A magyar sajtó, mind a kormánysajtó képviselői, mind az ellenzéki orgánumok, szűkszavúan reagált. Közölték a tényt, megemlítették, hogy a Hagia Szofia, ez az építészeti remekmű valaha a keresztény világ legnagyobb temploma volt, 537-ben avatta fel I. Jusztinianosz császár, de II. Hódító Mehmed szultán, miután 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, dzsámivá alakította át. Azt is megírták, hogy 1934 novemberében Musztafa Kemál pasa, a modern szekuláris Törökország megteremtője a Hagia Szofiát múzeummá nyilvánította, és az 1935 februárjában megnyílt a látogatók előtt. Arról is volt szó, hogy 1985-ben az UNESCO felvette a Hagia Szofiát a világörökségi listára. A magyar sajtó még arról is hírt adott, hogy Ferenc pápa mélységes szomorúságát fejezte ki az esemény fölött, hogy számos ország vezetői tiltakoztak, és hogy a magyar kormány nem szólt semmit. De mi is történik itt valójában?

A Hagia Szofia visszanyilvánítása muszlim kegyhellyé és felügyeletének áthelyezése a Művelődésügyi és Turisztikai Minisztérium hatásköréből az Alapítványok Általános Igazgatóságához nagyjelentőségű szimbolikus gesztus. Egyszerre küld üzenetet a török társadalomnak és a külvilágnak. A török társadalomnak, különösen Isztambul népének, amely ellenzéki polgármestert választott, azt üzeni, hogy vége 90 év szekularizációs folyamatának, és ismét az iszlám jog lesz érvényben. A külvilágnak pedig azt üzeni, hogy ennek a jognak a fényében a kulturális értékek másodlagosak – a templom gyönyörű mozaikjait le fogják takarni, hogy ne zavarják a muszlim istentiszteletet. Igaz, hogy egyelőre csak a Mekka irányába eső mozaikokat, és az imádság idejére, de már hallatszanak a követelések az eltávolításukra is. Korábban kisebb jelentőségű bizánci templomok, a fekete-tengeri Trabzon Hagia Szofia székesegyháza és a trákiai Vize Hagia Szofia székesegyháza is átkerült az Alapítványok Igazgatóságához, hogy mecsetként használják. Mindkét műemlék kisebb-nagyobb károkat szenvedett.

A rendelet külön üzen Görögországnak és a görög ortodox hívőknek, akik máig magukénak tekintik a Hagia Szofiát, és akik közül sokan imádkozni jártak oda. A szimbolikát mindenki érti a Balkánon. Annak idején a múzeummá nyilvánítás a görög kormány kifejezett kérésére történt annak jeléül, hogy Törökország békét akar. A mecsetté nyilvánítás annak jele, hogy véget ért a balkáni paktum, és Görögország nem érezheti magát biztonságban.

Recep Tayyib Erdoğan iszlám fundamentalista ideológiát vall, és az Oszmán Birodalom helyreállítását tűzte ki céljául. Ebbeli igyekezetének része az is, hogy az iszlám világ, pontosabban annak szunnita része őt ismerje el kalifájának, vagyis Mohamed próféta jogos utódának és az egész iszlám társadalom vezetőjének. Ez az igény Erdoğan körében már megfogalmazódott, és erre utal az elnök számos gesztusa is. A kalifátus intézménye szorosan összefüggött az iszlám eredeti verziójával, amely világhódító birodalmi ideológiaként indult útjára. Amikor I. Szelim 1517-ben elfoglalta Egyiptomot, az utolsó abbaszida kalifa, III. al-Mutavakkil hivatalosan a török szultánra ruházta át a kalifátus tisztségét. Ámde a szultánok már a XIV. század óta az iszlám világ kalifáinak szerepében léptek fel. Ez maradt az ideológiájuk egészen az első világháborús katasztrófáig, amely a török birodalom feldarabolásához és a kalifátus álmának szertefoszlásához vezetett.

A kalifátus intézményét Törökország első szekuláris elnöke, Musztafa Kemál Atatürk törölte el 1924-ben. Atatürk, aki nem volt a kisebbségek, elsősorban a görögök barátja (az ő nevéhez fűződik a szmirnai görögök lemészárlása és elűzése 1921-22-ben), modern, szekuláris, nacionalista állammá akarta alakítani Törökországot. Úgy tartotta, hogy az iszlám vallásnak csak használ, ha nem lesz a politika eszközévé. A Hagia Szofia kivonása a muszlim vallásgyakorlásból, és múzeummá alakítása 1934-ben ennek a szekularizáló politikának volt része. Kemál kiváló hadvezér és politikus volt, könyörtelen ember, aki nemcsak a kisebbségeket nem kímélte, de az iszlamista törekvések képviselőit sem, de neki köszönhető a modern szekuláris török állam létrejötte.

