Világjárvány, politikai gyilkosságok, XXI. századi hidegháború. Nem kímélte az idei év a nemzetközi kapcsolatokat, nagy lökést adva a konfliktusok felé sodródó, ingatag világrendnek. Cikkünkben az ebbe a folyamatba illeszkedő, legfontosabb idei eseményeket vesszük sorra, a térségek közül különösen Ázsiára és Amerikára fókuszálva.
Fordulatot hozott az idei év a nemzetközi kapcsolatokban, és valószínűleg inkább bukásként, semmint mérföldkőként tekintünk majd vissza a 2020-as esztendőre. A koronavírus-járvány kegyetlen vizsga volt a nemzetközi intézmények, az egyetemes értékek, a nyugati megközelítésen alapuló globalizált, multikulturális társadalom számára. Jelenleg úgy tűnik, az emberiség valamennyi tekintetében kudarcot vallott. Az Egészségügyi Világszervezetet, a WHO-t korrupcióval gyanúsították meg, de lassan, bénultan reagált a válságra a nemzetközi szervezetek többsége, így az Európai Unió is.
A járványt kísérő médiapánikot példátlanul szigorú járványügyi intézkedések követték, ezzel a nyugati típusú demokrácia történelmi presztízsveszteséget szenvedett. Az alkotmányos rend felfüggesztésével rendeletekkel kormányzó, totalitárius államok gyakorolják a hatalmat Európa legtöbb országában, a vírus elleni félelmünk messze felülmúlta a nyugati értékrend iránti elkötelezettségünket. A járvány legnagyobb győztesei így a nemzetállamok, illetve az azt képviselő politikai csoportok lettek. Nemzetközi összefogás helyett a védekezés (nemzet)állami szinten történt, megadva a kegyelemdöfést annak a régóta haldokló ideológiának, amely szerint nemzeti kultúráktól függetlenül az emberiség egy közös, egyetemes végpont felé halad.
Az év meglehetősen vészjóslóan, egy politikai gyilkossággal indult. 2020. január 3-án az iraki főváros repülőterénél az Egyesült Államok harci drónnal mért csapást egy iráni katonai delegációra. Az akcióban tíz ember vesztette életét, közöttük volt az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egységének vezetője, Kászim Szulejmáni is. A hírszerzés vezetőjeként Szulejmáni egyfajta árnyék-külügyminiszterként tevékenykedett, meggyilkolása mélypontra taszította a Donald Trump amerikai elnök vezetése alatt egyébként is válságos iráni–amerikai kapcsolatot. Másnap Teherán amerikai támaszpontokra lőtt ki rakétákat, Ali Hámenei iráni legfelső vezető pedig további válaszcsapásokat helyezett kilátásba. Haszán Róháni elnök pedig metaforikusan arra figyelmeztetett: lehet, hogy az amerikaiak „levágták Szulejmani kezét”, de ők majd levágják Amerika „lábát” a térségben.
A kínai sajtóban már tavaly decemberben lehetett olvasni arról, hogy Vuhan városában a vírusos tüdőgyulladás tüneteit okozó betegség ütötte fel a fejét. December 31-én a közép-kínai település vezetésének egészségügyi bizottsága azonosította a megbetegedést okozó vírust, amelyet később Covid–19-nek neveztek el. Válaszul a pekingi kormány elkezdte az országban kialakult gócpontok lezárását, később pedig döntött a legfontosabb kínai ünnep, a holdújév elhalasztásáról is. Januárban már a nemzetközi sajtó is foglalkozott a jelenséggel, különösen, miután január 13-án kiderült: a vírus kijutott Kínából, az első külföldi megbetegedést Thaiföldön regisztrálták. A WHO március 11-én világjárványnak minősítette a kórt; a vírus akkor már 114 országban jelent meg, és több mint 118 ezer ember fertőződött meg. Jelenleg összesen közel 78 millió embernél regisztrálták a betegséget, mintegy 1,7 millió emberéletet követelt már, és a világ 190 országában van jelen. Valószínűleg még évek kellenek ahhoz, hogy az emberiség kilábaljon az elmúlt száz év legsúlyosabb járványából, ahogyan a betegség politikai hatásainak elemzése is a következő időszak legfontosabb kérdése lesz.
