Holttestekkel üzérkedett egy csontkovács Las Vegasban
Kilenc pár láb tűnt el.
Kilenc pár láb tűnt el.
Az ügyben bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
A férfinak öt különböző vallomása van, amelyek egymásnak is ellentmondanak.
A szokatlan körülmények ellenére öngyilkosságra gyanakszik a rendőrség.
„A hullaházban nincs hely, a kórházban holttestek sorakoznak, ameddig a szem ellát.”
A rendőrség vizsgálja az esetet.
A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.
Nyolc embert még minidig keresnek a hatóságok.
A tűz napokkal ezelőtt keletkezhetett.
A tűzvizsgálat már megindult az ügyben.
Az áldozatra egy présházban találtak rá.
Zárt ablak mellett működött a gázkazán.
Az esküdtek korábban az anyára gyanakodtak.
A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.
A végzés ellen nemcsak a gyanúsított és a védője, hanem az ügyész is fellebbezett.
Megrázó részleteket osztott meg a rendőrség.
A haláleset körülményeit a rendőrség továbbra is vizsgálja.
A jármű már egy jó ideje a folyóban hevert.
Az áldozaton egy jellegzetes tetoválás volt.
Ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség.
Bűnszervezetek tartják rettegésben az embereket.
Lisa Marie Presley még az egyik hálószobát is átalakította emiatt.
Az erős szagra lett figyelmes a szemtanú, miután két hónapja nem látta a szomszédját.
Több kérdésre is keresi majd a választ az alkotás.
A romok közül szedték ki.
Az eset körülményeit vizsgálja a rendőrség.
A rendőrség nyomoz az ügyben.
A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A Dunán keresztül sodródtak a tengerbe.
Az is megállapítható, hogy a fiú erőszakos úton vesztette életét.
Ez már a harmadik alkalom.
A rendőrség vizsgálja, mi történt.
Egy német állampolgárságú férfi váratlanul elmerült.
A rendőrség nyomozást indított.
Úgy tudni, a holttestet még nem sikerült felhozni a tengerfenékről.
A gyártó cég vezérigazgatója szerint az emberek a fedélzeten „úgy végezték, mint az egerek”.
Nem ilyen tartalomra számított.
Hazánkban a rendőrség jelenleg 2500 eltűnt vagy ismeretlen helyen tartózkodó személyt tart nyilván.
Méghozzá sikeresen.
A kisfiú szüleinek rengeteg kérdése van a rendőrökhöz.
A 11 éves korában meggyilkolt fiú szülei válaszokat várnak.
Az orvos, akinek a vizsgálatokat kellett volna elvégeznie, szabadságon volt.
A hírek szerint a fiatal édesanya már legalább öt napja halott volt, amikor a rendőrök rátaláltak.
Órákig kutattak utána a vízben, de nem tudták megmenteni.
Csaknem 30 napig keresték a civil hegyimentők, mire ráakadtak.
Speciális segítséget kértek a rendőrök.
A tűzoltók és a rendőrök is részt vettek a keresésben.
Az azonosítatlan gyanúsítottat nagy erőkkel keresi a rendőrség.
A tragédia egy révfülöpi strandnál történt.
A serpák folyamatosan tisztogatnak.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
16 holttestet találtak.
Állítólag ő lehet a nő gyilkosa.
Egy tizenhét éves lány eltűnése miatt került be a Büntető törvénykönyvbe az emberrablás tényállása.
A férfi tengerparti sétára indult néhány nappal ezelőtt, de nem tért vissza a szállására.
A hozzátartozók felkapták a fejüket egy hírre.
Az eljárást végző cég a férfit egyes páciensnek nevezte el.
A rendőrök közölték a rossz hírt.
Négyre nőtt a verőcei hajóbaleset halálos áldozatainak a száma.