Az apa olyat mondott fiának a halálos ágyán, ami egész életét megváltoztatta
Leslie Mandoki azóta más ember lett.
Leslie Mandoki azóta más ember lett.
A történész kifejtette véleményét a Tisza elnökéről, Szájer Józsefről, de még Ungár Péterről is.
Nem számít, hogy kiskorú ellen követi-e el, és az sem, hogy kiskorú-e a tettes.
Az MNB szakemberét kérdeztük a magyarokat is érintő gyökeres változásokról.
Gazdasági intézkedésekről, diplomáciáról és Till Tamás ügyéről is beszélt a miniszterelnök.
Till Tamás ügyéről is beszél majd a miniszterelnök.
Érdemes-e újépítésű ingatlanba fektetni? Ha igen, miért és mikor? Milyen szempontok alapján választanak az újépítésű ingatlanok vásárlói? Kik költöznek szívesen az egykori rozsdaövezetek helyén felépült társasházakba? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat!
Mennyivel durvább nevet is adhattak volna ennek a történetnek az egykori politikus szerint.
Az Egyenes beszédnek volt a vendége a Tisza Párt vezetője.
Szerinte a legfontosabb kérdésekben Orbán Viktor és Magyar Péter ugyanazt mondják.
A kormányfő a Kossuth rádiónak adott interjút.
Rónai Egon vendége volt a főpolgármester.
Desmond Child amerikai zeneszerzővel beszélgettünk, akihez olyan dalok köthetőek, mint a Livin’ la Vida Loca vagy a Livin’ on a Prayer.
A Kóbor alakulat készítőivel interjúztunk.
Donald Tuskot példaképnek nevezte a pártelnök.
Szerinte ilyen keretek között a főpolgármester-helyettesi felkérésről nincs is mit tovább beszélni.
A Szabad Európa Intézet igazgatója Magyar Péterről is megszólalt.
A miniszterelnök szerint sorsdöntő választások jönnek.
Ebben a gyárban kezdik el 2025-től a Neue Klasse típusok sorozatgyártását. Nem látott még ilyen típusokat? Nem véletlenül, mert még csak a prototípusok léteznek, innen gördülnek ki majd az első eladott autók. A csúcstechnológiás gyárról és 2022-ben kinevezett vezetőjéről is sok érdekes dolgot tudhat, ha elolvassa cikkünket.
Az RMDSZ elnöke szerint a mandátumok akár 40 százalékát is magyarellenes pártok szerezhetik meg.
Előkerült a genderideológia témája, de Magyar Péter sem maradhatott ki.
Abd El Rahim Ali szerint a pártelnöknek mennie kell.
Tóth Evelin tíz évig dolgozott a szakmában, nincsenek jó emlékei.
Szlavicsek Judit kőkemény krimit csinált az ország valaha volt legfiatalabb főnyomozójáról.
Alekszandar Vucsics a kínai és az orosz kapcsolatokról is elmondta a véleményét.
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Pedig tévedni emberi dolog.
A pártelnök szerint a lehallgatás bűncselekmény.
Burján Ferenc azt is elmondta, miként tud működni most az önkormányzat.
A legújabb hangfelvételről is tisztázta az álláspontját, Gulyás Gergely azonnal reagált.
Szerinte a magyar politikában divat lett az emberek nyílt sértegetése.
A miniszterelnök szerint ez a legsötétebb óra, amiben most vagyunk.
A Tisza Párt elnöke elárulta, mit tanult Rogán Antaltól.
Gulyás Balázs beszélt a változásokról.
Magyarországon egyedülálló gálát rendeznek hamarosan.
Kifolynak a kezünk közül az ezresek, ennek vet véget az MNB.
A jó újságíró szerinte kritizál és ellenez, akkor is, ha a barátai kerülnek hatalomra.
Az álommeló első évadának győztese intenzív másfél évről beszélt.
Németh Sándor vezető lelkész felmondásnak vette a zenész egyik interjújában mondottakat.
A Manchester United új edzőjének is üzent.
Demszky Gábort alaposan kikérdezték politikáról, Magyarországról és persze Budapestről.
„Az interjúból gyártottak egy hoaxot” – mondja a miniszterelnök politikai igazgatója.
A szociológus szerint a Tisza Párt elnöke többet posztol magáról, mint Taylor Swift.
Bese Gergő felfüggesztése az egész világon érvényes.
Az év legjobb új sorozatának főszereplőjét és készítőjét kérdeztük.
Magyarország vatikáni nagykövete szerint hárman hozhatják el a háború lezárását.
Az egészségügyi államtitkár arról is beszélt, hogy lesznek-e kórházbezárások.
A családfőt hiába műtötték meg, az állapota nem javult.
A színész saját traumáit is megosztotta Veiszer Alindával.
Szemléletváltás és központosítás várható a kutatás területén.
A miniszterelnök biztosnak látta Donald Trump győzelmét az amerikai elnökválasztáson.
Itt a Pink Delta.
Az X-Faktor mentora mesélt a műsorbeli konfliktusairól és a kizárt versenyzőiről, de a kritikus kommentelőkről is elmondta a véleményét.
A Tisza Párt elnöke egy dossziét is vitt magával.
Novák Katalin és a kegyelmi ügy is előkerült.
Elárulta, mi tette ekkora bajnokká a svájci klasszist.
Olyan változások jönnek, amelyekre nem vagyunk felkészülve.
A színészt már nem foglalkoztatja a legendás brit kém szerepe.
A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott interjút.