Index Vakbarát Hírportál

Mindjárt itt a világvége

2012.12.21. 09:35
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A világ vége előtti utolsó délelőtt, aki csak teheti, pénzzé teszi minden pénzzé tehető vagyonát. A budapesti tőzsdén csúnya, 0,74 százalékos mínuszban indult a nap, vagyis a brókerek igyekeznek szabadulni a részvényeiktől. A Magyar Telekom egy részvénye már csak 364 forintot ér, ami 30 százalékkal kisebb az egy évvel ezelőtti, és fél százalékkal a csütörtöki értékénél. De a világvége csalhatatlan jele, hogy a nagyobb papírok közül csak a két gyógyszergyári részvény (Egis, Richter) erősödik; hát igen, gyógyszer, kötszer a nagy bajban kell majd csak igazán.

  • A Mikulás menedéket keresett

  • Ez a mai horoszkópom (nem szoktam nézni, de ma mégis érdekelt valahogy): "Ma jó lesz, ha kicsit változatossá teszi a munkáját, mert ha csak egyfélét csinál egész nap, azt könnyen megunja."

  • Az ország, amely alig hetven éve azt hitte, hogy Afrikától Moszkváig meghódíthatja a Föld egy jelentős részét, mára egy magyar módra pesszimizmusba zuhant, megkeseredett nép lett. Ezt írja a GfK felmérése alapján az MTI:

    „A német fogyasztói hangulat januári várakozásokat tükröző mutatója a negyedik egymást követő hónapban csökkent, több mint egy éve a legalacsonyabb szintre esett – közölte a GfK piackutató pénteken. Az index 5,6 pontra gyengült a decemberi 5,8 pontról. A Reuters által megkérdezett elemzők 5,9 pontot vártak januárra”.

  • XVI. Benedek nem vesz tudomást a világvégéről. Legutóbbi tweetje december 19-i keltezésű, és így szól:

    Mary is filled with joy on learning that she is to be the mother of Jesus, God's Son made man. True joy comes from union with God

    A pápa nem tett pontot a mondat végére. Lehet, hogy mégis sejt valamit?

  • Globális fölmelegedés kellemetlen, ám annál valószínűbb világvége. Szinte lehetetlen védekezni ellene, egyéni szinten legfeljebb a környezettudatos életmód és az ökológiai lábnyomunk méretének csökkentése mérsékelheti a folyamatot. Ha a Vénusz-szindróma is föllép, és a hőmérséklet tartósan 400 Celsius-fok fölé emelkedik, legfeljebb azbesztruhában és ólommellényben élhetjük túl a kataklizmát, és akkor is csak néhány napig.

  • Az arizonai Prescott Observatoryban elhelyezett kamera The Slooh Space Camera figyeli az űrt, hátha felbukkan a titokzatos Nibiru bolygó, amely állítólag a Föld végzetét okozza. A csillagászok pár óránként videóüzenetben tájékoztatják a közvéleményt az eddigi eredményekről. Öt bejelentkezésük alatt eddig egyszer sem látták meg a bolygót. A titokzatos égitestről, és a NASA cáfolatáról bővebben itt olvashat.

  • A 2002-es, 20 epizódot megélt sorozat azzal kezdődik, hogy pár űrhajós éppen a Földet nézi egy űrhajó fedélzetéről, amikor az bumm, felrobban.  Egy idegen intelligencia megkeresi őket, és a tudatukat visszaküldi az időben öt évvel korábbra (ne tessék kérdezni miért, de a testünk nem utazhat az időben), hogy megakadályozzák a katasztrófát. Persze ez nem megy olyan könnyen, de az kiderül hogy a bolygót egy másik idegen intelligencia cseszi szét, ráadásul mesterséges.

    Világvége faktor: az első jelenettől eltekintve nulla, mert 2002-ben játszódik minden. Olcsóbb volt így, vélhetően.

  • A magyar futballválogatott oda-vissza elveri a románokat, idegenben a törököket, megalázza a hollandokat, Egervárinak a sikerek hatására dús fekete haja nő. Dzsudzsákot három mesterhármasa miatt vinné a Real, a Barca, de ő az arab milliárdosok PSG-jét választja. Nem, nem anyagi okok miatt.

  • "A lényeg hogy ne lássanak bele a gondolataimba."

  • Nem sarlatánság kijelenteni, hogy közeleg a világ vége – úgy tudjuk, ezeket a szavakat suttogták a kormányzati gazdaságpolitikai agytröszt befolyásos tagjai december 18-án, az éjszakai órákban. Közben lázas aggodalommal lapozgatott dokumentokat, grafikonokat és egy európai uniós fejléces levelet. Aznap este kiderült ugyanis, hogy hihetetlen magyar sikerrel ért véget egy több mint két éve folyó szabadságharc (ha jól számolunk, az elmúlt nagyjából ezer év első sikeres magyar szabadságharca). Az Európai Bizottság szerint ugyanis a magyarországi „pénzügyek fenntarthatóságának kockázata közép és hosszú távon is alacsonynak mondható”.

  • Új-Zélandon érkezik először a világvége, egyelőre csak a jelenekből olvashatunk. A világ végén szexuális fertő és kisvárosi Szodoma jelzi a közelgő pusztulást, a vezető hír éppen az, hogy minden nőt arra figyelmeztetnek, vigyázzon a karácsonyi vásárokon, egy bűnbanda ugyanis nők szoknyája alá dugott mobiltelefonokkal próbál bugyifotókat gyűjteni. Az apokalipszis négy perverz lovasát el is kapták Christchurchben, azaz Krisztus Városában, de lehetnek még bűntársaik.

  • Ha már a meteorológusok is várják a világvégét, akkor tényleg nincs miben bíznunk. Az Időkép címoldalán kérlelhetetlenül pörög a visszaszámlálás, a következő kategóriákban:

    Még 3 105 pislogás

    Még 1 órát álmodunk

    Még 29 hetes busz jár

    Még 5 hajszálunk hullik ki

    Még 10 162 szívdobbanás

    Még 0 centimétert nő a hajunk

    Még 162 észlelés az Időképen

    Még 12 hullócsillagot láthatunk

    Még 1 mozifilmet lehet végnézni

    Még 3 Dallas részt lehet végnézni

    Még 0 előrejelzés készül az Időképen

  • Olvasom a világhálón, mit kell ilyenkor csinálni. Az Atlantic Journal-Constitution 10 pontban szedte össze, hogy mit kellett volna tennünk, mielőtt eljön a... Tudjuk mi, na. Ilyen hülyeségeket írnak, mint például "tekerd körbe wécépapírral Stonhenge-t, és fogd rá a földönkívüliekre!"

  • A Délmagyar.hu talán még nem is sejti, hogy Piller Eszter az utolsó nap szépe. Eszter egyébként 16 éves, és egyáltalán nem hisz a világvégében, amiről nagyra törő tervei is tanúskodnak: modellkedéssel szeretne foglalkozni, majd vállalkozást indítana.

  • A világűrben éppen hat űrhajós tartózkodik, közölük hárman a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén várják a világvégét, szintén hárman pedig oda tartanak az Expedition 34 keretében a Soyuz TMA-07M fedélzetén. Márciusig van elég készletük, utána valahogy vissza kell jutniuk a Földre, ha még lesz olyan.

  • az MSZP még töretlenül bízik a fideszesek demokratikus elkötelezettségében. Hogy ez mennyire így van, azt egyből közleményük első mondatában jelzik. „Bízunk benne, hogy Kövérrel ellentétben a fideszesek nagy része demokrata” – írta Török Zsolt, akinek éppen induló popkarrierjét szakíthatja félbe a végső pusztulás. Azt tudjuk be a világvége miatti zűrzavarnak, hogy Török zavarában nem a Kövér László által tervezett háromhetenkénti parlamenti ülés, hanem "a heti háromszori parlamenti ülés" ellen tiltakozott. Mintha nem volna mindegy, hogy mi lesz jövőre, vagy akár holnap.

  • Annál szarabb reggelt nem nagyon lehet elképzelni, mint azt, amikor az ember arra ébred a kómából, hogy szinte mindenki, akit ismer, meg akarja enni. A képregényből készített tévésorozatban egy vírus miatt elzombult a jónép, a túlélők meg menekülnek, vidéki kempingből egy farmra aztán egy börtnönbe, közben megy a családi dráma és a zombihentelés. Riasztó jövőkép, na.

    Világvége faktor: abszolút tízes, az utcára nem lehet úgy kimenni, hogy ne akarnák lerágni az ember lábfejét. Kiút nincs.

  • Most jött a hír, hogy januártól el lehet dobni a semmire sem jó BKK-s fényképes akármit, mert személyivel vagy jogosítvánnyal is használható lesz a havi bérlet. Amellett, hogy őszintén sajnáljuk, hogy ha nem jönne el most a világvége, a játékgépek után ezzel kinyírják az aluljárókban a fotóautomatákat, de tényleg nem látják be a BKK-nál, hogy erre a pár órára már felesleges havi bérletekkel házalni?

  • A végén úgy is ők győznek.

  • A Debrecen és a Ferencváros új stadionja után az új nemzeti arénát is átadják, ahol Magyarország éveken belül vendégül látja a kilencven kilósra lefogyott Ronaldo all-star csapatát.

  • Már csak pár óra a világvégéig, és még mindig nem tudjuk, mire készüljünk. Az biztos, hogy az emberre is halálos vírusok elterjedését csak a szerencse akadályozhatja meg. Bár vannak gyógyíthatatlan és életveszélyes betegségek, mint a HIV vagy a cukorbetegség, olyan vírus nincs, aminek százszázalékos lenne a mortalitása, vagyis mindenkit elpusztítana. A szervezet természetes védekező képessége esetleg ellenállhat egyes kórokozóknak, de az ismeretlen vírusok okozta megbetegedésekkel szemben még a védőoltások sem hatásosak. A fertőzések ellen védő öltözék, amit kórházakban viselnek, hatékonyan megszűri a kórokozókat, de a cseréje is csak vírusmentes, steril környezetben hajtható végre.

  • Az USA Today felmérése szerint olvasói 9 százaléka űrlények érkezését várja mára. 6 százalék szerint csak úgy eljön a világvége (űrlények nélkül). 17 százalék "új kezdetben" bízik, a többiek meg láthatóan nem veszik komolyan a veszélyt: semmi se lesz 8 százalék szerint, és 60 százalék azt hiszi, hogy "ez is csak olyan nap mint a többi".

  • Itt van minden a Terminátor 2 kultikus lángtengerétől a Legenda vagyok, a 28 héttel később, a Cloverfield, a Képlet, a 2012, a Spielberg-féle Világok harca, Az út, a Jelek, a Resident Evil, a Függetlenség napja, a Holnapután, a Dante pokla, a Deep Impact és az Armageddon armageddonjáig.

  • A Föld 2149-re a környezetszennyezés miatt lakhatatlanné válik, de szerencsére nyílik egy egy rés a tér-idő kontinuumban, amin keresztül vissza lehet küldeni pár embert a múltba, egészen pontosan 85 millió évvel ezelőttre, hogy újrakezdjünk mindent. Ott mondjuk már laknak, (dinoszauruszok) és nem mindenki veszi be a hippimaszlagot sem a természettel való békés együttélésről. Ez alapvetően jól hangzik, de egy családi drámával sikerült tönkre vágni a sorozatot.

    Világvége faktor: nulla, a jövőből mindent viszünk magunkkal, van áram, kaja, meleg víz, internet és tömegközlekedés.

  • A parlamenti pártok közül az LMP is készül még a jövő évre, legalábbis a világvége miatti aggodalmuknál is nagyobb a magyar adórendszer miatti aggodalmuk. Ezért még benyújtottak egy törvényjavaslatot, amivel tiltanák az évközbeni adóötletelést. Közleményükből sajnos nem derült ki, hogy ha évközben nem lehetne adókról ötletelni, akkor mikor – illetve az időn kívüliség esetén hol – lehetne egyáltalán gondolkodni a kérdésről. Bár az kétségtelen, hogy a javaslat „biztosítaná az adórendszer stabilitását”, de legalábbis állandósítaná a jelenlegi rendszert.

  • Az apokalipszis lovasai nem taxival érkeznek Budapestre, az egyszer biztos. A fővárosban az elmúlt hetekben szinte lehetetlen volt taxit szerezni, rendelni, nem is beszélve az amerikai filmekben mindig, az életben soha nem működő útmenti leintésről. „City Taxi most közölte, hogy nem tud küldeni autót. Se húsz percre, se tobbre, se semennyire” – írta egy ismerősünk két napja, egy másik szerint „pénteken sem a city, sem a taxi2e nem vette fel, a hatszorhat nagy nehezen, de fél órán belülre nem vállalta pesten”, egy harmadikkal az esett meg, hogy „tegnap éjfél után a City azt mondta, 15-20 perc múlva jön. 10 perc múlva hívtak, hogy mégsem jön”.

    Már csak arra lennénk kíváncsiak, hol vannak a delfinek.

  • Lehet, hogy egy csomó mindent másképpen kellett volna csinálni. El kellett volna menni oda. Fel kellett volna venni akkor a telefont. Megírhattam volna legalább. Többet kellett volna fogyasztani belőle. Nem kellett volna egyáltalán fogyasztani belőle. Most már persze úgyis mindegy.

Rovatok