Ötvenszer megszúrták, majd felgyújtottak egy 15 éves fiút Marseille-ben
A tett a drogbandák gerjesztette erőszakkal hozható összefüggésbe.
A tett a drogbandák gerjesztette erőszakkal hozható összefüggésbe.
A képviselők szerint semmibe vették a legutóbbi parlamenti választások eredményeit.
Azonban előnyei is lehetnek az eljárásnak.
A gyilkos nemrég szabadult a börtönből, de elmulasztották kitoloncolni.
Számos nyugat-európai és arab ország is csatlakozott hozzájuk.
A rendőrség aggasztónak nevezte az ügyet, amely megrázta a sportoló hazáját.
A 39 tagú testület hétfőn tartja első ülését.
A miniszterelnök bemutatta Macronnak a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
A gép kedden tűnt el.
„Nem megyek Párizsba” – közölte az egyházfő.
Gyűlöletcunami zúdult a klub színes bőrű védőjére.
Egyre gyakrabban használják álcaként a banánt.
A Lausanne-i Egyetemen tanít közgazdaságtant Bruno Le Maire.
Az örökséget védelmező egyesület nem ért egyet a polgármester elképzelésével.
Emmanuel Macron csütörtökön nevezte ki a 73 éves konzervatív politikust.
A vezérigazgató elfogását követően változtattak a platformon.
Az olasz válogatott a játéknap rangadóján hátrányból nyert Franciaország ellen.
Ennek bizalmatlansági indítvány lehet a vége.
Két hónap után sikerült Emmanuel Macronnak felkérni valakit kormányalakításra.
Akár száz ember is a vízbe kerülhetett.
Az elkábított nővel szemben legalább kilencvenkét alkalommal visszaéltek.
A döntés megosztotta a párizsi lakosokat.
A Tokióban aranyérmes úszó rendkívül csalódottan értékelt a vegyes zónában.
Sokkal több a közös bennük, mint gondolták – mondta Emmanuel Macron.
Luterán Petra bejutott a szombati döntőbe 400 méteres síkfutásban.
Nem egyedi a magyar helyzet.
Elkezdődtek a XVII. Nyári Paralimpiai Játékok.
Folyamatban lévő nyomozásra hivatkoznak a francia hatóságok.
Az orosz–ukrán háború miatt is van jelentősége, hogy ki lát bele a Telegram titkosított üzeneteibe.
Orbán Viktor szerint nem szabad azt hinni, hogy a világban a nemzetek azonos elbánásban részesülnek.
Rövid tűzharc után vették őrizetbe az algériai férfit.
A térfigyelő kamerák is rögzítették az esetet.
Egy hajszálon múlik, hogy valóban megtörténik-e.
Már most rengetegen gyülekeznek a helyszínen.
A helyszínre több száz tűzoltó érkezett.
A rémisztő jelenetsor miatt rengeteg ideig állt a játék, a bíró 34 percet hosszabbított az első félidő végén.
„Az én testem, az én választásom” – Franciaországban így ünnepelték, hogy az abortusz jogát az alkotmányba foglalták.
A héten ez már a második ilyen baleset volt az országban.
A döntés az olimpia miatt váratott magára.
A kiviteli engedély eredeti volt. A kép nem.
A hollandok nem tudnak betelni vele.
Szerdán ütközött a levegőben a légierő két vadászgépe.
Megállás nélkül jutott fel a K2-re.
A kutatás és a mentés folyamatban van.
Ügyvédje elmondása szerint a bokszoló rengeteget szenvedett.
Haza azonban még így sem térhetnek.
Az olimpiai tűzszünet után a napirendet ismét Franciaország kormányozhatatlansága fogja adni.
Sok megható pillanatot rögzítettek a kamerák Franciaországban.
Volt, aki a gladiátorsporthoz hasonlította a sportágát.
Párizs nem pihenhet, augusztus végén kezdődik a paralimpia.
Gabby Williams, az egykori soproni sztár majdnem hős lett.
Mintegy 50 embert mentettek ki a vízből helikopterrel.
Harminchat órán át volt rendőrségi őrizetben.
A három nagy öreg betölthetetlen űrt hagy maga után.
A négyszeres NBA-bajnok négy triplát dobott az utolsó percekben, összesen nyolcig jutott.
A rapper előző hónapban egy jachton balhézott.
Betlehem Dávidnak ugyancsak kemény döntést kellett meghoznia a verseny utolsó fél körében a Szajnában.
Befejezték a kutatást, több halálos áldozata van a gleccseromlásnak.
A kertészére hagyta volna vagyonát.