Csendesül a Kirk hurrikán, most viszont árvíz pusztít Franciaországban és Belgiumban
Rendkívüli készültség van érvényben.
Rendkívüli készültség van érvényben.
Ez érinti a Magyarországról induló vonatokat is.
Hatalmas területet fedtek le a szakemberek.
A szakemberek szerint teljesen biztonságos a terület.
Magyarországon a kutak többsége sekély talajvízre épül, így a kórokozók könnyen bejuthatnak ezekbe a kutakba.
Boszniában eddig tizenhat halálos áldozatot követeltek az áradások és földcsuszamlások.
Riportkörúton jártunk a déli határszélen, a program hatására éledező Ormánságban.
Az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője köszönetét fejezte ki a rendkívüli felajánlásért.
A Katrina hurrikán óta ez a legpusztítóbb csapás az Egyesült Államokban.
A Főkert szerint ezen a héten még zárva marad.
Nagy István szerint ügyesen kell használni a nyelvet, és akkor több pénz jön.
A hatóságoknak 23 település lakosait kellett evakuálni.
Összesen 2850 vízfelületet érintenek a munkálatok.
Nagy István arról is beszélt, hogy mekkora kárt okozott idén az aszály, és kell-e tartani itthon élelmiszerhiánytól.
A kormánypárt megint védekező helyzetbe került – Fodor Gábor írása.
A mentési munkálatokon több mint 20 ezer rendőr vesz részt.
Az egykori főpolgármester a Konkrétan Rónai Egonnal című műsornak volt a vendége.
Stábunkat az erdészeti társaság osztályvezetője vitte körbe a területen.
Meglazult a talaj.
Az elmúlt évtized legnagyobb árvize volt.
Az árhullám levonulása után a takarítás és fertőtlenítés következik.
A rendőri jelenlét folyamatos lesz a visszaköltözés alatt a vagyonvédelem érdekében.
Csütörtöktől kell résen lenni.
A rendkívüli készültség beszüntetését kezdeményezi az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
A miniszterelnök egy videóban intett búcsút az árvízi felszerelésének.
A folyók szabályozása is felelhet a nagy árvizekért, de persze a klímaváltozás a legfőbb ok.
A miniszterelnök az elmúlt napok árvízi helyzetéről beszélt.
A kormányfő megszólalását fél héttől követhetjük.
Lapunk helyszíni stábjai szeptember közepétől követték a lezúduló áradást.
„Ha nem tetszik a helyzetük, akár el is költözhetnek” – mondta.
Baján csónakkal vitték sétáltatni a kutyát.
Keményen dolgoznak a főváros helyrehozásán.
2013-ban volt legutóbb hasonló Magyarországon.
Müller Cecíliával tartott sajtótájékoztatót a miniszterelnök.
Hamarosan elvonul az árhullám, de a veszélyek még nem múltak el.
Az Index stábja a Bács-Kiskun vármegyei városban követi az áradást.
Azonnali intézkedésre volt szükség a rendkívüli árvízhelyzet miatt.
Nem szabad tétlenkedni, a gyors segítség az ügyfél proaktív hozzáállásával kezdődik.
A miniszterelnök szerint senki nem alibizte le az idei árvízvédelmi munkát.
Árvíz Magyarországon és a környező országokban – az Index percről percre közvetítése.
Összefoglaló a 2024-es árvíz első hetéről.
Már mindenki készen áll a hétfői csúcsokra.
Az ár szeméthegyeket is elmosott, a szennyezett tartalom aztán a talajba kerül.
A miniszterelnök a reggeli Árvízinfón beszélt arról, hogy hol vannak még veszélyben a települések.
A szakemberek gátakkal zárták el a szennyezett víz útját, hogy az ne jusson vissza a folyóba.
Nem először és nem is utoljára harcolunk a vízzel.
Fővárosi helyszíneket mutatunk fotókon az áradás első szakaszában, illetve a tetőzés napján.
A kormányfő élőben tartott sajtótájékoztatót, ahol az aktuális árvízhelyzetről beszélt.
A közönség mégis idő előtt indult el haza.
Tetőzött a Duna a fővárosban, de az árvízi védekezésnek még nincs vége.
Bejártuk a fővárost, ahol szombaton tetőzött a vízszint.
Szerinte ami ma a vízügyben történik, az a XIX. század ismeretszintjét képviseli.
Adonyban 64 embernek kellett elhagynia az otthonát.
Orbán Viktor is járt ott, és az újságíró pontosan tudja, hogy érdeklődött utána.
A korábbi előrejelzések a tetőzést a későbbi órákra jósolták.
A természet erőivel nem könnyű dacolni.
A helyiek elkeseredett küzdelme az árvízzel még mindig nem ért véget a Római-parton.
Az Index stábja drónokkal pásztázta végig az árvízzel küzdő fővárost.
A miniszterelnök a védekezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertette.