Fővárosi főügyészként most már duplán sajnálom, hogy meghívásom ellenére, bokros hivatali teendőim miatt, nem tudtam részt venni azon a konferencián, ahol az Országgyűlés alelnöke, Gulyás Gergely úr kifejezte azon véleményét a Biszku-üggyel kapcsolatban, hogy az igazságszolgáltatás nem tudott mit kezdeni az időmúlással. Ha ott lettem volna, bizonyára elmondom, hogy ezzel a véleménnyel tulajdonképpen egyetértek, de csak annak az előrebocsátásával, ha ez a vélemény az ügyészségre nem, csak a bíróság bizonyos tanácsaira vonatkozik. Ezt azért találom fontosnak előrebocsátani, mert az Index hírportálon 2017. szeptember 16-án jelent meg „Büntetlen bűnösök” címmel Gellért Ádám írása, mely ennek a mondatnak az ürügyén bírálja az ügyben eljáró Fővárosi Főügyészséget.

A cikk – mely nem vitatottan a szerző véleményét tükrözi – sajnálatos módon alapvető tényeket elhallgatva számol be a felbujtóként több ember sérelmére elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt a Fővárosi Törvényszéken Biszku Béla ellen folyamatban volt büntetőeljárásról.

A szerző idézi a Fővárosi Törvényszék Biszku Béla bűnösségét kimondó ítéletét hatályon kívül helyező Fővárosi Ítélőtábla végzését, egyben nehezményezte, hogy sem az ügyészség, sem a bíróság nem tartotta szükségesnek történész szakértő kirendelését a sortüzes ügyekben.

Gellért Ádám hallgat arról a tényről, hogy – kezdeményezésemre – a legfőbb ügyész 2015. szeptember 29. napján a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt jelentett be a Fővárosi Ítélőtábla azon jogerős végzése ellen, amelyben az Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék Biszku Bélát 5 év 6 hónap börtönbüntetéssel és 10 év közügyektől eltiltással sújtó ítéletét hatályon kívül helyezte, és a Törvényszéket új eljárásra utasította.

Gellért Ádám „megfeledkezik” arról a tényről is, hogy a Kúria 2016. február 2-án nyilvános ülésen Biszku Béla ellen folyamatban lévő büntetőügyben alaposnak találta a legfőbb ügyész törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslati indítványát és a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezést kimondó és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzéséről megállapította, hogy az törvénysértő. Sajnálatos módon ezt már csak a megismételt eljárásban kihirdetett újabb elsőfokú ítélet után tette meg, így volt az lehetséges, hogy az eljáró bíró azt a Fővárosi Ítélőtáblai döntést dicsérte szóbeli indokolásában, amelyről a Kúria megállapította, hogy súlyosan törvénysértő.

A szerző által hiányolt szakértő kirendelésével kapcsolatban ugyancsak szükséges felhívni Gellért Ádám figyelmét arra az általa talán nem ismert tényre, hogy a Kúria hét pontban találta törvénysértőnek a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyező végzését, melyek közül az egyik kifejezetten történész szakértő kirendelését vette górcső alá.

A Kúria határozottan és egyértelműen megállapította, hogy a Fővárosi Ítélőtábla által iránymutatásként előírt történész szakértő kirendelése eleve hibás, ugyanis az vádirati tények tisztázására irányul. Attól, mert a vádirat és ítélet történeti tényállásába tartozó események az idő múlása által az elbírálás időpontjában már történelemnek tekintendők, nem különleges szakértelmet, hanem bírói megítélést, megállapítást igényelnek.

Nem is untatnék tovább a Kúria által megállapított egyéb törvénysértésekkel, inkább idézem azok összegzését. „A megismételt eljárásra vonatkozó előírások törvénysértőek, feleslegesek, és azoktól nem volt olyan eredmény elvárható, amely (...) az eljárás előre vitelét szolgálták volna.” A Kúria tehát megállapította, hogy a hatályon kívül helyezés törvénysértő és indokolatlan volt. Tegyük hozzá, hogy ez a törvénysértő végzés egyben az ügy halálát is jelentette.

A Fővárosi Ítélőtábla új eljárásra utasító törvénysértő végzését követően a Fővárosi Törvényszék Steiner Gábor vezette tanácsa egy olyan hadtörténészt rendelt ki szakértőként, akiről a tárgyalás során bizonyítást nyert, hogy a Magyar Néphadsereg Kiképző Központja Politikai Osztályának vezetőhelyettese volt, s aki a tárgyaláson mindezt elismerve úgy nyilatkozott, hogy a rendszerváltás körül élt a lehetőséggel, és kiemelte a Néphadseregben betöltött tisztségével kapcsolatos dokumentumokat.

A Törvényszéknek tehát sikerült egy olyan személy szakvéleményére alapozni a döntését, aki a saját múltját – általa is elismerten – meghamisította. Az említett szakvélemény egyébként ellentétes volt a „szakértő” saját korábbi, nyomtatásban is megjelent véleményével. Az már a sors furcsa játéka, hogy ez a szakértő ma az elhíresült Pruck–Dózsa-fénykép „háborúban” tölt be dicstelen szerepet, köszönhetően annak, hogy ennek kapcsán sem végezte kellő körültekintéssel szakmai munkáját.

A Kúria korábban citált döntése teljes mértékben igazolta a Fővárosi Főügyészség – a szerző által kifogásolt – azon álláspontját, hogy az említett ügyekben nincs szükség történész szakértő kirendelésére köztudomású tények vonatkozásában.

Fővárosi főügyészként – talán új szemléletet is képviselve – hiszek az egyén közvetlen nemzetközi jogon alapuló büntetőjogi felelősségében, így a Genfi Egyezmények közvetlen alkalmazhatóságában. Példaként tekintek az újra egyesült Németországban a volt keletnémet pártállami vezetők ellen lefolytatott büntetőeljárásokra.

Azonban a szerző által megemlített, Nagy Imrével összefüggő eljárással kapcsolatban fel kell hívnom Gellért Ádám figyelmét arra az alapvetésre, hogy élesen el kell választani a történelmi felelősséget a büntetőjogi felelősségtől.

E distinkciótól az ügyészség – ellentétben Gellért Ádámmal – nem tekinthet el sem most, sem a jövőben.

Dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész