614 találat az Indexről, és 21 a környékéről.

Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.

Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.

Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is
Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?

Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.

Fölényes győzelemmel zárta a Fradi a csoportkört a női kézi BL-ben
Janurik Kinga 15 védéssel és egy góllal vette ki a részét az FTC sikeréből.

Újra nyert a Puskás Akadémia, így már nyolc pont az előnye a Fradi előtt
A címvédő zöld-fehérek vasárnap lépnek pályára a bajnokságban.

A Ferencváros számára ismeretlen kihívás teljesítése kellene a címvédéshez
A népligetiek az elmúlt években, a 20. fordulót követően csak egyszer nem álltak az élen. Vízválasztónak ígérkezik a márciustól kezdődő másfél hónap.

Robbie Keane segítője a Fradi veresége után: Lehet, olyan elvárásaink vannak, amiket a játékosok nem tudnak teljesíteni
A zöld-fehérek immáron négy mérkőzés óta nyeretlenek az NB I-ben.

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

A Viktoria sokkal nehezebb sorsolásból zárt jobban a Fradinál, de a pénz a magyarok mellett szól
Kell a hazai előny, mert Plzenben nagyon kemény feladata lesz a magyar bajnoknak.

Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben
A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.

Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista
A beszámolók szerint jól mozgott a Tiszafüred elleni edzőmeccsen.

Kubatov Gábor: Ne legyünk naivak, azoknál a kutatásoknál nem mérnek, hanem írják őket
Magyar Péterről, felmérésekről, a vagyonnyilatkozatáról és az FTC céljairól kérdeztük a Fidesz ügyvezető-alelnökét és a Fradi elnökét.

Elzárták a gólcsapot az Üllői úton, a Fradi nem tudta megnyerni az örökrangadót
Felborult a pálya az FTC javára, de ezúttal semmi nem akart bemenni a zöld-fehéreknek.

Olyan történhet Magyarországon, amire fél évszázada nem volt példa
Vajon megszakad az elképesztő sorozat, vagy megtartja koronáját a „zöld sasok”?

Kubatov Gábor elválik, még nem tudni, mit jelent ez a vagyonára nézve
Kövér László, Orbán Balázs, Menczer Tamás, Kósa Lajos, Kocsis Máté – íme a fideszes politikusok vagyona.

Ferencvárosi túlteljesítés a nemzetközi porondon
De vajon hol a vége?

Hétgólos meccsen jutott tovább a Ferencváros az Európa-ligában
Az FTC a nyolcaddöntőbe jutásért az AS Romával vagy a Plzennel csap össze.

A Fradi a hazai pályában bízhat, eddigi teljesítményében aligha
A magyar bajnok csak a legrosszabb Európa-liga-csapatok ellen tudott eddig pontot szerezni.

Kirúgták a Fradi volt edzőjét, mert tiszteletlen volt egy újságíróval
Nem sok mérkőzés jutott neki az új állomáshelyén.

Robbie Keane debütálásán a Fradi Dibuszt és a meccset is elveszítette Frankfurtban
A továbbjutási esélyeket viszont még nem.

Robbie Keane vereséggel debütált a Ferencváros kispadján
Sorozatban második El-meccsükön maradtak gólképtelenek a népligetiek.

A legnagyobb sztárját elveszítette, de így is óriási erőfölényben a Fradi riválisa
Lett itt bajnok Sztáni, kupagyőztes Détári, játszott itt Rossi – Hrutkának és Lisztesnek nem jött be.

Kis híján meghalt a pályán, élete rejtélye máig megfejtetlen
Kétszer vonult vissza, két országban is a legnagyobbak között tartják számon. Nyilasi Tibor 70 éves lett.

Megszólalt Varga Barnabás menedzsere, ez a topligás klub figyeli a Fradi csatárát
Felhívta magára a figyelmet a 20-szoros magyar válogatott támadó.

A magyar tornasport Rubik Ernőjét zseninek és kőszívűnek is nevezték
A „Kápakirály” minden versenyzőjét könyörtelenül megdolgoztatta, nem törődött azzal, hogy kedvelik vagy sem.

Sajtóhírek szerint a kispadra ír klasszis érkezhet a Ferencvároshoz, a keretbe pedig újabb partizán Belgrádból
A világvándor szakember már nyáron is képben volt.

Nagyobb mozgolódás lehet a Ferencvárosnál, több magyar futballista iránt is van érdeklődés
A népligetiek ezúttal sem kívántak reagálni a sajtóhírekre.

A Ferencváros edzőjéről nyilatkozott Kubatov Gábor, Rebrov neve is szóba került
Exkluzív interjút adott az FTC elnöke.

Öt kapott gól után öt helyet rontott pozícióján a Ferencváros az El-tabellán
Hét klub már biztosan ott lesz a tavaszi folytatáson, egy pedig bizonyosan búcsúzik.

Dibusz Dénes: Egy hét alatt kaptunk tízet, nincs miről beszélni
A Ferencváros fiatal válogatott támadója szerint a PAOK a meccs végén lefocizta őket.

Hatalmas pofont kapott a Ferencváros az Európa-ligában
Osztálykülönbség volt a PAOK és a magyar bajnok között.

Hivatalos, a Ferencvárosnál folytatja karrierjét a BL-győztes futballista
Nagy segítségére lehet a zöld-fehéreknek, ha elkerülik őt a sérülések.

A Ferencváros hamarosan bejelentheti az ex-liverpooli futballista érkezését
A 29 éves játékos már átesett az orvosi vizsgálatokon Budapesten.

Négy gólt szereztek a Fradi futballistái, a címvédő mégis kikapott a Debrecentől
El Maestro egy egészen őrült meccsen szerezte meg az első győzelmét az NB I-ben.

Máté Csaba búcsúja egy újabb pofon a magyar edzői karnak
Hat hely a legmagasabb polcon, a mostani végzősökkel közel kétszáz prolicences edző számára.

A Ferencváros a Manchester United, Varga Barnabás minden rivális előtt
Három fordulóval a ligaszakasz zárása előtt két klub biztosította részvételét a tavaszi folytatásra.

Újabb Fradi-gála az Európa-ligában, közel a nemzetközi kupatavasz
Varga Barnabás újabb duplájával átvette a vezetést a góllövőlistán.

A Malmö legyőzésével a Ferencváros szinte bebiztosítaná a továbbjutást
Az UEFA szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a továbbjutáshoz.

A Fradinál csakis a győzelemmel lennének elégedettek a Malmö ellen
Pascal Jansen szerint a rivális legnagyobb ereje a stabilitás, ami miatt kevés gólt kap.

Fontos változásról értesítette a szurkolókat az Újpest a Fradi elleni rangadó előtt
Hivatalos közleményt adtak ki a negyedik kerületiek.

Agyonverte szerb ellenfelét a címvédő Fradi a férfi vízilabda-BL-ben
A zöld-fehérek akkor szereztek gólt, amikor akartak.

Varga Barnabást olasz élvonalbeli futballklub szerződtetné a télen
A patinás Serie A-gárda sportigazgatója figyelte meg a magyar válogatott csatárát.

A Fradi egy átkot megtört, a hamburgi gálával viszont egy újabbat kapott a nyakába
Ezúttal összejön a továbbjutás a magyar rekordbajnoknak?

Parádézott és kiütéssel győzött a Ferencváros a Dinamo Kijev ellen
A magyar bajnok kihasználta az emberelőnyét, és két perc alatt eldöntötte a mérkőzést.

Kiütéses győzelmet aratott a Ferencváros Németországban
Varga Barnabás duplázott a hamburgi éjszakában.

Otthon gálázó, a nemzetközi porondon csetlő-botló rivális ellen a Fradi
Közel fél évszázada a KEK-döntő, most a háború miatt semleges helyszínen a két csapat összecsapása.

A Fradi edzője a rangadó előtt: Mindenki minket akar megverni, ez persze mindig is így volt
A tréner szerint ez csak még jobban motiválja csapatát.

Pascal Jansen: Félre a tréfával, ez nagyon szép munka volt a fiúktól!
A franciák szakvezetője úgy fogalmazott, a jobb és koncentráltabb csapat nyert az Európa-ligában.

Topligás csapat ellen lett meg a Ferencváros első sikere az Európa-ligában
Ezzel továbbra is veretlen a magyar bajnok a Ligue 1-gárdák ellen.

A múlt a Ferencváros mellett szól, az anyagiak a nizzai sikert vetítik előre
A NB I rekordbajnoka még sosem kapott ki francia csapattól, a Nice pedig nem vert még magyart.

Lisztes Krisztián, a legnagyobb tehetség nyomában
Tősgyökeres újpestiként lett a magyar labdarúgás legnagyobb tehetsége.

Vége a Fradi veretlenségi sorozatának, fordulatos mérkőzésen kapott ki a francia bajnoktól
A francia kapusnak több védése volt, mint ahány gólja az FTC-nek.

Fordulat történt a Fradi futballistájának halálát okozó taxis ügyében
Az ügyészség súlyosabb büntetést kér.

Angol tévékommentátor: A Spurs ezt megúszta, Varga gólja szabályos volt!
Glenn Hoddle-t a szünetben mutatott ábrák sem győzték meg.

Az FTC edzője talált fogást a Tottenhamen, de tudja, azt nehéz lesz kihasználni
Az angoloknál szinte csak a válogatottjukról és a keretbe meghívott játékosaikról esett szó.

A Fradi csúcsigazolása egymaga elintézte a Puskás Akadémiát
Matheus Saldanha csereként beállva szórta meg a felcsútiakat.

A Ferencváros ellen szakadt meg az Anderlecht pocsék sorozata
A végjátékban emberelőnybe kerülő magyar bajnok erejéből csak szépítésre futotta.