Megérkeztek az eredmények: kiderült, megjelent-e a halálos kór Európában
Szerdán Marburg-vírus-fertőzés gyanújával vittek kórházba két embert Hamburgban.
Szerdán Marburg-vírus-fertőzés gyanújával vittek kórházba két embert Hamburgban.
Friss kutatásban vizsgálták a koronavírus visszamaradt tüneteit.
A szakember szerint a világ rosszul kezeli a járványt.
Még a nyáron kapták meg a diagnózist.
Tíz napra kapott orvosi igazolást a végrehajtói kar egykori elnöke.
A színésznő 48 éves volt.
A mai napig nincs olyan, aki a világ legerősebb ligájában megszakítás nélkül ennyiszer kezdett volna.
Idő előtt hazautazik első számú teniszezőnk.
Hamarosan elvonul az árhullám, de a veszélyek még nem múltak el.
Az egyház „elővigyázatossági intézkedésnek” nevezte a döntést.
Nem tesz jót, de megvannak a pozitívumai is.
A műsorvezető beszámolt a betegsége részleteiről.
Halálos agyi vírussal diagnosztizálták, de a műtét megmentette az életét.
Egy ritka, vérzéses lázról van szó, amelyet rágcsálók terjesztenek.
Két fiúgyermeket nevelt a 28-szoros magyar válogatott sportoló.
Mindenhol ott van, de most már látható.
És senki nem vette észre.
Részletesen beszélt állapotáról a színész.
Az Alzheimer-kór lehet a következő.
Azonnali cselekvésre van szükség.
A vírust Kongón kívül négy másik afrikai országban, illetve Svédországban mutatták ki.
Az esetszámok nőttek, a csapat nem vesz részt a következő felkészülési tornán.
Még Taylor Swift koncertjét is kihagyta.
Ide vezet, ha róka van a tetőn, vaddisznó a kertek alatt.
Gyászol a rockzenész.
Európában eddig mindössze egy behurcolt esetről tudnak.
Egy szűrővizsgálaton vették észre az elváltozást.
Vesztes forgatókönyveink felismeréséről és átírásáról ír.
Újabb országban jelent meg a majomhimlő.
Még lábadozik a beavatkozás után.
Ez az első eset, amit Afrikán kívül diagnosztizáltak
Szüksége volt a pihenésre és az elvonulásra.
Járványszerűen kezdett terjedni a betegség Magyarországon.
A színész alapítványt is létrehozott a speciális igényű gyermekek támogatására.
Hosszabb betegségből épült fel, de még játszani szeretne.
Korábban Magyarországon is megjelent az a faj, amely a halálos fertőzést terjeszti.
Az észak-koreai vezető még mindig nem jelölte ki az utódját.
A legendás énekesnő egy évvel ezelőtt, 56 éves korában halt meg.
Egy budapesti kórházban töltötte az éjszakát az énekesnő.
Egy Facebook-posztban emlékezett meg róla.
A jövőbeli királyné minimálisra szorította a nyilvános megjelenéseit.
Állítólag a walesi hercegné adja át a győztesnek járó trófeát is.
Rögzítették az 50 perces rohamot.
A sokéves trombitálás miatt alakulhatott ki nála a betegség.
Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint Boji, a milliomos négylábú.
Az Oscar-díjas színész tavaly lett rosszul forgatás közben.
Kiégés és fül-orr-gégészeti problémák is nehezítik az énekesnő mindennapjait.
A virológusok már hetek óta készülnek, a nyári sportrendezvények kiváló alkalmat jelenthetnek.
Az akkor csupán 17 éves énekesnőt meg is kellett műteni.
A portrét a brit fegyveres erők napján mutatták be.
Az előadó egy dokumentumfilmben beszélt állapotáról, és mutatta be, mire képes jelenleg a hangja.
Kímélni akarják a rákos daganat miatt szenvedő uralkodót.
Az emberszabású majmok „újszerű öngyógyító viselkedést” tanúsítanak.
Az intézmény két szintjén lévő csecsemő- és gyermek-intenzívosztályon lévő kicsik gyakorlatilag védtelenek voltak.
Az áldozatok száma tovább emelkedhet.
Carnaval de Paris című dala az 1998-as franciaországi világbajnokság „himnusza” lett.
Elhivatottsága és kötelességtudata legalább akkora, mint anno II. Erzsébetnek.
Megható visszatérésként értékelte, hogy átadhatta az év albumának járó díjat Taylor Swiftnek.
A fertőzöttek egyötöde nem éli túl, ha megfertőződik.