Több mint hetvenen kaptak ételmérgezést egy balatoni gólyatáborban
Közleményben reagált a történtekre a BME.
Közleményben reagált a történtekre a BME.
Fél a koronavírustól, ezért nem tartja meg harmadik gólyatáborát a Debreceni Egyetem
A természettudományi és az általános orvosi kar gólyatáboraiban igazoltak koronavírus-fertőzést.
Egy kollégája is elkapta a kórt, és berettyóújfaluban is megfertőződött egy orvos. Két gólyatábort is be kellett zárni.
A gólyatáborban az egyetem szerint minden óvintézkedést betartottak, több gólyatábort nem tartanak meg.
Csak 500 fősnél kisebb táborok lesznek, és több helyen rövidítették a tábor időtartamát is.
Az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem óvatos, nem rendeznek, de Pécsen például lesz.
A Kecskeméti Törvényszék szerint az elítélt esetében a korábbi büntetések nem bírtak kellő visszatartó erővel.
Imádja a történelmi filmeket, de esendő, hús-vér fiatalokat akart megmutatni, akikkel a mai néző is azonosulhat. Interjú a Guerilla rendezőjével forradalomról, ünnepi kifestőkönyvekről és gólyatábori erőszakról.
Undorító és megalázó dolgokat csináltattak a Corvinus budai karainak gólyatáborában még 2014-ben, felelősségre viszont senkit nem vontak az ügyben.
K. Szilárd 2014 szeptembere óta előzetesben van. Az ítélet jogerős.
A Klik állítása szerint ez úgy fordulhatott elő, hogy bekamuzott egy diplomát az igazgatónak. Ő az, akit az ELTE TÓK-os erőszak után megbüntettek, mert tudott a fotós múltjáról, mégis meghívta.
K. Szilárd egy lányt vert és erőszakolt meg az ELTE táborában. Az aktusról fotókat is készített.
Szerinte sokkal durvább dolgok történnek a gólyatáborokban, mint amit ő tett, és több kontroll kéne. 7,5 évet kapott nem jogerősen nemi erőszak miatt.
Az ELTE ÁJK-n történt nemi erőszak eltussolásával vádolt HÖK-ös kormánytisztviselő lett. Kirúgják.
A botrányok után a jogi és a tanítóképző kar nem is szervez tábort, csak orientációs napokat tart.
A gólyatáborok például biztonságosabbak: azokat a felsőoktatási törvényben szabályoznák.
K. Szilárd, aki az erőszak közben több mint 100 fotót készített áldozatáról, a tárgyaláson nem engedte, hogy őt fotózza a sajtó.
Az ELTE TÓK táborában erőszakoló K. S. Szilárd furcsa ügye újabb fordulatot vett.
Az ELTE gólyatáborában erőszakoló fotós elrejtette az SD-kártyát, melyen több megerőszakolt nőről lehettek fotók. Feltűnik a volt belügyminiszter házastársa is, akit bűnpártolással gyanúsítanak. Bemutatjuk, mi történt Fonyódligeten.
Jegesy Andrást hónapokkal az eset után zárták ki az ügyből.
Rendszeresek a gólyatábori szexuális visszaélések az ombudsman vizsgálata szerint. Újabb szexuális bűncselekményekre utaló, a HÖK-öt eltussolással vádoló beszámolók is kerültek a jelentésbe.
Balog Zoltán munkacsoportot hívott életre, hogy ne történhessen több erőszak a gólyatáborokban.
Külsősök helyett az egyetemek saját cégeire bíznák a szervezést. Így a felelősség is világosabb lesz.
Egy főiskolai gólyatáborban megerőszakoltak egy lányt. A HÖK-ösök segítség helyett itatni kezdték. Győzködték, ne tegyen feljelentést, és hiába vérzik, ne hívjon mentőt. Az ELTE-sek után itt a harmadik eset.
Szerinte az egyetemen fegyelmi szempontból elévült a gólyatábori erőszakoló esete.
A tavalyi gólyatáborban történt erőszak eltussolásával vádolt egykori HÖK-vezető.
Ilyen, amikor egy fegyelmi vizsgálatot komolyan vesznek: a tavalyi gólyatábori erőszak eltussolói méltatlanná váltak arra, hogy jogászok legyenek. Nem fogja megúszni a lány megerőszakolója sem.
Pénteken tárgyalják Galántai Tamás ügyét.
Az ELTE az obszcén szöveg miatt három szervezőt egy évre eltiltott tanulmányai folytatásától.
Mindenki ugyanazt a személyt nevezte meg elkövetőként. Öt szervező ellen fegyelmi indul.
Az ELTE ÁJK-n furcsán alakul a felelősség vállalása.
k. Szilárd azt is felájonlotta, hogy portfóliót készít a lányokról a saját műtermében.
A bizalom visszaszerzése érdekében mondtak le.
A jogi karon nem lesz több gólyatábor.
Az országos elnök kemény fellépést vár az ELTE-s diákvezetőtől, vagy elhatárolódik tőlük.
A Médiahatóság vizsgálja a a Morning Show-t.
A lány a szobájában tért magához. Sötét volt, az ágyon feküdt. A nadrágja már nem volt rajta. Gólyatábori történet erőszakról, eltussolásról és hallgatásról. Egy lány most mindent elmesél a megerőszakolásáról.
Az ELTE elvenné a HÖK-öktől az önálló gazdálkodás jogát, a gólyatábori programot pedig a rektornak kell majd jóváhagynia.
A volt oktatási államtitkár szerint a gólyatábori erőszak után át kell vizsgálni a HÖK működését.
Vagy valakik bizonyítékokat akartak eltüntetni, vagy a rendőrség követett el elképesztő hibát, amikor a fonyódligeti nemi erőszakot követően helyszíneltek.
A gólyatábori erőszak miatt a hivatal jelentősen csökkentené a hallgatói szervezetek befolyását.
A bajok ott kezdődnek, hogy férfiak vezetik a kari hallgatói önkormányzatokat. Még ott is, ahol egy kar hallgatóinak 94 százaléka nő. A gólyatáborokban az obszcenitással, a szexualitással nincs baj, csak azzal, ha olyat kell csinálniuk a diákoknak, amit nem akarnak.
Az erőszakkal vádolt férfi egykori barátnője már bánja, hogy egy hasonló vádnál 18 éve kiállt mellette.
Az Index információi szerint több mint 100 kép van a rendőrségen a Fonyódligeten történtekről.
A férfi erőszakossága miatt egy éve felkerült egy modellek és fotósok által létrehozott feketelistára.
Pénteken zárul le a gólyatábor szervezői ellen indult vizsgálat. A Class FM vezetősége elnézést kért az egyetemistáktól.
Két HÖK-elnökséget felfüggesztenek. A gólyatáborok szervezését is átalakítják.
A lap szerint korábban erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak miatt indult eljárás ellene.
Írja meg nekünk, milyen durva dolgok mennek az egyetemi táborokban.
Szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Fonyódligeten.