1696 találat az Indexről, és 439 a környékéről.

Döntött a bíróság, nem kobozzák el Bródy János fiának vagyonát
Meghekkelte volt munkahelye számítástechnikai rendszerét.

Kiengedhetik a börtönből Czeglédy Gergő volt óbudai alpolgármestert
Az ügyben rövid időn belül dönt a bíróság.
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

Megfojthatta a volt férje a Budapesten meggyilkolt japán nőt
Az árván maradt gyerekek nagyszüleiknél fognak élni.

Apa lesz a 2015-ös párizsi merényletsorozat utolsó élő elkövetője
Salah Abdeslam jelenleg is életfogytiglani börtönbüntetését tölti Franciaországban.

Nincs kegyelem a szüleiket meggyilkoló testvéreknek
A Los Angeles-i kerületi ügyész nem támogatja a Menendez fivérek felülvizsgálati kérelmét.

Nyugdíjba vonul a veszprémi börtön négylábúja
A rendőröktől átszerződött négylábú kábítószer-keresőként dolgozott.

Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből
Előjött a tehetség a verőlegénynek kinéző férfiból.

Aurelio: Jól jártam a börtönnel, mert a következő állomás a temető lett volna
A Való Világ egykori győztese 31 évesen, a rácsok mögött olvasott el életében először egy könyvet.

Óbuda polgármestere lemondott utazási költségtérítéséről – egy DK-s egyesület javára
Közpénzből pártpénz.
Börtönre ítéltek egy férfit, aki betondarabbal dobott meg egy mentőautót
A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt hoztak súlyosabb döntést.

Újra rács mögött Lindsay Lohan apja, állítólag székkel együtt borította fel a feleségét
Nem szabadul a botrányoktól a 64 éves férfi.

Pert nyert egy vak rab, akivel megalázóan bántak a tiszalöki börtönben
Egyszer a radiátorhoz bilincselték, hogy el ne szaladjon.
Döntött a bíróság, rács mögött marad Óbuda polgármestere
Kiss László augusztus óta van előzetes letartóztatásban.

Szabadulna az amstetteni rém, de nincs tisztában az elkövetett borzalmakkal
Josef Fritzl évtizedekig fogságban tartotta a lányát, most az egykori ház közelében venne magának új otthont.

Bűnösnek vallotta magát Donald Trump egykori jobbkeze, de mégsem megy börtönbe
Steve Bannont csalással vádolták.

Felbolygatta a roma közéletet egy petíció, veszélyes kezdeményezés kerülhet az Országgyűlés elé
Amnesztia helyett a roma szervezetek szerint csak romaellenesség jöhet.

Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának
Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.

Irán javára végzett kémkedés miatt 14 év börtönre ítéltek egy volt brit katonát
James Bond szeretett volna lenni, de akcióját csak egy Scooby Doo-jelenethez hasonlították.

Romló egészségi állapotára hivatkozva Harvey Weinstein könyörgött a bírónak tárgyalása előbbre hozásáért
Több szexuális bűncselekménnyel is vádolják.

Tíz hónapig senyvedett Putyin börtönében, most új életet kezd az amerikai sztár
Ha nincs a fogolycsere, talán már rég felakasztotta volna magát.

Kiderült, hány szabadon engedett embercsempészt kellett újra rácsok mögé zárni
Többüknek is hiányzott a magyarországi börtönélet.
Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetőzött egy férfi Békés vármegyében
Ítélet született az ügyében.

A Sukoró-per emlegetésével üzent Karácsony Gergely a maxi-Dubaj-szerződés aláíróinak
A főpolgármester szerint hazaárulás, ami történt.
Elhanyagolták gyereküket, börtönbe kerülhetnek a zalavári szülők
Nem járatták iskolába, de még a védőoltások beadatásáról sem gondoskodtak.

Állítólag egyre rosszabb állapotban van Till Tamás feltételezett gyilkosa
F. János, akit nem látogatnak a börtönben, akár kárt is tehet magában az ismerősei szerint.
Életfogytiglanra ítélték a jánoshalmi gyilkosság elkövetőjét
Az ítélet jogerős.
Újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót, mert brutálisan összeverte a zárkatársát
Még akkor is folytatta, amikor a férfi már a földön feküdt.

Lépett a római kormány, kiszabadítanák az Iránban bebörtönzött olasz újságírót
A vád szerint a nő megsértette az iszlám törvényeit.
Aggódnak a brit tinédzserért, aki önként vonul be egy dubaji börtönbe
Szexuális kapcsolatot létesített egy kiskorúval az országban, ahol ezt büntetik.

