Stratégiai partnerségről állapodott meg Kína és Magyarország.
Egyre több állam emeli a védelemre fordított kiadásait.
Ez már a gazdasági adatokban is látszik.
Népszerűek a Budapest melletti települések, de sehol sem gondtalan az élet. Körkép.
A parlament 134 igen szavazat, 43 nem szavazat és hat tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot.
Nem épül autógyár a város közelében.
Egy híres történelmi személyiségnek állít emléket.
Csuklyások, kosz, kátyú és csillogás.
Ez lesz az építmény szíve.
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.
A passzív biztonsági rendszer nem igényel emberi beavatkozást.
Az ügyvezető elmondta az Indexnek, van-e az asztalon vételi ajánlat, illetve mit okoz a különadó.
„Speciális munkaerőigény” vetődött fel.
A 60 milliárd forintos beruházás nyomán 450 új munkahely születhet.
Újabb részleteket közöltek az Otthonfelújítási Programról.
A fejlesztés 2024 végéig megvalósul.
A kormány is üdvözölte a bejelentést.
A felújítás végül ötmilliárd forinttal többe került, és kisebb műszaki tartalommal készült el.
A projekt egy értékes Duna-parti területen valósul meg.
Az eladások növekedési ütemét tekintve azonban tavaly megtorpanás volt megfigyelhető.
Pár héttel ezelőtt átadták Magyarország legzöldebb oktatási épületét.
Magyarország nem tágít: az ukrajnai támogatásokat nyomon kell követni.
Hatalmas lépés érkezett a kormánytól.
Végh Gábor, Orbán Viktor páholytársának cége fektetheti le a műfüvet.
Megkezdődhet az új, négy üléses gépek gyártása.
Több milliárd euró foroghat kockán.
A nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Kaderják Pétert.
Van, amiben hasonlóan gondolkodnak.
Hadházy Ákos bemászott a kerítésen, és lőtt egy öngólt.
„Szeretnénk, ha nem csak szóbeli ígéretek hangoznának el” – jelezték az Indexnek.
Plexicső lesz, hogy ne csak tekerj, hanem láss is.
A természet gondozza majd a fákat.
Orbán Viktor helyettese nyújtotta be Kövér Lászlónak.
Sok mindenre hatással lehet.
Elsősorban a mezőgazdaság modernizációja érdekében.
A kormányfő Lázár Jánossal utazott a román határ közelébe.
Most akkor a háborúk korában élünk, vagy lehet költekezni?
Az állam 2 milliárd forintos támogatást biztosít a projekthez.
Az orosz elnök még 2022-ben vázolta ezeket a terveket.
Szerinte a szerbiai példa alapján nem sok jóra számíthat a főváros.
Nyilatkozott a maxi-Dubaj-projekt befektetője.
A tárcavezető szerint egyre nagyobb igény van rá.
Németország is aláírta a nyilatkozatot.
A debreceni beruházást karbonsemlegessé kívánják tenni.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint jól halad a beruházás.
A Bayer Construct 15 milliárd forint értékben épít gyárat Sóskúton.
Négy működő gazdasági tételt fogalmazott meg a kormányfő.
Az Európai Bizottság elnöke felpörgetné az EU védelmi kiadásait.
V. Naszályi Márta polgármester még kitüntetést is adott a kivitelező cégnek.
A külügyminiszter Győr fejlődéséről beszélt.
A beruházás a vállalat éves energiaszükségletének 6-7 százalékát fedezi.
Bemutatjuk a Nemzeti Tőkeholding igazi szerepét.
Áttekintették a beruházás részleteit.
A HÉV-járműcsere és az infrastruktúra-fejlesztés is ott volt a bérletalku hátterében.
Idén az infláció felett nőhet a cégek árbevétele.
Szijjártó Péterrel jelentették be.
Újabb terveket vázolt a nemzetgazdasági miniszter.
Sok minden szúrja a szemét a volt közlekedési államtitkárnak.
Nem túl rózsás a helyzet a nemzetgazdasági szempontból is kulcsfontosságú ágazatban.
A beruházás tervei tavaly ősszel láttak napvilágot.