Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
A kormánynak komoly harcot kell folytatnia, hogy csökkentsék a negatív külső tényezők hatásait.
A kormánynak komoly harcot kell folytatnia, hogy csökkentsék a negatív külső tényezők hatásait.
Meghatározó véleményvezér lehet 2025-ben.
A mozgó mesekastély valódi járatként elevenedik meg, járatseriffek ügyelnek a rendre.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter új számokról rántja le a leplet.
A videókban olyan témák kerülnek elő, amelyekről a zenekar tagjai eddig nem beszéltek a közönségnek.
„Baj lesz ebből, more…” – írta a Tisza Párt elnöke.
Sokan óvatos reményüket fejezték ki, hogy hamarosan visszatérhetnek hazájukba.
Vér tapad a kezükhöz.
Nagy népszerűségnek örvend a bérlet.
A volt elnök soha sem köt rossz üzletet.
Egy simlis ügyvéd fordul ki magából ebben az új sorozatban.
Válasz Az európai civilizáció megújításának alapelvei című írásra.
A miniszter aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világ ismét a blokkosodás felé halad.
Mélyponton az eurózóna üzleti hangulata.
Nem túl rózsásak a kilátások.
A jövő évi nyaralását azonban még nem kell lemondania.
Lánczi András, Demeter Szilárd és Megadja Gábor írása.
Bridget Jones ükapja sámánként rénszarvason lovagolt.
Már senki sem titkolja, hogy nagy a baj.
A háztartások és a vállalatok büdzséjét terhelték meg.
Éppúgy tévút Trump, mint a Fidesz győzelme mögé agymosást gondolni. Fodor Gábor írása.
Kihasználja az alkalmat a Tisza Párt elnöke.
Beindul a diplomáciai nagyüzem.
Vezető politikusok találgatják, hogy hogyan tovább ezután.
Az ország 1936-ban és 1972-ben volt már házigazdája nyári olimpiának.
Az élen idén is Róma egyik legnépszerűbb nevezetessége végzett.
A republikánus jelölt győzelme az EU számára kereskedelmi háborút hozna. Ujhelyi István írása.
Sokan azt hitték, ez egyfajta gonosz varázserővel bíró templom.
A Fidesz épp saját javára fordítja az Európai Néppárt baklövését. - Fodor Gábor írása.
Általában nem a bajnokcsapatok generálják a legnagyobb bevételt.
Bár angliai otthonukat elvették tőlük, Portugáliában vásároltak egy újabbat.
A tárcavezető szerint a világgazdaság jelenleg alapvető átalakuláson megy keresztül.
Annyira súlyos a helyzet, hogy a miniszterelnök szerint egyes iskolai tantermekben már alig beszélnek németül.
Rohamosan közeleg a lélektani határ.
50 centimétert meghaladó vízszintkülönbség is előállhat.
A tárcavezető szerint Kína ellenintézkedéseivel tovább fokozódhat a kereskedelmi konfliktus.
A legdrágább áram Németországban van, ahol az ár csaknem négy és félszerese a hazainak.
November közepéig van idejük válaszolni.
Mennyit ér Amerika? A kérdést az üzletemberből lett elnök tette fel, de mi is keressük a választ.
A magyar gazdasági semlegesség terveiről is eszmét cseréltek a felek.
Árvíz Magyarországon és a környező országokban – az Index percről percre közvetítése.
Fokozatosan visszakapják hétfőtől a tömegközlekedést a budapestiek.
Árvíz Magyarországon és a környező országokban – az Index percről percre közvetítése.
Árvíz Magyarországon és a környező országokban – az Index percről percre közvetítése.
Budapesten már az Országházat nyaldossa az árvíz; országszerte rengeteg változás van a közlekedésben.
A párt közölte, ez nem azt jelenti, hogy szakítanak a zöldpolitikával.
Árvíz Magyarországon és a környező országokban – az Index percről percre közvetítése.
A miniszter szerint ez nem mehet így tovább.
Lakhatatlanná vált a város.
Egyre nő az elöntött városok és a halálos áldozatok száma.
Árvíz Magyarországon és a környező országokban – az Index percről percre közvetítése.
Egyre gyakrabban használják álcaként a banánt.
Az internet népe döntött, talán még ön is szavazott a tudtán kívül.
Van ok az optimizmusra.
Évről évre növekszik.
Mutatjuk, mennyibe kerül.
Ideje elővenni a kabátokat és az esernyőket.
A kormánybiztos szerint ez a rezsicsökkentésnek köszönhető.
Egyre többen döntenek a szigorítás mellett.