Beszélhetünk itt roma egyenjogúságról?
Az államnak kötelessége, hogy támogassa a roma közösségek önállósodási folyamatát.
Az államnak kötelessége, hogy támogassa a roma közösségek önállósodási folyamatát.
Virág Barnabás négy területen ajánlott megoldást a nemzetközi jegybanki közösség számára.
Ha nyertünk az EU-tagság első húsz évével, miért kell elfoglalni Brüsszelt? Interjú.
„Legalább annyit kellene tenni, mint az osztrákok” – vélekedik.
A Mol által átvett hulladékgazdálkodás, vagy Paks 2 megépítése külföldi munkaerő nélkül komoly kihívás elé állíthatja a feladatellátót.
Egy régi tervet vehetnek elő újra.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint Magyarországnak az erősségeire kellene koncentrálnia.
A cigányok és a tanulás, valamint a munka kérdése még sokáig gúny tárgya lehet a társadalomban.
Erősödött felzárkózásunk az Unióhoz, az utolsó években már régiós versenytársaink többségénél is jobban teljesítünk. Révész Máriusz írása.
A jegybankelnök szerint érdemes megfogadnunk „a világ egyik legsikeresebb és legokosabb vezetőjének” tanácsait.
A természet kárára ma már nem lehet növekedést erőltetni – írja friss tanulmányában az MNB elnöke.
Magyarországon egyes iparágak is bajba kerülhetnek, de az MNB-nek van egy 330 pontos programja.
A Gettó Balboa című magyar dokumentumfilm nagy hatást tett a hátrányos helyzetű fiatalokra, de azt gondolják, nem mindenkinek kiút a sport.
Nem mondom én, állábúakra igenis szükség van, én mindig büszkén hangoztattam ezt a véleményemet, bárki bármit is állítson. Index tárcák, Lackfi János.
Uniós csatlakozásunk első 10 évében behozhatatlan hátrányba kerültünk régiós versenytársainkhoz képest. Az EU-források csökkenése is ront a helyzeten.
Nem teljesültek a remények, hogy az EU segíthet a cigányság problémáin. Az okok a roma közösségen kívül és belül is keresendők, derült ki Brüsszelben.
Megnéztük, hogy mennyit gazdagodtunk az elmúlt kétszer nyolc évben.
A NER „csak” egy mélyebb probléma tünete: túlélésükben bizonytalan rezsimek uralják az országot száz éve, és a hatalmuk megtartásáért rendre feláldozzák Magyarország nyugati felzárkózását. Mi kell egy új rendszerváltáshoz? És mi lesz utána? Publius Hungaricus, azaz Orbán Krisztián írása A féltudású magyar elit c. esszé megjelenésének tizedik évfordulóján.
A jegybankelnök szerint ha majd utolértük Európát, akkor bevezethetjük az eurót, az uniós menekültpolitika viszont lehúzza az EU gazdaságát.
Az IMF szerint nagyok a bajok, veszélyezteti a kelet-európai felzárkózást az agyelszívás és az elvándorlás.
A 2008-as válság óta nem képes rendesen növekedni a világgazdaság, és a kilátások egyre rosszabbak. Így pedig Magyarországból sem lesz soha fejlett ország. De mi okozza mindezt, és mit lehet tenni ellene?
A régióban nem is olyan vészes a helyzet, de azért lassan megy a folyamat. Nálunk különösen.