Róma és Párizs között a legújabb konfliktust egy Netflix-sorozat okozta
Egy Netflix-sorozat okozott konfliktust a felek közt.
Egy Netflix-sorozat okozott konfliktust a felek közt.
A francia elnök szerint veszélyben vagyunk.
A 39 tagú testület hétfőn tartja első ülését.
A miniszterelnök bemutatta Macronnak a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Már meg is van az utódja.
Emmanuel Macron csütörtökön nevezte ki a 73 éves konzervatív politikust.
Ennek bizalmatlansági indítvány lehet a vége.
Két hónap után sikerült Emmanuel Macronnak felkérni valakit kormányalakításra.
Sokkal több a közös bennük, mint gondolták – mondta Emmanuel Macron.
Szerinte a milliárdos techguru ijesztő személyiség, aki nem az emberiség javát szolgálja.
A döntés az olimpia miatt váratott magára.
Az olimpiai tűzszünet után a napirendet ismét Franciaország kormányozhatatlansága fogja adni.
Párizs nem pihenhet, augusztus végén kezdődik a paralimpia.
A számvevőszék tette közzé az adatokat.
Elemzők szerint Franciaország eltérése történelmi álláspontjától jelentős győzelem Marokkó számára.
Kérdés, milyen stratégiai megközelítés mellé tömörülnek majd a tagországok.
Rövid beszélgetésen elevenítették fel a NOB alakulásának történetét.
Kerülné a felfordulásokat.
Yael Braun-Pivet-é Franciaország harmadik legfontosabb tisztsége.
Már csak az a kérdés, hogy meddig.
A francia elnököt a magyar miniszterelnökről kérdezték a NATO-csúcson.
A francia elnök továbbra sem szólalt meg a vasárnapi választás óta.
A francia elnöknek új probléma miatt fájhat a feje.
Gabriel Attalt hétfő délelőtt fogadta az államfő.
A szélsőbaloldaltól a kommunistákon át a zöldeken keresztül a szocdemekig terjedő Új Népfront győzött.
Marine Le Pen pártja csupán a harmadik helyre futott be az exit pollok szerint.
Hajszálon múlhat Franciaországban, hogy a választás után ki tud többséget felmutatni a parlamentben.
Még várnak pár tagra.
Bardella–Macron közös kormány is létrejöhet.
Yann Caspar szerint az sem kizárt, hogy ha a második forduló is patthelyzettel zárul.
Marine Le Pen szerint a francia elnök hozzá közelálló embereknek ad kinevezést.
Az elnök pártjának eddig nagy kudarc az előrehozott választás.
A világhírű művész 88 éves volt.
A végleges eredmények szerint az RN a szavazatok 33,1 százalékát szerezte meg.
Negyven éve nem mentek el ennyien.
Egy biztos: előre kijelentette, hogy nem fog lemondani.
A szervezőbizottság vezetője a továbbra is rossz vízminőségi adatok ellenére még mindig magabiztos, ellentétben a francia elnökkel.
Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt a magyar kormányfő.
Napi egymillió utast szállít majd.
Interjút adott a francia elnök.
Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyal a magyar kormányfő.
A francia elnök szerint nem szabad félni.
A francia elnököt kijelentései miatt transzfóbiával vádolták meg.
A franciák kreatívak, ha tüntetésről van szó – de nem amiatt tüntetnek, amiről gondolnánk.
Már a szövetségesei is kezdenek kihátrálni a francia elnök mögül.
A volt államfő élesen bírálta Emmanuel Macron döntését.
Az olaszokat is magával ránthatja.
Emmanuel Macron 19-re lapot húzott. Kérdés, hogy ez a biztos megsemmisülésbe vagy az újbóli felemelkedéshez vezet.
A francia elnök pártja óriási vereséget szenvedett.
A friss BL-győztes hivatalosan is bejelentette a világbajnok francia támadó érkezését.
Koalíció jöhet létre, több száz NATO-katona indulhat a harctérre.
Az eutanáziát mindenütt élénk vita övezi.
Azt várja a francia elnöktől, hogy tartsa tiszteletben a tényeket.
Egyik beszédében negatív példaként Magyarországot említette a francia elnök.
Az őslakosok független államot szeretnének, azonban egyre inkább kisebbségbe kerülnek.
Magas uniós pozícióba juttatná Mario Draghi korábbi olasz miniszterelnököt Emmanuel Macron, ami mögött a francia uniós stratégia érvényesítése áll.
Elhalasztják a választójogi reform életbe léptetését.
A francia elnököt is megdöbbentette a támadás.
Hszi Csin-ping látogatása rávilágít, hogy Kína hajlandó jutalmazni a lojalitást.
Úgy gondolja, hogy Közép-Európának szolidaritást kell vállalnia.