A Kongresszus hivatalosan is megválasztotta Donald Trumpot amerikai elnöknek
Az eredményt ellenfele, Kamala Harris hitelesítette.
Az eredményt ellenfele, Kamala Harris hitelesítette.
Hivatali idejében nem akar büntetőügyekkel foglalkozni a leendő elnök.
Egyes elemzők szerint csak a kulcsfontosságú ágazatokra összpontosíthatnak.
Donald Trump szégyenteljesnek tartja a lépést, de a környezetvédők üdvözlik.
A diplomata mandátuma január közepén jár le.
63 millió embert érint a viszontagságos időjárás.
Aki teheti, ne induljon útnak az amerikai meteorológiai szolgálat figyelmeztetése szerint.
Donald Trump ellenzi az ötletet.
Beszólt a demokratáknak is.
A lakosság mégsem tervez nagyobb létszámban oltakozni.
A tálib külügyminiszter-helyettes megnevezte, milyen feltételei vannak ennek.
Ezt már Elon musk sem hagyhatta szó nélkül.
A néhai elnököt szülőhelyén ravatalozták fel.
Az oltás két órán tartott, de az állatokon már nem tudtak segíteni.
A Tesla lehet a segítség.
Nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyint és Kim Dzsongunt is meghívja majd az elnök.
A szervek szerint a merényletek bizonyos típusa vonzó az elkövetők számára.
A korábbi vezetőnek ismét bizalmat szavaztak.
Egy biztos, börtönbe nem kerül.
Ezúttal a szélerőműveket tüntetné el.
Maga az amerikai elnök is számos értékes tárgyban részesült.
Új információkat közöltek a történtekről.
A motivációja egyelőre ismeretlen.
Lehetséges terrortámadásként vizsgálják az esetet.
A férfi az utolsó munkanapján lett öngyilkos.
Legalább 15-en meghaltak, 35-en megsebesültek a merényletben. A merénylő autójában az Iszlám Állam zászlaját találták meg.
A virginiai férf házában lőszert és fegyvereket kezdett felhalmozni, valamint Joe Biden arcképét használta céltáblának.
Legalább harmincöten megsebesültek.
A 2017-es hurrikán óta komoly gondok vannak az országban az energiaellátással.
Az országok számát és a népességet tekintve egyaránt az idén a világ negyede döntött jövőjéről.
Két férfi halt meg a legendás lény kutatása közben.
Amerika biztos benne, Kína tagad.
Los Alamosban olyan projekt zajlik, amelyre a II. világháború óta nem volt példa.
A bíróság korábban 83 millió dollár kártérítést ítélt meg a sértettnek.
Joe Biden állami temetést rendez a 100 éves korában meghalt volt amerikai elnök tiszteletére.
Egy ritkán használt eszközről van szó, amit Ukrajnával kapcsolatban is említettek már.
Az elnök szerint más lett volna az eredmény, ha versenyben marad.
A techmilliárdos bejelentette, hogy akár háborúzni is hajlandó a vele egyet nem értőkkel.
A Fehér Ház szerint az oroszok feláldozhatóként tekintenek a Phenjanból érkező erősítésre.
A lap véleményrovatának szerkesztője tiltakozása jeléül felmondott.
Újra az Egyesült Királyságba utazik.
Több mint százan jelentettek „rendellenes egészségügyi eseményeket”.
Hagymával és mandarinnal is dobálózott.
Az általa alapított Terraform kriptovalutái miatt több tíz milliárd dollárt vesztettek a befektetők.
Oroszország elnöke hallani sem akar a védelmi szövetséghez történő ukrán csatlakozásról.
A Környezetvédelmi Hivatal mindent látott.
Martin Luther King jr. fia üdvözölte az elnök döntését.
Az olvasóknak tele van a hócipője az újságírókkal.
A SpaceX biztonsági vezetője lehet a polgármester.
A magyar ötös lottó legnagyobb nyereménye a fasorban sincs ehhez képest.
Első alkalommal történik meg ez a Torlonlia-gyűjteménnyel.
Ekkora GDP-emelkedésre számítanak az elemzők.
A rendőrség nyomozást indított.
A Netflix is a globális erőkivetítés eszköze.
Joe Biden elnök aláírta a kongresszus által neki küldött törvényt.
Többen traumás sérülésekkel kerültek kórházba az incidens után.
És nyolcvanméteres lávaszökőkutat.
Óriási a különbség a legnagyobb és a legmagasabb között.
Évek óta ez a megválasztott amerikai elnök nagy vágyálma.
Donald Trumpnak is üzent a leköszönő elnök.