Bár nem keltett különösebb nemzetközi visszhangot a nemzetközi sajtóban, az Egyesült Államok és Kína között dúló technológiai versenyben az amerikai kormány a tavasszal kulcsfontosságú döntést hozott. A washingtoni kereskedelmi minisztérium május 15-én közölte, hogy a Huawei kínai távközlési multit elvágja a vállalat számára stratégiai fontosságú beszállítóktól. Wilbur Ross miniszter közleménye szerint azon globális félvezetőgyártók, amelyek amerikai szoftvert és technológiát használnak működésükhöz, nem szállíthatnak termékeket a kínai Huawei számára. Ennek előzménye egy tavalyi döntés, amelynek következtében a Huawei feketelistára került, a vállalatnak így csak külön engedéllyel szállíthatnak technológiát amerikai cégek.
Több, az Egyesült Államok és Kína kapcsolatával foglalkozó szakértő szerint a májusi döntés miatt tovább mélyült a két ország közötti feszültség. Ennek tudható be, hogy több európai ország is korlátozta a Huawei megjelenését az Egyesült Államok 5G infrastruktúrájának kiépítésében. Augusztusban Washington meghirdette a Tiszta 5G-hálózat (Clean Network) kezdeményezést, mely a Huawei kiszorítását célozza a szövetséges országokból. De ennek a folyamatnak a részei voltak a Trump-kormány idei döntései, amelyek a kínai kézben lévő online közösségi felület, a WeChat és Tiktok kiszorítását célozták.
Szintén május 15-én, az amerikai Minneapolisban egy bolti eladó hívta ki a rendőrséget, miután egy vásárló hamis bankjeggyel fizetett a cigarettáért. A 46 éves, fekete férfit a helyszínre hívott rendőrök előállították, megbilincselése során közel 9 percet térdeltek a férfi nyakán. George Floyd hiába jelezte többször, hogy nem tud lélegezni, az intézkedés során életét vesztette.
Az eset lángba borította az Egyesült Államokat, lappangó etnikai, gazdasági, politikai feszültségek törtek a felszínre. A kiszolgáltatott társadalmi csoportok által elszenvedett rendőri brutalitás jelszavával tömegek vonultak az utcára, a mozgalom felett több városban radikálisok vették át az irányítást. A Washington állambeli Seattle-ben baloldali csoportok autonóm területet alakítottak ki, ahova a rendőrök és a mentők csak nagyon indokolt esetben hajthattak be. Az utcai zavargásokat sok esetben erővel próbálta leverni a rendőrség, több városban állóháború alakult ki. A több mint hét hónapig tartó tüntetésekben
legalább 25 ember életét vesztette, az anyagi kár meghaladta kétmilliárd dollárt.
A zavargások ráadásul az Egyesült Államokat sem kímélő koronavírus-járvány csúcspontján, egy kivételes erőszakos elnökválasztási kampánnyal párhuzamosan zajlottak. Donald Trump elnök és kihívója, a demokrata párti Joe Biden már az októberi vitákban példátlan vehemenciával esett egymásnak, a november 3-i választások kimenetelét pedig az elnökválasztást elbukó Trump azóta sem fogadja el. Biden fölényesen megnyerte a választásokat, Trump kampánycsapata több mint ötven esetben támadta meg a választások végeredményét.
Az Egyesült Államokban idén történt események megosztják az elemzőket is. Egyesek szerint a szélsőséges vita a demokrácia velejárója, a szőnyeg alá söpört problémák felszínre törése pedig a rendszerbe épített, öngyógyító folyamat. Bírálók azonban úgy vélik: az egykoron a világ morális iránytűjeként szolgáló nagyhatalom elvesztette önbizalmát, miközben belső problémáit egyre inkább a külvilágra, a nemzetközi közösségre vetíti ki. Az mindenesetre biztos, hogy Bidennek történelmi jelentőségű időszakban kell majd kormányoznia az Egyesült Államokat.
Bár a jogilag Kínához tartozó, ám politikai autonómiát élvező Hongkongban indult tömegtüntetések tavaly keltették fel igazán a média érdeklődését, a mozgalom története idén újabb fordulatot vett. Peking növekvő befolyása ellen hónapokon át tartott a tüntetéshullám, a kínai központi kormány azonban egy jogszabály elfogadásával a jelek szerint sikeresen elcsendesítette a mozgalmat.
A jogszabály megalkotásáról idén májusban az Országos Népi Gyűlés éves ülésszakán döntött Peking, majd június 30-án hatályba is lépett a Kína-párti hongkongi kormánynak széles körű eszközöket biztosító új nemzetbiztonsági törvény. A nyugati világ tiltakozott, majd gazdasági szankciókat fogadott el a lépés ellen, a Hongkong autonóm státuszáért vívott harcban azonban ez kevésnek bizonyult. A jogszabályra hivatkozva idén több tucat aktivistát tartóztattak le, sokan külföldre menekültek az igazságszolgáltatás elől. Eljárás indult több, Pekinggel szemben ellenséges hongkongi üzletember ellen is.
