1065 találat az Indexről, és a környékéről.
Arról is döntöttek, hogy keresetet indítanak az Európai Unió Bíróságán Magyarország ellen.
Úgy véli, ha az EU nem cselekszik, akkor nem csak Magyarországot fogja érinteni a válság.
Az Európai Bizottság kezelési díj bevezetését javasolja a csomagokra az EU-ban.
Varsónak 2023 júniusáig egymillió eurós napi pénzbüntetést kellett fizetnie.
Az Index információi szerint az uniós vezetőket hermetikusan elzárták még a kollégáiktól is.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Az EU Katonai Bizottságának elnöke katonákat küldetne oda.
A lengyel kormányfő szavaira Szijjártó Péter is reagált.
Az új amerikai vámok felgyorsítanák a globális kereskedelem átrendeződését.
A Szabad Európa Intézet igazgatója szerint a Fidesz nem akarja Hamupipőke rücskös lábát üvegcipőbe tuszkolni.
Az agrárminiszter elmesélte, hogyan hagyta faképnél az Európai Bizottság egy tagja még azelőtt, hogy válaszolhatott volna.
Andrej Babis szerint pártja a jelenlegi cseh kormány pártjai nélkül is képes a kormányzásra.
A kormány „alkalmatlanságáról” írt a politikus.
2024. december 28., 16:24
Túl erős fegyver van Vlagyimir Putyin kezében.
2024. december 27., 19:05
Súlyos hibát talált a magyar államfő.
2024. december 27., 15:09
A lengyel kormány eltökélt.
2024. december 19., 22:53
A magyar miniszterelnök az Európai Tanács csúcstalálkozóján beszélt.
2024. december 16., 16:12
Két ügyben is kötelezettségszegést állapítottak meg.
2024. december 15., 10:53
Meghatározó véleményvezér lehet 2025-ben.
2024. december 13., 14:17
Az autógyártók több időt szeretnének a CO2-kibocsátási célok eléréséhez, de az Európai Unió nem enged.
2024. december 11., 06:00
A szakértő szerint gyökeres változásokra van szükség.
A friss számok látványos növekedést mutatnak.
Fodor Gábor: Ez egy olyan műfaj, ahol nem lehetnek biztosak benne, hogy ők lesznek a győztesek.
A francia elnök ma este beszédet mond, tűkön ülve várják Európában.
2024. november 29., 12:40
A fertőzéssel kapcsolatos szabályozás az EU összes tagállamában életbe lép.
2024. november 27., 20:29
A Liga a Patrióták Európáért pártcsaláddal egységben nemet mondott Ursula von der Leyenre.
2024. november 21., 06:00
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
2024. november 16., 06:12
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Az uniós vezetők a magyar kormányfővel közösen tartottak sajtótájékoztatót.
Megelégelte az EU, hogy számos népszerű termékről valótlanságokat állítanak a gyártók, így azok feketelistára kerülnek.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
2018 előtt gyártott téligumival jársz Németországban? Vess egy pillantást az abroncs jelöléseire, talán már nyárigumi az a téligumi.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Már a saját elitje temeti Európát, itt vannak az okok.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Kína közben céltudatosan előzi Európát.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Várnak a német választások eredményére.
Újabb mobil-korlátozások bevezetését fontolgatják.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Szemet szemért...
Nagy Márton szerint kereskedelmi hidegháború lehet belőle.
Szinte biztos, hogy az EU tagállamai bevezetik a kínai elektromos autók importját megfékezni hivatott büntetővámot, de ezzel nincs vége az ügynek.
2024. szeptember 24., 17:34
Magyarország teljes mértékben támogatja a nyugat-balkáni országok csatlakozási törekvéseit.
2024. szeptember 24., 16:00
Új szabályt vezet be az EU a mobilokra vonatkozóan, az év végétől már csak ilyen készüléket vehetsz.
2024. szeptember 24., 10:48
Szerinte a populizmus a probléma.
2024. szeptember 24., 06:12
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
2024. szeptember 22., 06:13
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
2024. szeptember 18., 06:22
Elmondása alapján a tagállami gáztartalékok 90 százalékos szint felett vannak.
2024. szeptember 18., 06:09
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
2024. szeptember 10., 06:08
Jelenleg abszurdnak tartják a nulla szén-dioxid-kibocsátású célokat.
2024. szeptember 10., 06:04
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
2024. szeptember 9., 06:01
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
2024. szeptember 8., 06:11
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
2024. szeptember 6., 17:15
Komoly problémát jelent az is, hogy Európa hanyatló demográfiai pozícióban van.