1348 találat az Indexről, és a környékéről.
Egy norvég delegációnak is bemutatták az újítást.
Megvan a pontos dátum.
Eközben a kormánykoalíció döntött az új védelmi miniszter személyéről is.
Vas János megvalósította évek óta dédelgetett tervét.
Itt a dimenzióváltást a bankolásban.
Átformálódik a munkaerőpiac.
Jelenleg gyógynövényes kert kialakítása készül.
Nem véletlenül nevezik okosító tornának is, a TSMT számos gyerekkori problémán segíthet.
Az orosz elnök közölte, mi az elsődleges céljuk most a háborúban.
Ugat, de nem harap.
A vártnál sokkal később jelenhet meg.
Minél inkább felhasználóbarát felület kidolgozására törekednek.
Megvan a pénz a mohácsi Duna-hídra.
Több, mint tíz éve fejlesztik közösen a technológiát és egyelőre úgy tűnik, hogy nem akarják elengedni.
Az egészségügy támogatásáról is beszámolt.
Lázár János „gyakorlatilag mindent leállított”, ami segíthetett volna megelőzni a balesetet – írta.
A változás minden utas életét megkönnyíti a Volánbusz járatain.
Badacsonytomaj és Szigliget már biztos nyertes.
Új távlatokat nyithat a látássérült emberek számára egy forradalmi fejlesztés.
A milliárdos elárulta, mi aggasztja.
De csak most kezdték fejleszteni.
Horvátország történelmének legnagyobb légierő-fejlesztésébe kezdett tavasszal.
Itt a lehetőség a fejlesztésre.
Az új bevonattal kevésbé melegszik fel az autó, ha tűzi a nap.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem mérnökei most egy olyan robotkart fejlesztettek ki, amely képes bizonyos konyhai tevékenységeket, például zöldségpucolást végrehajtani.
Magyarország katonai függéséről beszélt a honvédelmi miniszter
Hatástalaníthatja az orosz támadásokat, és a fronton is jobban helyt tudnak állni.
Bemutatjuk az olimpiarendezés 7 aranyszabályát.
A világon először bemutatták a hatodik generációs vezeték nélküli technológiát.
Az általa is kidolgozott oltóanyagot már tesztelik.
Vagyis csak ők hívják együteműnek, valójában nem az.
Csak Kazahsztánban több mint egymillió külföldi járt tavaly.
A telepek korszerűsítésére és eszközbeszerzésre lehet támogatást igényelni.
Többek között a Google-nak, a Facebooknak és a Microsoftnak is beszállítanak.
Nagy Márton akciótervet is letett az asztalra.
Akár még a világűrben is lehet majd avatarokat készíteni ezzel.
Elérhető mától az autótulajdonosok számára a legújabb My Honda+ alkalmazás, amely a hibrid és elektromos autók tulajdonosai számára kínál előnyöket.
A hibrid hajtásláncot is továbbfejlesztik.
A Budapest–Belgrád-vasútvonal, valamint Iváncsa és Kecskemét is érintett.
Ez még csak a kezdet.
Július elsejétől már önellenőrzésre is lesz lehetőség a felületen keresztül.
Régi adósságát törleszti ezzel a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer.
Az orosz elnök még viccelődött is, amikor bemutatták.
Az új funkciót minden hírverés nélkül, világszerte az összes felhasználó számára bevezetik.
Új technológiával kísérleteznek, mely szabad kezet adna a mérnököknek a kormány közepének kialakítását illetően.
Többéves huzavona végére kerülhet pont.
A kivitelezési hibák megkérdőjelezik az egész projekt minőségét.
A 2023 és 2025 közötti három évben 538 kilométernyi út érintett.
Először csak sokat gondolkodott a válaszokon, később már egyáltalán nem töltött be.
A Volkswagen titokban fejlesztette kora legerősebb Golfját, de végül nem lett belőle semmi.
Egy rendezvénysorozaton beszélt a miniszter.
Elindul az olcsó villanyautós projekt. Nevet is kapott.
A főpolgármester visszaadná a rakpartot a helyieknek.
2025-ben egy extravékony okostelefont dobna piacra az Apple.
Vannak olyan MI-rendszerek, amelyek használata tilos lesz.
Az újítás értelmében enélkül már nem is lehet majd regisztrálni az új autókat.
500 millió forint a keretösszeg.
Ebből óriásit profitálhat mind a két cég.
Az OpenAI bejelentette a ChatGPT legújabb verzióját, a GPT-4o-t, amely ingyenesen is elérhető lesz.