Erdoğan a kemalizmus eltörlésén fáradozik. Ennek szimbóluma a Hagia Szofia mecsetté alakítása, amely csak a következő lépés abban a folyamatban, amiben sorra semmisíti meg a demokratikus fékeket és ellensúlyokat, nyomja el a kisebbségeket, és veti börtönbe az ellenzéki politikusokat, újságírókat. Külpolitikájában ennek a folyamatnak volt része az Iszlám Állam burkolt támogatása (a török határok porózusak voltak, Törökországon keresztül érkeztek Szíriába és Irakba a nemzetközi dzsihadisták, és Törökországba adta el az Iszlám Állam az elfoglalt kőolajmezőkön kitermelt olajat), és nemrégiben a szíriai Rozsava autonóm terület megtámadása és részleges elfoglalása.

Rozsava a többetnikumú és többvallású Demokratikus Szíriai Hadsereg (SDF) ellenőrzése alatt áll, amelynek zászlajára három nyelven van felírva a hadsereg neve: arabul, kurmandzsi kurd dialektusban és klasszikus szírül, amely a keleti szír keresztények liturgikus és irodalmi nyelve. Ez volt az a szervezet, amelynél az iszlamistáktól súlyos üldöztetést szenvedett csoportok: nők, keresztények, jezidik, védelmet találtak, és amelynek kereteiben ők is részt vehettek az iszlamisták elleni harcokban. Rozsava az első politikai alakulat a történelemben, ahol komoly vezető szerepet játszanak a szír keresztények. Ezt a kvázi-államalakulatot támadta meg az Erdoğan vezette Törökország 2019 október-novemberében. A támadás mindenekelőtt az észak-szíriai keresztény városokat, falvakat érte, ahol a török csapatok sorra ölték, sebesítették meg a civileket. Amikor a törökök Kamislit kezdték lőni, mindenekelőtt a keresztény negyedet vették célba. A magyar diplomácia támogatta az akciót.

2019 novemberében a török állam egyetértési nyilatkozatot írt alá a líbiai kormánnyal, amely kimondja, hogy a két állam közti tengeri területek a görög szigetektől keletre, és Ciprustól nyugatra e két állam fennhatósága alá tartoznak. Ez azt jelenti, hogy Törökország bejelentette igényét a Földközi-tenger keleti medencéje fölötti kizárólagos uralomra. Az akció célja a tengeren elszigetelni Ciprust Görögországtól és hozzáférni a Ciprustól nyugatra fekvő földgázlelőhelyekhez. Törökország éppen a napokban kívánja érvényesíteni terveit. 2020. július 20-án, tíz nappal a Hagia Szofiára vonatkozó elnöki rendelet kihirdetése után a török hadiflotta tizennyolc hajója a vitatott tengeri területen történő feltárás biztosítására görög vizekre hajózott, és a görög hadiflotta is felvonult. A konfliktus részletei egyelőre nem ismertek, és hogy mi lesz a vége, nem tudhatjuk. Mindenesetre a szimbolika itt is óriási szerepet játszik. Törökország 46 éve, 1974 július 20-án foglalta el Észak-Ciprust, amelyet azóta is megszállva tart. A Hagia Szofia ügye és ez az egyelőre beláthatatlan török akció szorosan összefügg.

Ezért a Hagia Szofia dzsámivá nyilvánítása nem „török belügy”, ahogyan azt sokan, láthatólag a magyar kormány is, gondolják, ahogyan akkor sem volt belügy, amikor Kemál pasa a görög kormány kérésére és Törökország Görögország iránti jóakarata jeléül múzeummá nyilvánította. Szimbolikus híradás arról, hogy a török elnök felrúgta a balkáni paktumot. A magyar kormánynak, amely egyfelől azt állítja, hogy a keleti keresztényeket védi az iszlám túlkapásaitól, másfelől viszont politikailag támogatja az agresszíven iszlamista és keresztényellenes Erdoğan rezsimet, el kellene döntenie, melyik oldalon áll, és ennek megfelelően kellene nyilatkoznia, cselekednie. A Hagia Szofia kapcsán ma már se szeri, se száma a tiltakozásoknak állami, államközi és szakmai szinten. Ebben a helyzetben a magyar kormány nem hallgathat tovább. Ha valóban a kereszténység és a kultúra érdekli, el kell ítélnie Erdoğant. Ha Erdoğannal tart, fel kell adnia a „keresztény kultúra védelmének” üres retorikáját.

A cikk megírásához Dr. Spät Eszter, a Közel-Kelet, Törökország és a kurdok kiváló szakértője nyújtott segítséget, amit ezúton köszönök.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A szerző vallástörténész, a CEU professzora, a korai kereszténység és a bizánci történelem szakértője.