Szijjártó Péter szerint Volodimir Zelenszkij csúnya kampányt indított Magyarország ellen
A külügyminiszter provokációnak nevezte az ukrán elnök szavait.
A külügyminiszter provokációnak nevezte az ukrán elnök szavait.
Az ENSZ különmegbízottja felszólította őket, hogy álljanak le ezzel.
Az emberi jogok főbiztosa szerint az elmúlt 24 év minden politikai szereplőjét felelősségre kell vonni.
Már most is lehet elég anyaguk négy atomfegyver előállításához.
Az ország a nyugati szankciók alóli mentességért cserébe visszafogta atomprogramját.
Szerinte az ENSZ egyik tagja olyan szankciókkal fenyegeti őket, mintha terrorista szervezet lennének.
Interjú az ENSZ közgyűlésének volt elnökével, Kőrösi Csabával.
Felszólították a lakosságot, hogy működjenek velük együtt.
A külügyminiszter beszélt a 13. havi nyugdíjról is.
Itt az újabb humanitárius válság.
A probléma a térség több országát is nagymértékben sújtja.
A volt köztársasági elnök a World Science Forumon árult el részleteket.
Gázában teljesen megszűnt a közbiztonság.
A média-tanácsadó korábban azt állította, hogy a Hezbollah felkészült egy hosszú háborúra.
Ezt mondta a kormányfő Bakuban, a COP29-en.
Afganisztánnak létszükséglet, hogy segítséget kapjanak a súlyos aszály miatt.
A főigazgató szerint a támadások a nemzetközi békére is veszélyt jelentenek.
Vitás kérdések is napirendre kerülnek.
Ez várható az ENSZ klímakonferenciáján Bakuban.
Törökország és további 52 ország fegyverszállítási embargót követel az ENSZ-től Izraellel szemben.
Volodimir Zelenszkij már készül az összecsapásra, szerinte napokon belül bevetik őket.
A szervezet szerint a kialakult válság legfőbb okai továbbra is a konfliktusok és a fegyveres erőszak.
Mindenki tart az eszkalációtól.
A támadás hátterében a Hezbollah, vagy egy vele szövetséges csoport állhat.
A döntés az Európai Unió és az Egyesült Államok szerint is jogellenes.
Vlagyimir Putyin vendégül látta a klubot, amely egyre nagyobb helyet kér.
Lukasenkát régi barátjaként ölelte meg.
A párizsi vezetés még nem reagált a kijelentésre.
Az izraeli hadsereg korábban több ott szolgáló katonát is megsebesített.
40 ország tiltakozott, amiért Izrael tankokkal hatolt be az UNIFIL táborába.
Egyelőre nem azonosították, hogy ki adta le a lövést.
A kormány miniszterei óvatosságra intették az uralkodót.
Arról nincs hír, hogy mikor hoznák őket haza.
„Bárki, aki tűzszünetet követel, téved. Izrael számára nincs visszaút” – közölte.
A cél, hogy minél többen dolgozzanak a béke feltételeinek megteremtésén.
A külgazdasági és külügyminiszter megnevezte az ENSZ pontos feladatát.
A külügyminiszter belorusz kollégájával, Makszim Rizsenkovval tervezett találkozójáról beszélt.
Elmondása szerint kész tervvel rendelkezik a háború lezárására.
Ehhez Ukrajnának is lesz egy-két szava.
„Magyarország álláspontjával az oroszok tisztában vannak.”
Szerinte az oroszok nukleáris veszélybe sodorják a világot.
New Yorkból jelentkezett be a külügyminiszter.
A miniszter szerint az ukrajnai háború mellett újabb konfliktus eszkalációja is fenyeget.
Az ENSZ szerepét hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.
Egyre súlyosabbak az egymás elleni támadások.
A két ország elmérgesedő területi vitája közepette történt az incidens.
Európában eddig mindössze egy behurcolt esetről tudnak.
A vegyipari lobbi felpuhította a veszélyes szennyező anyag javasolt határértékeit.
A Hamász emberei beszivároghattak közéjük.
A kérés a világ eddig mért legmelegebb napja után fogalmazódott meg.
A Fudan Egyetem rendezi a tornát, ahol a globális kihívások megoldása a cél.
Az ENSZ szerint a helyzet rosszabb, mint 10 éve volt.
Az ENSZ által néhány éve kitűzött klímavédelmi célok teljesítése az egész Föld jövőjét érinti.
Szerinte vissza kell térnie Európának a józan ész talajára.
A környezetvédelmi miniszterek ülése jó lehetőség lehet az egyeztetésre.
Több mint háromszázan sérültek meg a támadásban.
Tankok vonultak a városba.
Lengyelország közelében lépnek akcióba.
A Magyarország által vezetett tárgyalásokkal globális koalíciót sikerült összehozni.
Szijjártó Péter dönt majd a magyar küldöttség tagjairól.