A kormánytöbbség elvette a transznemű emberektől a nemük jogi elismertetésének lehetőségét. Úgy tett ismét másodrendű állampolgárrá embereket, hogy közben senkinek sem lett jobb az élete. Az állam nemcsak tőlük vette el a boldog és megkülönböztetés-mentes élet lehetőségét, de mindannyiunktól azt az illúziót, hogy olyan jogállamban élünk, ahol az állami intézmények elsőrendű kötelezettsége az emberi méltóságunk védelme.

Áder János aláírta azt a törvényt, amely transz (olyan emberek, akiknek nemi szerepe eltér a születéskor meghatározott biológiai nemétől) és interszex emberek (akik olyan nemi jellegekkel  - pl. kromoszómákkal, nemi szervekkel és/vagy hormonokkal - születnek, amelyek nem sorolhatók be egyértelműen a női és férfi kategóriákba vagy mindkettőbe besorolhatók) életét teszi lehetetlenné, de mindannyiunknak üzen vele. Újra bebizonyította, hogy nem várhatjuk tőle, hogy a parlamenti törvénygyár érdemi alkotmányossági kontrollja legyen, és ne írja alá egyből azt a törvényt, ami elé kerül, és amelyről első olvasatra is ordít, hogy Magyarország Alaptörvényét, az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatát és a nemzetközi egyezményeket is sérti. Áder János üzenete mindannyiunknak szól: nem érdeklik a szabályok.

Nem volt ebben meglepetés, mint ahogy abban sem, ahogyan a diszkriminatív jogszabály érdemi társadalmi egyeztetés vagy a következményeket feltáró és mérlegelő hatásvizsgálat nélkül terjesztette be az Országgyűlésnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Nem túlzás azt állítani, hogy a parlamenti vitának nevezett színjáték kizárólag szimbolikus célokat szolgált. Egyrészt kifejezte a kormánytöbbség mérhetetlen arroganciáját, amely már arra sem veszi a fáradtságot, hogy a nyilvánosság elé állva ilyen-olyan érvekkel elmagyarázza a szakpolitikai döntések okait és várható következményeit. Másrészt kifejezte, mit is jelent valójában a kormánytöbbség számára a demokratikus felhatalmazás és népképviselet, amikor a a kormánypárti bizottsági elnök a javaslat vitájában azt mondta, hogy „az, hogy az érintettek hogy látják, teljesen közömbös”. Harmadrészt a kormánytöbbség Brüsszel-ellenes háborúját is kiszolgálta a diszkriminatív törvény: minél többen fogalmaztak meg kritikát vele szemben, annál többször lehetett elmondani, hogy az európai szervezeteket nem a járvány elleni védekezés és a magyar emberek védelme érdekli, hanem a transznemű kisebbséggel foglalkoznak még a világjárvány idején is. Ahogyan egyébként a magyar kormány is a közelmúlt egyik legsúlyosabb egészségügyi válsághelyzetét érezte a megfelelő pillanatnak ahhoz, hogy néhány tízezer embert megfosszon a jogaitól.

Megszólalt az Európai Parlament Frakcióközi LMBTI Csoportja, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, 63 Európai Parlamenti képviselő, az ENSZ emberi jogi főbiztosa és különbiztosai, 22 magyar civilszervezet és egy sor európai kormány emberi jogi képviselője is felhívta a figyelmet arra hogy a tervezett magyar jogszabály sérti az emberi méltósághoz való jogot és ellentétes a nemzetközi joggal. 

Az elfogadott törvény általi módosítások a magyar jogszabályokkal is több ponton ellentétesek (pdf). Az Alaptörvény kimondja, hogy minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, és ahhoz, hogy magán- és családi életét tiszteletben tartsák, az alapvető jogokat pedig mindenkinek megkülönböztetés nélkül biztosítani kell. Ezenfelül az egyenlő bánásmódról szóló törvény világosan tiltja a nemi identitás alapján történő hátrányos megkülönböztetés és zaklatás bármely formáját. Az Alkotmánybíróság egy iránymutató döntésében pedig megállapította, hogy a transznemű emberek nemének jogi elismerése és esetleges névváltoztatása szorosan összefügg az emberi méltósághoz való alapvető joggal. A bíróság szerint „a nemváltoztatásnak járulékos velejárója a névváltoztatás, az állam pedig köteles olyan szabályozást kialakítani, amely diszkriminációmentesen biztosítja a nyilvántartásokban történő átvezetést”.

Kérdés, hogy ha ilyen világos a jogi helyzet, akkor mi a következő lépés? MIt lehet tenni, hogy visszanyerjük a bizalmunkat abban, hogy vannak a jogainkat és a jogállamot védő független intézmények? Ebből a szempontból kiemelkedően fontos az Alapvető Jogok Biztosának szerepe. Az ombudsman Magyarországon 1995 óta működő nép ügyvédje, a korábbi biztosok számos ügyben bizonyították be, hogy nyilvános megszólalásaik és konkrét intézkedéseik segíthetnek egy sokakat érintő jogi probléma megoldásában. Bár az ombudsmani intézmény sokat gyengült annak 2012-es átszervezése óta, és a forráshiány sem tett jót az alapjogvédelemnek, de a jelen helyzetben is alkotmányos kötelessége a biztosnak, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon, ha Alaptörvény-ellenességet észlel. 

Kozma Ákos 2019 szeptembere óta látja el a tisztségét, de idáig még nem sikerült láthatóvá tennie az intézményét. Egy ennyire nyilvánvalóan Alaptörvényt sértő módosítás lehetőség lehet az új ombudsman számára, hogy megmutassa, van hozzáadott értéke az alapvető jogaink védelmében. A vonatkozó törvények világosak: ilyen esetben az ombudsmannak az Alkotmánybírósághoz kell fordulnia, és kérni kell az alaptörvény-elleneség megállapítását. Ez nem hatáskör vagy pénzkérdés, pusztán azt kell eldöntenie, komolyan veszi-e az esküjét és a munkáját meghatározó jogszabályokat.

Ebben viszont mindannyian támogathatjuk Kozma Ákost azzal, ha felhívjuk figyelmét arra, hogy fontosnak tartjuk a munkáját a jogállamiság védelmében, és várjuk, hogy cselekvéssel is vegye ki a részét az Alaptörvényben foglalt jogaink védelme területén. Írjunk levelet Kozma Ákosnak, az ügyvédünknek, és kérjük, hogy végezze a munkáját. Abszurd, de pillanatnyilag így élünk. 

(Borítókép: Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa esküt tesz megválasztása után az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. július 2-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)