Még Vlagyimir Putyin is megtanulta a leckét Los Angeles után.
Nagy segítség lehet azoknak, akik nem tudnak beszélni vagy írni.
A két legismertebb Orwell-regény azután vált elérhetetlenné, hogy a Momentum megosztotta az 1984-et. A cenzúránál valószínűbb a szerzői jogi aggály.
Olivia Wilde is szerepel a csak erős idegzetűeknek ajánlott darabban.
A háromgyerekes szobafestő beismerte tettét, életfogytiglant kapott.
A Félvilág című film főszereplőjét harmadjára tiltották le a köztévés szereplésről az utolsó pillanatban, megunta. Nem ő az egyetlen, akit nem szeret az állami tévé.
Több mint száz éve döntöttek a megépítéséről, 1950-ben indult meg rajta a forgalom, de valójában csak 1984-ben fejezték be. És tudja, mi volt az, amiben, ha csak egy kis szakaszon is, de megelőzte a korát?
A biztonsági kamerák a fővárosi utcák 100 százalékára rálátnak. A lakásbelsőkre (még) nem.
2014. november 20., 19:08
George Orwell könyvét megfilmesítenék, de a szóba került rendező, Paul Greengrass előtte még megcsinálja az új Bourne-filmet is.
Mi ment 1984-ben a mozikban? Indiana Jones, Terminátor, Bud Spencer és Terence Hill. Meg 25 másik kultfilm. Melyik a kedvenc harmincéves filmje? Szavazzon!
A wifis kamerákat gyártó Dropcamért. Élőben nézheti, ahogy a macskája átrepül az ablakon!
Orwell kultikus regénye, az 1984 éppen 65 éve jelent meg. Az író a világsikert már nem érte meg.
A 84-es szarajevói olimpia sikeres, kedélyes esemény volt, helyszínei nyolc évvel később lángba borultak.
Az Equals egy olyan világban játszódik, ahol a szerelem nem létezik, vagy mégis?
Egy rendőr majd a családi ebédnél sem beszélhet szabadon, állítják a BM előtt felolvasó aktitvisták. A parlament ma szavaz a törvénymódosításról.
A nézőket azonosító videokamera lesz az Intel új műsorszolgáltató eszközében.
George Orwell öt könyvét jelentette meg újra a Penguin kiadó, melyekhez David Pearson dizájner tervezett borítókat
Obama streetartos plakáttervezője és az Oscar-díjas matekfilm alkotói gyártják Orwell könyvét.
A telefonok titokban egy éve rögzítik, mikor merre jár a tulajdonos.
Fényűzően élt, szegényen halt meg az erdélyi Hansiból chicagói Johnnyvá lett úszóbajnok. "Te Jane, én Tarzan", Csita és az utánozhatatlan dzsungeljódli.
A 84-es szarajevói olimpia sikeres, kedélyes esemény volt, helyszínei nyolc évvel később lángba borultak.
A maradványokat tüzetes vizsgálatoknak vetik alá, a sír meglepetésekkel szolgál.
Az Európa Kiadó 1984-ben már megpróbálta kiadni Orwell regényét, de akkor még eltanácsolták.
2008. augusztus 12., 08:58
Véget ért a csonka Los Angeles-i olimpia, amit a Szovjetunió vezette keleti blokk országainak többsége, így Magyarország is, bojkottált.
Április 28-án, szombaton felavatták a Skála-Metrót a mai Nyugati téren.