Index Vakbarát Hírportál

A Depeche Mode és az Iron Maiden is fellép a 2018-as Volt fesztiválon

csm ironmaiden 17
2017.11.13. 14:04

A Volt fesztivál szervezői hétfő délután bejelentették a következő soproni buli első neveit: a 2018-as Volton a Depeche Mode és az Iron Maiden is fellép majd. Dave Gahan zenekara a fesztivál nyitónapján játszik majd 2018. június 26-án, kedden este.

A Depeche Mode mostanság gyakori vendég Magyarországon, Dave Gahanék legutóbb májusban játszottak itt, majd alig egy hónappal a koncert után bejelentették, hogy jövőre visszatérnek. 2018-ban tehát kétszer is megfordul nálunk a zenekar: február 2-án a Budapest Arénában lépnek fel, majd a Volt nyitónapján is zenélnek. A Depeche Mode korábban még sosem játszott hazai fesztiválon.

"Elmondhatatlanul nagy öröm számunkra, hogy minden idők egyik legjobban várt világsztárjával indíthatjuk a következő évet" – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapító-főszervezője. "Dave Gahan és csapata évek óta a közönségünk kívánságlistájának élvonalában foglal helyet, a Volt fesztivál az első hazai fesztiválkoncertjük lesz, nagyon sokak örömére. A line-up még korántsem teljes, de az eddigi nevek már garanciát jelenthetnek arra, hogy igazán nagy érdeklődés várható" – tette hozzá a főszervező.

A Volt fesztivál jövő évi másik húzóneve az Iron Maiden lesz, amely már korábban is zenélt Sopronban, a tavalyi Volton olyan sokan voltak kíváncsiak Bruce Dickinsonék tizenkettedik magyarországi koncertjére, hogy a koncert napjára már a buli előtt hetekkel valamennyi napijegy elfogyott. A magyar Iron Maiden-rajongókkal ebben a cikkünkben beszélgettünk, Dragomán György pedig itt írta le az Indexnek a Szigeten szerzett Iron Maiden-élményét.

Az Iron Maiden legutóbbi Volt fesztiválos buliját egyébként az index kifejezetten bírta. "Egyszerűen arról van szó, hogy ők nem elsősorban a közönséget szeretik, hanem a zenét, amit játszanak. (...) Az Iron Maident csak az érdekli, hogy minél többet kihozzanak a saját zenéjükből, hogy újra meg újra megmutassák, miért gyűlik össze a régi számaik miatt még egy fesztiválon is több ezer Iron Maiden-pólós rajongó" – írtuk a 2016-os koncertbeszámolónkban.

Még több név, új bérlet

A 2018-as Volt fesztiválon fellép még a Hurts és a Hollywood Undead, a Rudimental pedig DJ-szettel érkezik majd Sopronba – mindannyian gyakori fellépői a hazai koncertéletnek. A kedvezményes „early bird” jegyelővétel november 23-án, csütörtök délben indul, a 60 órás lehetőség két kiemelt helyszíne Sopron és a budapesti Akvárium Klub lesz. A szervezők mindkét helyszínen nagy erőkkel készülnek a várható fokozott érdeklődésre.

„Idén először – az öt- és négynapos mellett – háromnapos bérletet is vehetnek a Telekom VOLT Fesztivál vendégei, a napijegyeken túl, a bérleteket pedig részletfizetéssel is megvásárolhatják vendégeink" – áll a szervezők közleményében. A jegyértékesítéssel egyidőben a szálláscsomagok is elérhetővé válnak a fesztivál honlapján.

A 2018-as Volt fesztivál június 26-tól július elsejéig tart majd a szokásos helyszínen.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok