Nem is olyan régen, amikor még faluhelyen betlehemezők járták az utcákat, és egy-egy háznál bemutattak egy-egy jelenetet a Kisjézus életéből, egyszer az is megesett, hogy minden lány Mária, minden fiú József vagy valamelyik ajándékot hozó király akart lenni. Legfeljebb angyal vagy katona. Naná, hogy csillag. Esetleg bárány. A szamár szerepe általában arra maradt, aki későn érkezett.

Egyetlen öröme az volt, hogy szépen énekelt, így a karácsonyi dalok előadásánál nagy szükség volt rá, még úgy is, hogy ha valaki nem ismerte volna a pásztorjátékok lényegét, talán furcsállotta volna, hogy a füles jelmezbe bújt fúcska torkából éteri dallam szól.

A lelkes gyerekcsapat a falu főterén felállított jászolban zárta rövid faluzarándoklatát, és mire a népek összegyűltek a végjátékra, Béluska berekedt. Pedig egészen addig szépen szerepelt, jelmezével is megbékélt, a fagyott földes utcákon együtt baktatott a báránnyal. Útközben megbeszélték, hogy az ő szerepük valójában nagyon fontos, még azt a szót is használták, amit a tanítótól hallottak, bár a lényegét nem értették, hogy szimbolikus.

Márpedig ha valami szimbolikus, akkor biztosan fontos, különben a tanító nem mondta volna, és a tanult emberek csak olyan szavakat használnak, amelyeknek jelentőségük van. Ebből következően a bárány és a szamár kulcsszereplő ebben a pásztorjátékban.

Még akkor is, ha a felnőttek között sok olyan akadt, aki azt mondta, hogy régen elég volt néhány suba és pásztorbot is ahhoz, hogy a Kisjézus megszülessen, de a történelem már csak olyan, hogy idővel egyre több részlet derül ki minden elmúlt dologról, így nem is baj, ha e fontos pillanat felelevenítésében egyre többen vesznek részt.

A bemutató végén, miután mindenki meghajolt, a tanító megdicsérte a társaságot, Béluskát külön, amiért a végére ilyen szépen beleélte magát a szerepébe.

És Béluska boldog volt, mosoly közben elővillantak gyöngyfogai, de megfogadta, hogy jövőre időben érkezik a szereposztásra, és angyal lesz, de minimum csillag.

Borítókép: MTI/Lakatos Péter