75 találat az Indexről, és 366 a környékéről.

Istenes Bence és Puskás-Dallos Péter kakaskodásától volt hangos az Álarcos énekes
A produkció korábbi műsorvezetője nem tudta megállni, hogy ne süssön el néhány poént utódjának képességei kapcsán.

Összeállt az Álarcos énekes nyomozócsapata
A műsorvezető kiléte azonban továbbra is megerősítésre vár.


Már viszket az ökle a Sztárbox résztvevőinek
Idén szeptemberben ismét indul az RTL sikerműsora, amelyben ezúttal is ismert emberek lépnek szorítóba. A versenyzőket kérdeztük a felkészülésről.

Élő adásban szúrt oda az RTL-nek a TV2 arca, Krausz Gábor mindent vitt
Véget ért a Dancing with the Stars negyedik évada.

Istenes Bence veresége berobbantotta a kommentháborút
Rubint Réka és Csobot Adél is elmondta a véleményét.

Csobot Adél abbahagyhatja az éneklést
Budapesttel együtt a karrierjének is hátat fordíthat.

Feljelentették Istenes Bencét és Csobot Adélt
Azzal vádolták őket, hogy kivágtak egy fát.

Istenes Bence a Dancingről: Fájt Adélt ilyen intim helyzetben látni
Kettős érzésekkel követte a párját a műsorban a tévés.

Csobot Adél és Hegyes Berci elárulták közös sikerük titkát
Részletesen beszéltek a kapcsolatukról.

Csobot Adél sírva fakadt, még sosem történt vele ilyesmi azelőtt
Mindenkinek hálás, aki támogatta a versenyben.

Csobot Adélék mindenkit lesöpörtek a fináléban a parkettről
Véget ért a táncverseny.

Csobot Adél félreérthetetlen ajánlatot kapott, Tóth Andi pihenni megy
Lezajlott a Dancing with the Stars elődöntője.

Leborult a zsűri Csobot Adélék előtt, a méregpoharat Bereczki Zoltán kapta
Ha azt hitte, nem lesz több telenovellasztár, tévedett.

Elvitték a maximumot Csobot Adélék elől a táncos műsorban
Két zsűritag is 10 pontot adott Somhegyi Krisztiánéknak.

Magyar alkotás nyerte a legjobb film díját Amerikában
Dobó Kata műve vitte el a pálmát.

Ördög Nóra bosszút áll Majkán, egyeseket túlpontoz, másokat sérteget a zsűri
Kökény Attila lett az est győztese.


Kulcsár Edina visszatért, Facundo Arana távozott a táncos műsorból
Eseménydús volt a Dancing with the Stars második fordulója.

Csobot Adél mindenkit maga mögé utasított
Ő volt a szombat abszolút győztese.

Itt a magyar celebek listája – Majka mindenkit maga mögé utasított
A tavalyi győztes Sebestyén Balázs a második helyre szorult vissza.

Forog a Cicaverzum, az abszurd macskás film
Címszerepben Törőcsik Franciska, a rendezői székben Szeleczki Rozália.

Csobot Adél: Hálás vagyok Dobó Katának, hogy fogta a kezem
Az énekesnő már az X-Faktor előtt is arról álmodott, hogy színésznő lesz.

Még bővülhet Csobot Adél és Istenes Bence családja
Az édesanya nyitott rá, hogy újra várandós legyen.

Az X-Faktor mentorai megehetik, amit főztek, de láthatóan nem ízlik nekik
A harmadik élő show-t ByeAlex neonsárga körömlakkja sem tudta megmenteni.

Tartogat még meglepetéseket az idei X-Faktor
A múlt héten Puskás Peti kategóriája aratott, a tegnapi adásban viszont jócskán megfogyatkozott a csapat.

Az RTL felhagy a show-műsorokkal, csak a trash-reality élményében hisz
Az X-Faktor tizedik évada eddig soha nem tapasztalt penetráns szégyennel büntet.

X-Faktor: a legjobb került a veszélyzónába
Megint. Miközben a „nem volt végig rossz” már dicséretnek számított.

X-Faktor: kiszavazták volna a legjobbakat
Csobot Adél szerint aki készen van, nem érdemes továbbjuttatni. A mentortársak közbeléptek.

Mélyrepülésben az X-Faktor?
Már énektudás nélkül is tovább lehet jutni.