárnapi boltbezárás elleni népszavazás kiírását kigyúrt, kopasz emberek próbálták megakadályozni.
A külföldi ügynökökről szóló törvényt az elején még csak arra használja a kormány, hogy nehezítse a rezsim ellen politikailag fellépő szervezetek tevékenységét. Nehezebbé teszi például azt, hogy a kormány vagy más állami alkalmazottakat bepereljenek. Az orosz állam azonban gyorsan felismerte, mennyire kényelmesen el lehet intézni a listával bármilyen nemkívánatos szervezetet – függetlenül attól, hogy tényleg politikai tevékenységet folytatnak-e, vagy sem. Ezt azért tehetik meg könnyen, mert az, hogy mi minősül „politikai tevékenységnek,” az vagy egyáltalán nincs, vagy csak homályosan van megfogalmazva a törvényekben.
Valentina Cserevatyenko, a Doni Asszonyok nevű civil szervezet Nobel-békedíjas elnöke így foglalta össze, hogyan hatott a törvény az egyik projektjükre:
Egészen biztos voltam benne, hogy senkit nem bánt az a projektünk, amiben színházi eszközökkel szerettük volna fejleszteni a generációk közötti párbeszéd új módszereit. Nem hittem el, hogy ezt a projektet fel lehet fogni politikai tevékenységként.
Egy másik kellemetlen pillanatot is felidéz Cserevatyenko, amikor egy barátja figyelmeztette: „Komolyan azt hiszed, hogy jót teszel azzal, hogy segítesz szemetet gyűjteni a városközpontban? Nem! Ezzel az ellenségeinknek mutatod meg a gyenge pontjainkat!”
Azt tudom tanácsolni a magyar civil társadalomnak, hogy küzdjenek a „politikai tevékenység” minél szűkebb és pontosabb jogi meghatározásáért. Ez megvédheti azokat a szervezeteket, amelyek soha nem akartak és nem is fognak akarni politikai tevékenységet folytatni.
Az eredeti orosz, külföldi ügynökök elleni törvényből kihagyták, hogyan lehet lekerülni a listáról. Ha egy szervezet felkerült, bírósági ítélet nélkül lehetetlen volt lekerülni. A Szentpétervári Katonaanyák nevű civil szervezet volt az első amelyiknek ez sikerült. A listára felkerült szervezeteknek érdemes lehet felvenni velük a kapcsolatot. A magyar civil szervezeteknek meg kell próbálniuk minél jobban pontosítani, hogyan lehet lekerülni a külföldi ügynök listáról.
Úgy is lehet csökkenteni időlegesen a nyomást, ha kiismerjük a kormányzat gondolkodásmódját, és ez alapján cselekszünk. A szentpétervári Európai Egyetem esetében például a kormányzat nem volt hajlandó elárulni, hogy miért kezdtek vizsgálódni az egyetemnél. Az egyetem viszont kiderítette, hogy a külföldi anyagi támogatásokkal van baja a kormányzatnak. Erre válaszul az egyetem leállította egyik futó projektjét, és visszamondta az EU-s támogatásait. Ezzel sikerült az első támadást visszavernie, és időt nyernie, hogy felkészüljön a következőre (ezután a tanári gárda összetétele miatt támadták az egyetemet, és azért, mert megszegte az épületére vonatkozó bérleti szerződést).
A civil szférának létkérdés, hogy kikényszerítse az államból: milyen szempontrendszer miatt és miért támadják őket. Kétség sem fér hozzá, hogy az üres ürügyek mögött valamely titkolt vagy kevésbé titkolt szándék áll. Azonban mindenképpen érdemes kicsikarni a kormányzatból, hogy valójában mi áll a civiltörvény mögött, még ha ezt nem is ismeri be nyilvánosan senki, mert ezzel a saját maguk által kitalált nyelv- és érvrendszerbe lehet kényszeríteni a kormányoldal tagjait, ezt pedig segíthet az ellenállásban.
Az, hogy a megtámadott szervezetek kapnak-e akármilyen pozitív visszajelzést vagy támogatást különböző államokhoz köthető intézményektől, a harc végkimenetele szempontjából keveset számít. A szentpétervári egyetem az összes állami akadémiai rangsorban az első helyen szerepel (ahogy a CEU is Magyarországon), és senki – még a kormányzat sem – vonta soha kétségbe az oktatás színvonalát. Ebből is látszik: azt bizonygatni, hogy a CEU mennyire jó oktatási intézmény, ugyan nem feltétlenül kontraproduktív, de ebben a helyzetben irreleváns.
Ehhez hasonlóan, az érintett civil szervezetek is kaphatnak állami támogatásokat és állami kitüntetéseket is. Pontosan ez történik például a már korábban említett Tanács a Kínzás Ellen nevű szervezettel, amelynek szakmai színvonalát a szervezet elleni támadás ellenére sem vonták kétségbe.
A CEU és a civil szervezetek is felhívhatják persze a saját fontosságukra a figyelmet, és fogadhatják a külföldi támogatásokat, de ez még akár árthat is a saját ügyüknek. A sok külföldi támogatóval ugyanis lehetőséget adnak a kormánynak, hogy kijátssza a külföldi beavatkozás kártyáját.
A szerző a CEU politikatudományi, közpolitikai és nemzetközi tanulmányi doktori iskolájának hallgatója.
(Borítókép, címlapkép: szarvas / Index)