Szuperdrága Audi TT-vel emlékeznek a Quattro születésnapjára
Az idén múlt negyven éve, hogy bemutatták az Audi legendás Quattro modelljét, erre emlékeztet a szépen matricázott TT RS.
Az idén múlt negyven éve, hogy bemutatták az Audi legendás Quattro modelljét, erre emlékeztet a szépen matricázott TT RS.
A két kivitelbe ugyanaz a hajtás kerül, csak a benzin- és a villanymotor együttműködésének módja a különbség.
2024-től kezdődhet a gyártás.
Kiderült, hogy a Porsche Taycan olcsóbb testvérének gyártását az R8-as mellett, Neckarsulmban kezdik meg.
Átadták a rekorder parkot, ami a logisztikai központ 160 ezer négyzetméteres tetőfelületén gyűjti a fotonokat.
A magyar fejlesztésű kamion globális mértékben is kiemelkedő fejlesztésnek számít.
Győrben átadták Európa legnagyobb tetőn kialakított napelemparkját.
Ritkán jön össze olyan erős mezőny az Év Autója-szavazáson, mint a nyolcvanas évek elején.
Bűncselekménye mintegy 250 ezer Audit, valamint 71 ezer Volkswagen és 112 ezer Porsche márkájú kocsit érint, amelyekhez az Audi szállította a motort.
450 lóerő, 4,5 másodperc a 0-100 - hogy lehet mégis kezesbárány egy ilyen autó? És hogy kerül bele 200 ezer kilométer?
Kínában mutatták be, de nemzetközi modell lesz a Q5 Sportback, amellyel a BMW X4-esnek készített közvetlen ellenfelet az Audi.
Németországban a felső ezer vagyona 1100 milliárd euróra nőtt.
Illetve Audit, Seatot és Skodát. A legrosszabb motorok közt vannak húszéves matuzsálemek, de egészen fiatal, látszólag kockázatmentes konstrukciók is.
Ezzel biztosítani tudják a jelenlegi munkatársi állomány foglalkoztatását az elkövetkezendő időszakban is
Zalaegerszegen összeálltak a nagy mágusok, előretekerték az idő kerekét és varázsütésükre hosszú pillanatokon át egy bűntudat nélküli világban közlekedtünk. Csak a tankok rondítottak bele kicsit.
Az Audi A8 csúcsdízele volt két turbóval, négyezer köbcentivel. Azóta eltelt 14 év és beleszaladt 330 ezer kilométer. Mi maradt az erőből? Ellenőriztük.
Mindenki tudja, hogy az A7-es nem szedán, de ez nem az az A7-es.
A technika elvileg egyre csak fejlődik. Mégis lehet, hogy már évtizedekkel ezelőtt felértünk a csúcsra, és csak lefelé vezet az út?
A Volkswagen luxusmárkájának belépő SUV-ja új orrkialakítással és lecserélődő motorválasztékkal néz a szebb jövőbe.
Ami ma a SUV, az egykor a kompakt ferdehátú volt. Irány a nyolcvanas évek!
Mintha a Wehrmacht tankfejlesztői kifejezetten a keleti frontot tartották volna szem előtt - ez a mi autónk a 30 milliós kategóriában.
Egyelőre ez a leggyorsabb A3 változat, 310 lóerős kétliteres turbómotorral és összkerék-hajtással.
Az autó fő rendszereit vezérlő számítógép több másikat is kivált majd.
A Rover pedig lenyomta az Audit. Újabb érdekességek az Év Autója-díj történetéből, terítéken a hetvenes évek második fele.
Több tisztán elektromos autóra, és összefüggő töltőhálózatra van szükség az Audi nemrég kinevezett új elnöke szerint, aki elindított egy projektet a Tesla utoléréséhez.
Klónozás? Ikresítés? Miért kell egy roncs a lopott autó legalizáláshoz?
Miért lesz két hasonló autónak ennyire eltérő a sorsa, és hogyan fogadta a piac a Fiat apró sportautóját? Folytatjuk az Év Autója-díj dobogósait bemutató sorozatot.
A négyliteres V8-as egy újabb változatát kapja meg az Audi SQ7 és SQ8, a nyolchengeres csúcsdízel mellé.
Ezek a cégek nem árusítanak bútort, úgyhogy a négymillió forint értékű székeket-asztalokat a NAV lefoglalta. Ez az asztal most BMW vagy Versace akar lenni?
Nem állt még talpra a kereslet, sok helyen csökkentett módban zajlik a termelés. Mi lesz a fizetésekkel?
Az A8-as 60 TDI nevű változata állítólag már tavaly óta rendelhető, mégsem tett róla említést a gyár sajtóosztálya.
Az érintett karanténban van, de tünetmentes.
A tavaly bemutatott Q4 E-tronból készített egy lendületesebb változatot az Audi, jövőre ez is gyártásba megy.
Az enyhe büntetést is tovább puhítaná a hátulról villogó, büntetőfékező és a lassabb autót leszorító Audi R8 vezetőjének ügyvédje.
Az E-tron és az E-tron Sportback hamarosan nagyobb teljesítményű, hárommotoros hajtással is elérhetővé válik.
Az Audi vezetője duplázta a legnagyobb megengedett sebességet és nem csak pénzbüntetést kapott.
Gulácson pedig 120 km/h-val hajtott a maximálisan megengedett 50 km/h helyett. 500 ezer forintos bírságra számíthat.
Az év végén érkező új változat visszafogott külső frissítést kap, de hatékonyabb motorpalettát és korszerűbb fedélzeti számítógépet.
Kecskeméten videózták le a tanulságos esetet.
A miniszterelnök meglátogatta az Audi győri üzemét, ami most állt vissza a három műszakos termelésre.
Miután nem valószínű, hogy lesz gyári RS8, ez lehet az Audi luxuslimó legdurvább közúti változata.
Daniel Abt egy szimulátoros profit ültetett be maga helyett a Formula E hivatalos versenyére.
Nem lehet rossz, amikor választanod kell, hogy Porsche 911 Turbo, Audi RS2 vagy BMW E30 M3 legyen a szolgálati autód.
A leghatékonyabb kézifegyvereknek is ellenáll az új A8 L Security, cserébe bő 3,8 tonnát nyom.
Új szintre emelték a hibátlan állapotú használt autó kifejezést.
A Hyundai után az Audi, a Porsche és a Volkswagen is lépett, három hónappal terjesztik ki új autóik lejáró garanciáját.
Az Audi váratlanul bejelentette, hogy kiszáll a német túrakocsi-bajnokságból, amelynek így a létjogosultsága kerül veszélybe.
A jelenlegi generációból biztosan nem, pedig állítólag tartalmazza a legfejlettebb önvezető rendszert.
A Mercedes után ők is kiszállnak, így a BMW maradhat az egyetlen gyártó a DTM-ben.
Április végére a legtöbb magyarországi autóipari gyár újraindítja a termelést, ahogy a világ minden táján újra beindul a járműgyártás. Viszont az akadozó ellátási láncok és a járvány fenyegetése miatt még kérdés, mennyire tud újrakezdeni a szektor.
A baleset után mindketten megálltak, de az autós végül elhajtott. Közúti veszélyeztetés miatt indítottak ellene eljárást.
Az Audi Sport Quattróból néhány száz darab készült a 80-as években. Most Magyarországon épül egy újabb, erről forgatott videót a Nepper.
Csak egy keveset nő a második generáció, viszont a forma az ötajtóséhoz hasonlóan érdekesebb lesz.
Volkswagen Touareggel? Audi Q7-tel? Toyota Land Cruiserrel?
Itt a W12-es, 500 lóerős csúcsmotor éppen háromezret forog, szóval bírja. Ha te is bírod a költségeket, töredékáron lehet a tiéd a csúcs-Audi A8.
Hát milliókkal olcsóbban, csak ügyesen kell keresni és kattintani. Mi megtettük, hogy neked már ne kelljen.
A dolgozók távolságot fognak tartani egymástól a nagy győri gyárban.
Az RS6-R és az RS7-R ugyanazt a technikát hordozza, és mindkettőből csak korlátozott számú készül.
Valószínűleg egy előszériás példányról készültek a képek, méghozzá a legnagyobb változatról.
Április 19-ig meghosszabbította rendkívüli termelési szünetét az Audi Hungaria Zrt.