Ha kihasználnánk a talaj alatt megbúvó erőforrásainkat, hatalmasat léphetnénk előre.
Utánajártunk, mivel helyettesítik a már sikeresen lecsatlakozott országok az orosz földgázt.
Az orosz elnök a teljes ukrán energiahálózatot meg akarja semmisíteni.
Az innováció segítheti a telepítést.
Az energiaügyi miniszter szerint senki mástól nem tudnánk olcsóbban vásárolni.
Még mindig 4,5 milliárd köbméter van készleten, és most már ismét nő a tartalék.
A kormány újabb intézkedést lengetett be, készülhetnek a napelemesek.
A karbantartás több napot érint.
Ukrajna legnagyobb vízerőműve ellen is csapást hajtottak végre.
Minden ügyfelet érint.
A tárcavezető az atomenergiáról és az orosz szankciókról is beszélt.
A horvát kormány csütörtöki ülésén döntött az építkezésről.
Egyedül Görögország előz meg minket.
A szakértő szerint nem emelkedik a korábbi szint fölé a gázfogyasztás.
Első körben 15 üzemet vontak be, köztük a magyarországi termelést.
Mátrai Károly ismertette a beruházási terveket, köztük a nemzetközi terjeszkedés irányait.
Érdemes figyelni a napelemeseknek.
Három tényező befolyásolhatta a szeptember és december közötti adatokat.
Többen spórolnak így, mint azt korábban sejteni lehetett.
Komoly eredményeket hoznak a kutak a a Nyékpuszta szénhidrogén-lelőhelyen.
A Fidesz alelnöke elzavarná a bürokratákat.
A maláta és a komló árcsökkenése nem indokolja a további drágulást.
Ezért aggasztó, amikor a német gazdasági minisztert jobban érdekli a farkasok jólléte, mint a gáz ára.
2023. december 30., 15:09
Kedvező változások sorát hozza az újév a zöldenergia termelésében és tárolásában.
2023. december 29., 17:46
A falszigetelés fontosságát hangsúlyozta az intézet.
2023. december 19., 18:08
Jelentős mérföldkőhöz érkeztünk.
2023. december 18., 15:56
A British Petrol bejelentette, hogy leállítják a szállítást a Vörös-tengeren.
2023. december 14., 11:56
Az Energiaügyi Minisztérium szerint látványos a bővülés.
2023. december 14., 09:47
Ez mindenkit érinteni fog az ünnepi időszakban.
Évtizedes folyamat kezdődik.
Négy terület is a nyertese lehet a jövő januártól esedékes változásoknak.
Azt ígérik, hogy átláthatóbb, egyszerűbb lesz a kiszámítása.
2023. november 22., 19:53
Küszöbön áll a megállapodás az Európai Unióval.
2023. november 13., 20:07
Benyújtották az Országgyűlésnek a javaslatot.
2023. november 10., 13:49
Összeült az operatív törzs.
2023. november 10., 12:25
Az Európai Unió bíróságához is fordulhat a kormány.
A pandémia és az energiaválság hatására minden megváltozott.
Kazahsztán Magyarország 47. kereskedelmi partnere.
Pedig már léteznek alternatív, zöldebb megoldások.
Pontosabban a tollaikkal.
1,07 milliárd köbméterrel kevesebb földgáz fogyott idén, mint tavaly.
A század közepére a nap lesz a legfőbb energiaforrás.
Pekingből jelentkezett a külügyminiszter.
Rekordszinten Európa gáztárolóinak töltöttsége.
Az infláció és a kamatlábak emelkedni fognak.
A dupla hatótávolságú, gyorsan tölthető, biztonságos akkumulátorok 2027-ben jelenhetnek meg a piacon.
Az energiaközösség lehet a legfőbb eszköz az energiaszegénység elleni küzdelemben.
Az E.ON példaértékű zöldpályázatának keretében 25 millió forintot osztottak ki.
Közeleg a tél.
A sziget egy tengeri szélenergia-központ lesz.
A MEKH legfontosabb feladatát is kijelölték.
A közösségi oldalán osztotta meg az információt a fideszes politikus.
2023. szeptember 26., 12:15
2023. szeptember 25., 16:54
Világhírű közgazdász mondott jóslatot a jövőnkről.
2023. szeptember 21., 07:07
Exkluzív interjú a volt köztársasági elnökkel.
2023. szeptember 15., 21:28
Elképesztő igény van a megújuló energiaforrásokra.
2023. szeptember 15., 15:41
Az Energiaügyi Minisztérium közölte az adatokat.
2023. szeptember 13., 06:12
Másra cserélnék le az orosz üzemanyagot.
2023. szeptember 7., 18:31
A külgazdasági és külügyminiszter azt is elárulta, mi a két legnagyobb siker Magyarország számára.