Kemény összecsapást hozott Orbán Viktor strasbourgi beszéde, de ki nyerte a csatát?
Elemzőket kérdeztünk, többek között arról, hogy ki mit mutatott, avagy nyert ezen a strasbourgi vitán.
Elemzőket kérdeztünk, többek között arról, hogy ki mit mutatott, avagy nyert ezen a strasbourgi vitán.
A szociológus szerint a Fidesznek két érdeke van.
Az igazságügyi miniszter az éves bizottsági meghallgatásán beszélt erről.
Jelen nem lévő politikusokat is emlegettek az Országgyűlés mai ülésén.
Az Országgyűlés elnöke nincs pánikban Magyar Péter miatt.
A demonstráción felszólalt Hadházy Ákos és Nagy Bandó András is.
Az elszámoltatása folyamatban van.
Nagy Ervin szerint a szombati tüntetés célja az „Orbán-fóbia”.
Magyar Péter szerint ellenzéki politikusok Duna Párt vagy Egyesület néven szervezkednek.
Beszédet mond a kormányfő.
Szerinte most hazafias ellenzékre van szükség.
A Tisza Párt elnöke tucatnyi témával sorozta meg a műsorvezetőt, és közben az sem zavarta, ha kérdezték.
Csaknem 440 szavazattal győzött a kormánypárti képviselővel szemben.
A lapátok és a homokzsákok mellett jelen van a politika is, de kiből lesz hős az árvízi küzdelemben?
A számok nincsenek kőbe vésve, de a közvélemény-kutatások árulkodóak.
A politikus kifogásolta, hogy nem kap élő megszólalási lehetőséget a közmédiában.
Kötcsén beszélt erről a kormányfő.
Szinte esélytelen, hogy átmenjenek a törvényjavaslataik.
A Vona Gábor vezette Második Reformkor alelnöke meg akar dolgozni a választók bizalmáért.
A választásokat befolyásolná az elképzelés.
Felveszik a kesztyűt a szakpolitikai vitákban és Magyar Péter ellen is.
A Fidesz holdudvarát a Magyar Péter-jelenség és a megváltozott pártfelállás is foglalkoztatja.
Az LMP társelnöke egyetért azzal, hogy ki kell tiltani az okostelefonokat az iskolákból.
Az LMP-ből kilépő korábbi társelnököket kérdeztük a zöldpolitika helyzetéről.
A Második Reformkor elnöke 2026-ra közös stratégiát javasol a one-man-show helyett.
Minden más lesz a magyar politikában, mint eddig volt. Összefoglaltuk, hogy miért.
Ismét a Facebookon jelentkezett a DK elnöke.
Teljes körű tisztújítást tartott a zöldpárt.
Az országban zajló politikai leszámolás veszélybe sodorja az EU-csatlakozást.
A friss vallomások szerint többmilliós összeget tehetett zsebre.
P. Gábor nem kötött vádalkut.
A női társelnöki poszton változás várható.
Az amerikai példa igazolja, hogy van ellenszere a karizmatikus népvezéreknek.
Kiss Lászlót korrupcióval gyanúsítják.
Emellett békésen oldanák meg az Oroszországgal való terület konfliktusukat.
A Tisza Párt elnöke úgy látja, a kormány letéríti az országot a Szent István által kijelölt útról.
Az intézmény vezetősége végig együttműködött.
Jön Magyarország legnagyobb közéleti találkozója.
Szerinte nem vezérváltásra van szükség.
Végleg vége lehet a Demokratikus Koalíciónak?
Továbbra sincs megnyugtató eredménye a választásoknak.
Elmondta, hogy miért döntött így.
A pártelnök szerint mindent elvesznek a fővárosban élőktől.
Elkezdődtek a tárgyalások.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által átadott Tomori Pál Duna-híd végül jelentős források átkelője lett.
Tusnádfürdő és a nagystratégia.
Az amerikai nagykövet is reagált a miniszterelnök beszédére.
Remélik, hogy a kormányfő nem Magyarország kilépését készítette elő az Európai Unióból.
Nem a kalózkodás miatt merült fel a neve.
Stábunk a helyszínről jelentkezik.
A miniszterelnök a közönség elé tárja világértelmezését.
A kutatás egy hónappal a választás után készült.
Fokozni kell a biztonsági intézkedéseket, már csak Orbán Viktor politikája miatt is.
Utánajártunk, a parlamenti küszöb alá zuhant pártoknak van-e még lehetőségük visszakapaszkodni.
Az lesz a feladata, hogy 2026-ra ütőképes erőt faragjon a Momentumból.
A tábora csökkent, de az erőforrásai megvannak a DK-nak.
Az ellenzéki térfélen felvetették a DK elnökének visszavonulását, aki különös módon vágott vissza.
Gyurcsány Ferenc állítja, nem Gyurcsány a felelős a Fidesz-kétharmadért.
Tisztújítás jön a kudarcos EP-választás után.