3166 találat az Indexről, és a környékéről.
Elképesztő, hogy mit művel az AI az irodában.
Úgy néz ki, lesz megoldás.
A család perli a vállalatot.
A mutációk 89 százalékát sikerült pontosan meghatározniuk.
Nem javítják bizonyos készülékeiket, a felhasználóknak azt tanácsolják, vegyenek újakat.
Mutatjuk is a legfontosabb tudnivalókat.
Sokan fognak örülni a változásnak.
A vád szerint a Google illegálisan érte el, illetve tartja fenn monopolhelyzetét. A per kihatással lehet az általunk ismert internet jövőjére.
Színesebb lesz, mint valaha.
A funkció a kiskorúak védelmében lett kitalálva, azonban könnyedén megkerülhető.
Digitális vízjel segít azonosítani a mesterséges intelligencia által készített képeket.
Vigyázzunk, mert hazudhat is!
Már készül az Apple Vision Pro kihívója.
Ennek most kivételesen örülni fog.
Hamarosan mindenki számára elérhetővé válik a frissítés.
Fontos változás jön!
Szólt ugyan róla a szolgáltató, de elég furfangosan fogalmazott.
Az új intézkedésre a kiberbűnözők miatt van szükség.
Jó hír érkezett a felhasználóknak.
A rendőrök elől nagy sebességgel menekült a céges Honda, de csúnya véget ért a száguldás.
Lehet, hogy mégsem volt olyan jó döntés a Chromebookok tömeges felvásárlása.
Nagy valószínűséggel követik önt.
Nem maradnak ki a versenyből, amit több mint egy évtizede ők indítottak el.
Még a TikTokot is vizsgálják.
Már fel is kerestek néhányat a legnagyobb szerkesztőségek közül.
Hivatalosan még nem jelentették be.
Az előfizetők szerint rozzant furgon lett a Ferrariból.
A Sycamore másodpercek alatt képes összetett számításokat elvégezni.
Hiába próbálkoztak, ezt a versenyt nem nyerhetik meg.
A Meta új hangszintetizátorával szemben a Google a szinkronizálást forradalmasító AudioPaLM technológiát mutatta be.
Ha a fővárosban jár, megeshet, hogy az egyik legnépszerűbb térképalkalmazásban látja majd viszont magát.
Aki túlzottan elkényelmesedik, könnyen a vesztes oldalon találhatja magát.
Már tesztelik az új funkciót.
A PaLM-2 jóval kevesebb paraméterrel tud annyit, mint a GPT-4.
A Google elmentett neked egyes fotókat, melyekhez most még utoljára hozzáférhetsz.
Nagy újítással álltak elő a mesterséges intelligenciának köszönhetően.
Július 19-én szűnik meg a szolgáltatás.
Ezt muszáj lesz kipróbálnia!
A Google forradalmasította a hagyományos üzenetküldést.
Az első helyezett megőrizte tavalyi pozícióját a nívós toplistán.
Az internet egyik legnépszerűbb, ingyenes szolgáltatása 2023. július elsején végleg megszűnik. Nem árt előre felkészülni, ha te is ezt használod!
Adatvédelmi okokból évek óta nem frissült a szolgáltatás.
Felhasználóbarát megoldás született.
Nem tartják jónak a túlszabályozást.
Ennek mindenképp örülni fog.
Nagyon veszélyes kártevőt találtak!
Az ügy még 2020-ban indult.
Megtetszett egy növényt, de nem tudsz rájönni, milyen fajtájú lehet? A megoldás ott lapul a zsebedben!
A Google tűzijátékkal kedveskedik az angol kiscsapatra rákereső internetezőknek.
Fény derült arra, mi zajlik a négy fal között a Szilícium-völgyben.
Daniel Freund bejegyzése rámutat arra, mennyire rossz mederben is zajlik a vita a média helyzetéről.
A rendőrség már elfogta a férfit.
Pedig még hónapokra van a hivatalos bejelentés.
A kamerát tönkre is tették.
A mesterséges intelligencia segít hozzájutni a kritikus információkhoz.
Véget vetnének a nyomkövetőkkel való visszaélésnek.
A Gmail-fiókok törlését egyszerű megakadályozni: mutatjuk, mit kell tenned!
Biztonsági okokból van szükség a lépésre.