Index Vakbarát Hírportál

A Google elveszi az Androidot a Huaweitől

2019. május 19., vasárnap 22:40 | aznap frissítve

A Google felfüggeszti üzleti kapcsolatát a Huaweijel, azaz elveszi a Huawei számos androidos jogosultságát, miután az amerikai elnök, Donald Trump rendeletével a kínai telekommunikációs óriáscég amerikai tiltólistára került – értesült a Reuters. Mivel a Huawei telefonjain a Google Android operációs rendszere fut, ezért ez nagyon odavághat a világ második legnagyobb mobilgyártójának számító cégnek és az ilyen telefont használóknak szerte a világon. Erről a lap expliciten nem ír, de mindez feltételezhetően a Huawei albrandjének, a Honornak a készülékeire is vonatkozik.

A Google ezentúl – nem tudni, meddig – csak az amúgy is szabadon elérhető nyílt forráskódú fejlesztéseit osztaná meg a céggel, a Huawei elveszti a jogot az Android ezután kiadott verzióinak használatához, és a frissítéseket sem kapják meg. Mindez nem csak az amerikai piacot érinti, hiszen a Huawei a világon máshol, például Európában is licenceli a Google appjait, így azoknak a használatától minden érintett régióban eleshet.

Viszlát, Gmail, viszlát, Youtube!

A jogosultságok elvesztése a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a készülékekről elérhetetlenné válhat a Gmail, a Google Térkép, a Youtube vagy épp a Play áruház, a következő telefonokra semmi ilyesmit nem lehetne majd telepíteni. Ez azonban csak az új készülékekre vonatkozik, a már használatban lévők a Google egy szóvivője szerint továbbra is használhatják ezeket az appokat, illetve megkapják a kiadott frissítéseket is.

A lépés jelentőségének megértéséhez tudni kell, hogy bár maga az Android bárki által felhasználható, nyílt és ingyenes platform (ez az Android Open Source Project vagy AOSP), a felhasználók által megszokott Androidhoz képest ez csak egy lecsupaszított, fapados változat. A rendszer lelkét a sokak által alapfelszerelésnek tekintett Google-appok és -szolgáltatások adják, ezeket viszont már minden gyártónak a Google-től kell licencelnie, ahogy magát az Android márkanevet is. Azt pedig, hogy ki kaphat licencet, a Google dönti el, ami miatt nagy befolyás összpontosul a Google kezében az androidos piac más szereplői fölött.

Az Android-megvonás nem éri teljesen felkészületlenül a Huaweit, a cégről tudni lehet, hogy már 2012 óta saját operációs rendszeren dolgozik, éppen arra az eshetőségre készülve, hogy egy esetleges amerikai szankció hatására eleshet a készülékein jelenleg futó rendszer használatától. (A Huawei és a Honor telefonjain már most is egy saját rendszer, az EMUI fut, de ez nem önálló operációs rendszer, csak egy Androidra húzott saját fejlesztésű felület.)

Trump fent említett rendelete után a Huawei azt írta közleményében, hogy ez jelentős károkat fog okozni „azoknak az amerikai vállalatoknak, amelyekkel a Huawei üzleti kapcsolatban áll”, illetve ez az intézkedés „több tízezer amerikai állampolgár megélhetését veszélyezteti”.

Bár a Google lépése most közvetlenebbül érinti a felhasználókat, a Huaweit ennél is jobban megviselheti, ha Trump rendelete miatt az amerikai csipgyártók is beszüntetik vele az együttműködést. Ezzel a kínai cég olyan nagy beszállítóitól eshet el, mint az Intel, a Qualcomm, a Broadcom és a Xilinx, márpedig az ő termékeik nélkül kérdéses, hogy fenn tudják-e tartani a működésüket. A Bloomberg úgy tudja, ezeknek a cégeknek a vezetése már közölte is a cég alkalmazottaival, hogy következő értesítésig nem látják el kritikus szoftver- és hardverkomponensekkel a Huaweit.

Durvul a kereskedelmi háború

Trump szerdán aláírt rendelete az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről szól, és széles körű felhatalmazást ad az amerikai kormányzatnak arra, hogy megtiltsa amerikai telekommunikációs vállalatoknak az üzletkötést olyan külföldi alkatrészgyártókkal, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az Egyesült Államokra nézve.

A rendelet nem nevesítette a Huaweit, de az elmúlt időszak alapján egyértelmű, hogy ez a cég a lépés egyik fő célpontja, hiszen a Trump-adminisztráció már többször deklarálta, hogy állítólagos kínai állami kapcsolatai miatt nemzetbiztonsági kockázatnak tartják a céget. A vádakat a Huawei következetesen tagadja.

Bár most a Google lépése miatt a Huawei telefonjai és más, végfelhasználóknak szánt kütyüi kerültek a figyelem középpontjába, az amerikaiak szerint a kockázatot, így a tiltás okát elsősorban a kínai cégnek a hálózati infrastruktúra kiépítésében és üzemeltetésében betöltött szerepe jelenti. A kérdést különösen aktuálissá teszi – és a jogi-gazdasági viaskodást is felpörgette –, hogy épp mostanában épül ki világszerte a következő generációs 5G hálózat, márpedig ezen a téren világszerte a Huawei az egyik legfontosabb szereplő.

Nem mindenki fél a Huaweitől

Míg az amerikaiak elsősorban kémkedéssel vádolják a céget, a britek például mérnöki problémákra is rámutattak a termékeivel kapcsolatban. Az Egyesült Államok már hosszabb ideje igyekszik a szövetségeseit is meggyőzni, hogy szakítsák meg a kapcsolatot a Huaweijel, erről legkésőbb tavaly nyáron már egyeztettek is a színfalak mögött.

Az amerikai aggályokat ugyanakkor egyáltalán nem osztja mindenki a szövetségesek közül sem. Németország már márciusban közölte, hogy nem tiltják ki a Huaweit az 5G-projektből, amiért cserébe a cég szerződésben vállalná, hogy nem kémkedik, az amerikaiak viszont belengették, hogy korlátoznák a hírszerzési információk megosztását Németországgal, ha valóban beengedi a Huaweit. Saját fenntartásaik mellett a britek se zárkóznak el a további együttműködéstől a céggel, és a magyar kormány is közölte áprilisban, hogy elkötelezett a Huawei mellett.

Rovatok