Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
Kell a hazai előny, mert Plzenben nagyon kemény feladata lesz a magyar bajnoknak.
A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.
A beszámolók szerint jól mozgott a Tiszafüred elleni edzőmeccsen.
Magyar Péterről, felmérésekről, a vagyonnyilatkozatáról és az FTC céljairól kérdeztük a Fidesz ügyvezető-alelnökét és a Fradi elnökét.
Felborult a pálya az FTC javára, de ezúttal semmi nem akart bemenni a zöld-fehéreknek.
Vajon megszakad az elképesztő sorozat, vagy megtartja koronáját a „zöld sasok”?
Kövér László, Orbán Balázs, Menczer Tamás, Kósa Lajos, Kocsis Máté – íme a fideszes politikusok vagyona.
De vajon hol a vége?
Az FTC a nyolcaddöntőbe jutásért az AS Romával vagy a Plzennel csap össze.
A magyar bajnok csak a legrosszabb Európa-liga-csapatok ellen tudott eddig pontot szerezni.
Nem sok mérkőzés jutott neki az új állomáshelyén.
A továbbjutási esélyeket viszont még nem.
Sorozatban második El-meccsükön maradtak gólképtelenek a népligetiek.
Lett itt bajnok Sztáni, kupagyőztes Détári, játszott itt Rossi – Hrutkának és Lisztesnek nem jött be.
Kétszer vonult vissza, két országban is a legnagyobbak között tartják számon. Nyilasi Tibor 70 éves lett.
Felhívta magára a figyelmet a 20-szoros magyar válogatott támadó.
A „Kápakirály” minden versenyzőjét könyörtelenül megdolgoztatta, nem törődött azzal, hogy kedvelik vagy sem.
A világvándor szakember már nyáron is képben volt.
2024. december 19., 14:11
A népligetiek ezúttal sem kívántak reagálni a sajtóhírekre.
2024. december 19., 09:23
Exkluzív interjút adott az FTC elnöke.
2024. december 13., 10:53
Hét klub már biztosan ott lesz a tavaszi folytatáson, egy pedig bizonyosan búcsúzik.
2024. december 13., 09:57
A Ferencváros fiatal válogatott támadója szerint a PAOK a meccs végén lefocizta őket.
2024. december 12., 18:31
Osztálykülönbség volt a PAOK és a magyar bajnok között.
2024. december 10., 10:07
Nagy segítségére lehet a zöld-fehéreknek, ha elkerülik őt a sérülések.
A 29 éves játékos már átesett az orvosi vizsgálatokon Budapesten.
El Maestro egy egészen őrült meccsen szerezte meg az első győzelmét az NB I-ben.
2024. november 30., 11:36
Hat hely a legmagasabb polcon, a mostani végzősökkel közel kétszáz prolicences edző számára.
2024. november 29., 11:09
Három fordulóval a ligaszakasz zárása előtt két klub biztosította részvételét a tavaszi folytatásra.
2024. november 28., 22:51
Varga Barnabás újabb duplájával átvette a vezetést a góllövőlistán.
2024. november 28., 07:42
Az UEFA szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a továbbjutáshoz.
2024. november 27., 17:22
Pascal Jansen szerint a rivális legnagyobb ereje a stabilitás, ami miatt kevés gólt kap.
2024. november 21., 14:10
Hivatalos közleményt adtak ki a negyedik kerületiek.
2024. november 21., 06:50
A zöld-fehérek akkor szereztek gólt, amikor akartak.
2024. november 19., 10:22
A patinás Serie A-gárda sportigazgatója figyelte meg a magyar válogatott csatárát.
Ezúttal összejön a továbbjutás a magyar rekordbajnoknak?
A magyar bajnok kihasználta az emberelőnyét, és két perc alatt eldöntötte a mérkőzést.
Varga Barnabás duplázott a hamburgi éjszakában.
Közel fél évszázada a KEK-döntő, most a háború miatt semleges helyszínen a két csapat összecsapása.
A tréner szerint ez csak még jobban motiválja csapatát.
A franciák szakvezetője úgy fogalmazott, a jobb és koncentráltabb csapat nyert az Európa-ligában.
Ezzel továbbra is veretlen a magyar bajnok a Ligue 1-gárdák ellen.
A NB I rekordbajnoka még sosem kapott ki francia csapattól, a Nice pedig nem vert még magyart.
Tősgyökeres újpestiként lett a magyar labdarúgás legnagyobb tehetsége.
A francia kapusnak több védése volt, mint ahány gólja az FTC-nek.
Az ügyészség súlyosabb büntetést kér.
Glenn Hoddle-t a szünetben mutatott ábrák sem győzték meg.
Az angoloknál szinte csak a válogatottjukról és a keretbe meghívott játékosaikról esett szó.
2024. szeptember 29., 20:13
Matheus Saldanha csereként beállva szórta meg a felcsútiakat.
2024. szeptember 25., 22:53
A végjátékban emberelőnybe kerülő magyar bajnok erejéből csak szépítésre futotta.
2024. szeptember 24., 15:36
A belga újságírókat nem hozta lázba a szerdai El-összecsapás.
2024. szeptember 24., 06:14
Az eddigieknél két meccsel többet játszva is összejön az újabb bravúr?
2024. szeptember 23., 19:30
Szerda este minden kiderül.
2024. szeptember 23., 16:02
A brüsszeli lilák legutóbbi négy meccsükön nem nyertek, és csak az egyiken voltak eredményesek.
2024. szeptember 23., 11:27
A 75 esztendős belga szakembernek nagyon hiányzik a budapesti belváros hangulata.
2024. szeptember 20., 16:35
2024. szeptember 18., 16:24
Vesztes döntővel távozott, majd 15 év légióskodás után trófeával tért vissza a magyar klubhokiba a válogatott kulcsembere.
2024. szeptember 18., 10:47
Egy nyugat-európai csapat szerette volna őt megszerezni.
2024. szeptember 17., 22:07
Új otthonában először nyert a Fehérvár AV19, mindjárt trófea is járt mellé.