2011-ben láttam a Fran Palermót fellépni a Veszprémi Utcazene fesztiválon, és akkor teljesen hidegen hagyott a zenéjük: ilyen balkáni, csűrdöngölős, ugráltató muzsika volt, amit a mai napig képtelen vagyok hallgatni. Mégsem tudtam elmenekülni előlük a városban, mert mindenki róluk beszélt, és bármerre jártak, tömegeket vonzottak. És akkor még átlagosan csak 15 évesek voltak.

Bulit csináltak, akusztikus hangszerekkel, hangosan, és az emberek imádták őket. Akkor arra gondoltam, jól van, gyerekek, úgysem fog ez sokáig tartani, szépen leérettségiztek, felnőttök, és elfelejtitek az egészet. Nem lett igazam. A Fran Palermo azóta is működik, sőt, egy biztos brand lett a hazai fesztiválok és a klubok számára. Pedig továbbra sem énekelnek magyarul slágereket. Fél szemmel kísértem végig az útjukat az elmúlt hat év alatt, egyre jobbak lettek a dalok, azt a fura balkáni stílust még jókor lecserélték egy menő, mai indie rock hangzásra. Aztán tavaly adódott egy lehetőség, hogy forgassunk velük is egy holland fesztiválon, és teljesen nyilvánvaló volt, hogy a Fran Palermo már nem egy holmi gimisekből álló szedett-vedett banda. Akkor döntöttük el, hogy közelebbről is megnézzük őket.

Vajon miért sikeres a zenekar itthon? A dalok miatt? Az energiájuk miatt? Vagy a frontember, Henri karizmája és színpadi jelenléte az, ami tömegeket vonz? Mások ennyi idősen szoktak zenekart alapítani, ők pedig már túl vannak a hatodik teltházas szülinapi bulijukon. Henriék, vagy ahogy a rajongók hívják, a Franpi még mindig túl fiatal ahhoz, hogy egyértelműen eldőljön a zenekar sorsa, azonban az utóbbi egy-két évben annyira profin tették a dolgukat, hogy minden adott egy komolyabb karrierhez.

Emlékszem a Motörhead-frontember Lemmy idézetére, aki azt mondta egyszer arról, hogy mi a siker titka: Kurvára jókor kell lenni jó helyen. Több mint egy évig forgattunk a Fran Palermóval és főleg a frontemberrel, Henrivel, hogy kiderüljön, van-e még jókor, jó hely?