A társasjáték, ami a mexikói börtönökből indult hódító útjára
A játék célja, hogy a játékos a többiek előtt kijusson, és elnyerje a szabadságot.

P. Diddy összeomlott a börtönben, kórházba akarta vitetni magát
Az őrök nem tettek eleget a kérésének.

Magánzárkába dugták az Iránban letartóztatott európai riporternőt
Az olasz védelmi miniszter elfogadhatatlannak nevezte a fejleményt.
Több év börtönt kaphat a nő, aki eszméletlenre verte lánya iskolatársát
A 30 éves anya heteken belül bíróság elé állhat.

Beperelte a magyar államot a bőnyi rendőrgyilkos, hamarabb szeretne szabadulni
Győrkös István az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, akár milliókat is kaphat.

Matteo Salvini: „Felmentettek a bíróságon, mert megállítottam a tömeges migrációt és védtem országomat”
Az olasz miniszterelnök-helyettes szerint győzött a „józan ész” a palermói bíróságon.

Egyre súlyosbodik a botrány P. Diddy körül, és ez még csak a jéghegy csúcsa
Több híres név is előkerülhet még az ügyben.

Évekre börtönbe megy az óbudai késelő, de az áldozata is rácsok mögé kerül
Nem volt győztese a küzdelemnek.

Ilyen volt belülről Aszad legbestiálisabb börtöne
Ezrével estek áldozatul a fogvatartottak.

Húszévi börtönre ítélték a nyolcszoros gyilkos szerbiai ámokfutót
Tette megrázta egész Szerbiát, a gyilkosság tiltakozási hullámot váltott ki.

Lázár János: Sok képviselőtársam érdeklődött a csengeri börtönről, lehet, ennek a közéleti helyzet az oka
Az építési és közlekedési miniszter szerint a magyar vasúthálózat fele beteg.

A szombathelyi börtönben is járt a Mikulás
Az intézményben dolgozó munkavállalók gyermekeinek létrejött bölcsődében éneklés is volt.

Huszonöt év után szabadult a börtönből Pablo Escobar embere, a legendás drogbáró
A hatóságoknak soha nem sikerült lefoglalniuk a család összes illegális kábítószer-bevételét.
Egy apáca szállította az olasz alvilág parancsait a börtönben raboskodó maffiatagoknak
Összehangolt akciót tartott a rendőrség a 'Ndrangheta bűnszervezet ellen.

Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
A testület a magyar börtönök és pszichiátriai intézmények viszonyait vizsgálta.

Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
A vérvizsgálata nem ígér semmi jót.

Jelentést tett közzé az Európa Tanács, túlzsúfoltság, zaklatás, bántalmazás jellemzi a magyar börtönöket
A körülmények továbbra sem rózsásak az elítéltek számára.
Börtönbüntetésre ítéltek egy gyilkosságra felbérelt svéd tinédzsert Dániában
Büntetése letöltését követően a fiút kitoloncolják.

Kiengedték a börtönből a korábban tévesen elítélt Kaiser Edét
A férfinek nyomkövetőt kell viselnie.

Megszólalt a bebörtönzött óbudai polgármester jobbkeze, szerinte Kiss László politikai fogoly lehet
Burján Ferenc azt is elmondta, miként tud működni most az önkormányzat.

Hat koronatanún múlhat a Menendez testvérek szabadulása
A fivérek akár már az idei karácsonyt otthon tölthetik, ha megváltoztatják az ítéletüket.

Nem adna fizetést a börtönben lévő óbudai polgármesternek a Mi Hazánk
Az adóforintok pofátlan elherdálásáról írtak.

Kitoloncolással fenyegetett, hosszú börtönbüntetést kapott, de nem Donald Trumpnak hívják
A bostoni étterem-tulajdonos kizsákmányolta és terrorizálta alkalmazottait.

Akár már hálaadás előtt szabadulhatnak a börtönből a Menendez testvérek
Ha mégsem, december 11-én dől el a sorsuk.

Börtönbüntetésre ítélték a „zalai Jézust”
Saját magát Jézus inkarnációjának feltüntetve milliókat csalt ki emberektől.

Szabadult a börtönből Donald Trump egykori jobbkeze, Orbán Viktor rajongója
Ott folytatja, ahol abbahagyta a republikánus kampányt.