Csak idő kérdése volt, hogy az Örményország és Azerbajdzsán között elterülő, vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban kiújuljanak a harcok. Baku szeptember 27-én indított újabb offenzívát a jogilag hozzá tartozó, ugyanakkor többségében örmények lakta terület megszerzéséért. A háború kimenetele nem volt kérdéses, Azerbajdzsán technikai és létszámfölényét legfeljebb a nyugati világ politikai, gazdasági nyomásgyakorlása ellensúlyozhatta volna. A határozott fellépés azonban elmaradt, ezért az offenzívát követően Baku egy november 10-én aláírt fegyverszüneti megállapodással megnyerte a háborút, visszacsatolva a hegyi-karabahi területek nagy részét. Több elemző ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: a konfliktus legnagyobb nyertesei Oroszország és Törökország voltak.
A háború felett a két, egymással is viaskodó eurázsiai állam bábáskodott, fegyverekkel látva el a harcoló feleket. Bár a törékeny béke felett Moszkva őrködik, a végeredménnyel Törökország lehet a leginkább elégedett. Hiába választják el egymástól orosz békefenntartók az örmény, hegyi-karabahi és azeri csapatokat, Baku támogatásával
Ankara betette a lábát Oroszország hátsó udvarába.
Ezzel pedig a nyugati világ csökkenő befolyása mellett lépett szintet a közép-ázsiai térségért zajló, stratégiai sakkjátszma.
Bár a járvány megfékezésében a nemzetközi intézmények kudarcot vallottak, a Kína középhatalmi ambícióit visszaszorító együttműködés erősödött. Az Egyesült Államokat, Ausztráliát, Japánt és Indiát magába foglaló Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd már 2007 óta informális fórumként létezik, idén azonban az együttműködés jelentős lépést tett előre. Az Egyesült Államok októberi kezdeményezése alapján az úgynevezett quad-országok „ázsiai NATO-ként” folytathatják a jövőben, ami a négy ország közötti, fokozott katonai együttműködés miatt reális cél lehet. India és az Egyesült Államok 1992-ben szervezte meg először a Malabar-hadgyakorlatot, 2020-ban már a japán és az ausztrál flotta is csatlakozott. A Négyoldalú Biztonsági Párbeszédet egyébként Abe Sindzó korábbi japán kormányfő kezdeményezésére hozták létre. Az ázsiai ország leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke idén egészségügyi okokra hivatkozva mondott le. Az együttműködés jövőjét illetően ezért fontos, hogy szeptemberben hivatalba lépett utóda, Szuga Josihide miként képzeli el Japán kapcsolatait Kínával és az Egyesült Államokkal.
Nemcsak a WHO-t érte számos kritika a koronavírus-járvány során, de az Európai Uniót is, amely azzal kezdte az évet:
január 31-én Nagy-Britannia kilépett az eu-ból.
A Covid–19 nyomán keletkezett kezdeti bénultságból az Európai Bizottság kezdeményezése rántotta ki a közösséget. A világjárvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállításának elősegítésére egy 750 milliárd eurós helyreállítási csomagot dolgozott ki a szervezet. A romokban heverő európai gazdaság felzárkóztatására létrehozott kerethez azonban hónapokig nem fértek hozzá a tagállamok, miután egyes vezetők, illetve az Európai Parlament több képviselőcsoportja is szigorúbb jogállami keretrendszerhez kötötte az alap, illetve a következő hétéves uniós költségvetési ciklus forrásainak kifizetését. Az új mechanizmusból végül nem engedett az Európai Parlament, a döntés ellen Magyarország és Lengyelország is vétót emelt. Az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács december 10–11-i csúcstalálkozóján végül kompromisszum született a költségvetési vitában,
a konfliktus azonban rávilágított az Európát régóta megosztó ideológiai, gazdasági szakadékra.
A törésvonal áthidalása a soros uniós elnök Németországnak köszönhető, a tizenöt éve kormányzó Angela Merkel kancellár azonban 2021-ben távozik hivatalából. Ezért mind Európa, mind a botránysorozatokba sodródó magyar kormány számára sorsdöntő kérdés lesz, hogy ki veszi át a kormányrudat a kontinens gazdasági és politikai motorján.
(Borítókép: ppi / Index)