
Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok
A miniszterelnök nemcsak a politikában, hanem a futballban is áttöréseket vár.
A miniszterelnök nemcsak a politikában, hanem a futballban is áttöréseket vár.
Nemhogy a fordítás, a becsületgól sem jött össze, pedig nagyot harcolt Marco Rossi együttese.
A lezárások és terelések már délután 3 órakor megkezdődtek.
Tóth Barna karrierje 30 évesen kapcsolt hatodik fokozatba.
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.
Egy másik klub is érintett az ügyben, de az megúszta büntetés nélkül.
Hétfő este a Wembley-ben kaphat szerepet a fiatal labdarúgó.
Azóta már több nívós találkozón is bíráskodhatott.
Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
Évtizedeken át volt munkatársa a lapnak.
Kétgólos vereséget szenvedett Isztambulban a sérülésektől sújtott Rossi-csapat. Visszavágó vasárnap a Puskás Arénában.
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
Legutóbb az Újpestet irányította az 58 éves szakember.
A mostani szezonban vált állandó kerettaggá a katalánoknál.
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
Lamine Yamal oroszlánrészt vállalt a fordításból.
Ezzel a torinóiak lecsúsztak a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyről.
Nem jött össze a címvédés Szoboszlai Dominikéknak.
Nem tudtak mit kezdeni a vendégek az „ágyúsok” védekezésével.
Közel harminc évig szolgált a csapat kötelékében.
Még Jürgen Klopp is visszatér a liverpooliakhoz a különleges alkalomból.
A magyar–török Nemzetek Ligája-párharc szempontjából sem mellékes, mi történik vasárnap a Wembley-ben.
A szurkoló az okot is tudni véli: edzője nem akarja, hogy a portugál elérje az ezredik gólt.
A Liverpool a 11., a Newcastle az első kupagyőzelemre hajt a vasárnapi finálén.
Az UEFA javasolja a szabály felülvizsgálatát, de ez az Atlético számára már eső után köpönyeg.
A magyar labdarúgó-válogatott kapitánya Dárdai Bencéről is beszélt az Index kérdésére.
Nem használják ki a lehetőségeket sem a kapusok, sem a lövők.
„Ha Szoboszlai maradt volna a lefújásig, akkor nemcsak lő, hanem be is lövi a tizenegyesét.”
Vége a Mersey-parti álmoknak a Bajnokok Ligája 2024–2025-ös kiírására.
A neve összeforrt a klubbal, amelynél csaknem 25 évet töltött el.
Két honfitársunk is pályára léphet a szezon egyik legjobban várt anfieldi meccsén.
Sir Alex Ferguson is elmondta a véleményét a költözésről.
Meglátogattuk a magyar labdarúgó-válogatott Liverpoolban futballozó csapatkapitányát.
Még a dél-koreaiak is imádják a magyar labdarúgó-válogatott kapitányát.
Az olasz kapitány két újoncot is meghívott a törökök elleni NL-meccsekre.
„Tudtuk, szenvednünk kell!”
„Így pihentebb lehet a PSG ellen” – fogalmazott a meccs utáni sajtótájékoztatón a holland edző.
A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.
A stadion oldaláról eltűnhetett, a pályán annál biztosabb csak a helye.
„Csúnyább vagy, mint én!”, mondta a dublőrnek.
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
A bíró nem állította meg a játékot, a meccs ment tovább, mintha mi sem történt volna.
Liverpooli belharc is dúl az elismerésért.
Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.
Pénzügyi armageddont és pusztuláshoz vezető utat emlegetnek.
A válogatott védő nyári klubváltása egyre biztosabbnak tűnik.
A felvétel a Kolorcity Kazincbarcika SC–Vasas SC-találkozó lefújását követően készült.