Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ezt nem én mondom, hanem mostantól tényleg ő tartja a hivatalis Guinness-rekordot ezen a téren, ugyanis nem tudni olyan fogságban vagy szabadon élő lajhárról, amely idősebb lenne a német város állatkertjében élő nősténynél.

    Paula amúgy júliusban lett 50 éves, és 1971 óta tengeti az életét a hallei állatkertben, ahol a közhiedelemmel ellentétben nem lustálkodik, hiszen a lajhárok valójában nem is lusták, csak az egyedi anyagcseréjük miatt mozognak olyan lassan. Zárásképp itt egy videó Paula 50. szülinapjáról:

    (MTI)

  • Amikor Iggy Pop és a Stooges legutóbb Budapesten járt, a szervezők nem engedték, hogy 22:00 után akár egy számot is eljátsszon, hiába nem akart volna még levonulni a színpadról Iggy, úgyhogy mérgében összetörte a mikrofonállványt.

    Na ennek a mikrofonállványnak a darabjait is tartalmazza az a csomag, amire a Budapest Park jóvoltából licitálni lehet, és ami a legjobb, hogy a befolyó összeg jótékony célra megy, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány számlájára. 

    Ami annyira jófej dolog, hogy még maga Iggy Pop is az aukciót hirdeti a saját, másfél milliós Facebook-oldalán.

  • Ha valamit megtanulhattunk a hajótöröttekről, sivatagokban vagy havas tundrán elvesző emberekről szóló filmekből, az az, hogy ilyen esetben egy óriási SOS-t kell rajzolni a homolkba/hóba, és várni, hogy megmentsenek. Persze ez a filmekben nem szokott bejönni, mert még ezután jön általában a cselekmény.

    Viszont pont ez a trükk jött be egy 55 éves nőnek, aki eltévedt a végelázhatatlan ausztrál bozótosban.

    Denorah Pilgrim több társával ment kempingezni Ausztrália déli részén, viszont vasárnap valahogy elkavarodott a többiektől és három napig vissza se talált. Miután rájött, hogy magától már nem fog visszatalálni a civilizációba, addig járkált, amíg talált egy elhagyatott házat, amely elé nagy betőkkel a homokba írta, hogy SOS.

    Szerencséjére a házra fel volt szerelve egy kamera, a telek ugyanis egy bizonyos Neil Marriott tulajdonában volt. Marriott viszont 70 kilométerrel arrébb lakik, így csak kamerán tudja ellenőrizni a földjeit. Amikor pedig meglátta az SOS-t, rögtön hívta a rendőrséget.

    Deborah Pilgrimet nemsokára kimentették a bozótosból, a nő szerencsére teljesen ép és egészséges volt. Deborah annyira megörült az őt megtaláló rendőröknek, hogy először összeesett örömében, aztán gyorsan fölkelt és szó szerint a megmentői karjaiba rohant. 

  • A Beautiful News grafikáján szépen látszik, hogyan változott a női szavazójog helyzete az elmúlt közel száz évben, és változott az arány 18%-ról 99-re.

    Na de melyik az az egy ország, ahol máig nem szavazhatnak a nők, és nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben ez változna? (Igen, a képen direkt takartuk ki azt a részt, ami ezt elspoilerezné, tessék tippelni inkább.)

    A megfejtés a Vatikán. Ami ugye egy elég különleges állam, talán választáson alapuló abszolút monarchiának nevezhetnénk. A lényeg az, hogy a pápa a főnök, aki élethosszra kapja ezt a megbízatást, és a bíborosok tanácsa választja meg. Tehát általános választójoga se a férfi, se a női állampolgároknak nincs a Vatikánban, de mivel bíboros csak férfi lehet az egyház szabályai szerint, az kimondható, hogy a nőknek semmilyen szavazati joguk nincs.

Rovatok