IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
Állítólag DK-szimpatizáns szinte nincs is a Groupama Arénában.
Állítólag DK-szimpatizáns szinte nincs is a Groupama Arénában.
A frakcióvezető szerint fontos, hogy a legkisebbek is részesüljenek a főváros fejlődéséből.
Négy bajnoki címet szerzett a zöld-fehéreknél.
Nagy Zsolt megszerezte idénybeli 10. gólját, és kiosztotta nyolcadik gólpasszát is.
Hét klub már biztosan ott lesz a tavaszi folytatáson, egy pedig bizonyosan búcsúzik.
A Ferencváros fiatal válogatott támadója szerint a PAOK a meccs végén lefocizta őket.
A PAOK fél óra után kettővel vezetett, Deszpodov 15 perc alatt kivégezte a magyar bajnokot.
Osztálykülönbség volt a PAOK és a magyar bajnok között.
Több mint 400 magyar szurkoló indul útnak.
A csapat kiemelkedő hatékonysága elpárolog, amint NB I-es riválissal kell küzdenie.
A Bajnokok Ligájában szeretne játszani a Ferencvárossal.
Nagy segítségére lehet a zöld-fehéreknek, ha elkerülik őt a sérülések.
A 29 éves játékos már átesett az orvosi vizsgálatokon Budapesten.
A Loki az Újpest ellen már nem tudta megismételni a hétközi bravúrt.
A találkozó legeredményesebb játékosa a hazai Szilágyi Benjámin volt tíz találattal.
A 29 éves válogatott játékos szombaton orvosi vizsgálaton vesz részt Budapesten.
Nem tudni, miért tört ki feszültség közöttük.
El Maestro egy egészen őrült meccsen szerezte meg az első győzelmét az NB I-ben.
Az intézmény vezetése nem tudta, hogy életveszélyesen lett felszerelve a fűtőtest.
Mostantól kezdve csak egyre nehezebb ellenfelek jönnek.
Brodic kétszer is megnyerhette volna a meccset az Újpestnek, de Dibuszon nem tudott kifogni.
Hat hely a legmagasabb polcon, a mostani végzősökkel közel kétszáz prolicences edző számára.
Azért még reménykednek a továbbjutásban…
Három fordulóval a ligaszakasz zárása előtt két klub biztosította részvételét a tavaszi folytatásra.
A Fradi brazilja már egyszer elnyerte a trófeát, csak akkor a Konferencia-ligában.
Az El-ben remeklő zöld-fehérek végre a NB I-ben is Fradihoz méltó teljesítményt nyújtanának.
Varga Barnabás újabb duplájával átvette a vezetést a góllövőlistán.
A zöld-fehérek magabiztos sikerrel fordultak a 245. NB I-es derbire, azaz a vasárnapi, újpesti vendégjátékra.
A videót a IX. kerületben rögzítették.
Az UEFA szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a továbbjutáshoz.
A vasárnapi derbi előtt egy asztalhoz ült a Ferencváros elnöke és Ratatics Péter, az UTE első embere.
Pascal Jansen szerint a rivális legnagyobb ereje a stabilitás, ami miatt kevés gólt kap.
Varga Barnabás 42. percben szerzett gólja sorsfordító volt.
Hivatalos közleményt adtak ki a negyedik kerületiek.
Ferencvárosban és Hegyvidéken is megemelik a helybéliek parkolási engedélyének árát.
A zöld-fehérek akkor szereztek gólt, amikor akartak.
A patinás Serie A-gárda sportigazgatója figyelte meg a magyar válogatott csatárát.
A Győr visszavette a vezetést a B csoportban.
A Ferencváros egykori játékosa szerint túl nagy hangsúlyt helyeznek a fizikális mutatókra a magyar utánpótlásban.
Az ítélet azonban még nem jogerős.
Gera Zoltán csapata zsinórban kilencedik vereségét szenvedte el a bajnokságban.
Laura Glauser 14 védéssel járult hozzá a sikerhez
Ezúttal összejön a továbbjutás a magyar rekordbajnoknak?
A magyar rekordbajnok Hamburgban ütötte ki a Dinamo Kijevet.
A magyar bajnok kihasználta az emberelőnyét, és két perc alatt eldöntötte a mérkőzést.
Varga Barnabás duplázott a hamburgi éjszakában.
Közel fél évszázada a KEK-döntő, most a háború miatt semleges helyszínen a két csapat összecsapása.
Az ukránok hálásak a befogadó németeknek.
A világ legerősebb bajnokságában 124 gól és 113 gólpassz volt a mérlege.
A Győr ellen még Dombi Tibor irányítja a Lokit.
A magyar bajnok csütörtökön Hamburgban lép pályára.
Dzsudzsák Balázsék nagyot küzdöttek, és ponttal távoztak a címvédő otthonából.
Az ESMTK is közel állt a bravúrhoz, hosszabbításban azonban kikapott.
Zachariassen az év helyzetét puskázta el a kapu torkából, döntetlen a vége.
A tréner szerint ez csak még jobban motiválja csapatát.
Ötvenéves Hrutka János.
A labdarúgó elárulta, a nyár végi tervekkel ellentétben miért maradt a Bundesliga-klubnál.
A Fradi válogatott kapusa örül, hogy nem ismétlődött meg a hollandok elleni végjáték az El-ben.
A franciák szakvezetője úgy fogalmazott, a jobb és koncentráltabb csapat nyert az Európa-ligában.
Ezzel továbbra is veretlen a magyar bajnok a Ligue 1-gárdák ellen.