Rettenetesen jól áll neki a gonoszkodás.
Watson szerepe a Sherlock Holmesből csak egy volt a sok közül.
Világhírű művészek kérik az orosz elnököt, hogy biztosítsa Alekszej Navalnij számára a szükséges egészségügyi ellátást.
A Peter Pan & Wendy című filmet nem a Disney Pluson, hanem a mozikban mutatják majd be.
Magyar operatőr fényképezte Jude Law új filmjét, amiben nem minden olyan rózsás, mint amilyennek elsőre tűnik.
Megérkezett Az ifjú pápa folytatása, Az új pápa. Jude Law karaktere ugyan még él, de a trónon ezúttal a piperkőc John Malkovich ül.
2019 augusztus 28., 22:31
Sajnos még mindig nem tudni, mikor mutatja be az HBO az új évadot. Addig is itt egy új előzetes.
Dexter Fletcher váltja Guy Ritchie-t, a premier 2021 decemberében lesz.
Robert Downey Jr. és Jude Law csak 2021-ben bújhat ismét Holmes és Watson bőrébe.
A Vox Lux című film főszerepe miatt máris az Oscar nagy esélyeseként emlegetik.
Megérkezett a Vox Lux előzetese, ami könnyen lehet, hogy elkerüli a magyar mozikat.
Azért visszatér Jude Law is, de úgy tűnik, nem ő lesz a főszereplő. A forgatás 2018 végén kezdődik.
Hét éve várják a rajongók a folytatást, Robert Downey Jr. és Jude Law is visszatér.
Ez lesz a Marvel első filmje, amiben egy női szuperhős, Brie Larson lesz a főszereplő.
Guy Ritchie Arthur-feldolgozása sablonos fantasybe fullad, csak pár jelenetre csillan meg az a vagányság, amiért valaha szerettük a rendezőt.
Újabb sztárt igazoltak Johnny Depp mellé a Legendás állatok és megfigyelésük második részébe. Még az is lehet, hogy Jude Law karaktere meleg lesz.
Az ifjú pápa című sorozat a Vatikán kulisszái mögött játszódik, de elég érdekes ez a téma 10 epizódon keresztül? Spoileresen kibeszéltük.
2016 szeptember 5., 16:12
Még Jude Law-t is meglepte a magát istennek képzelő, forradalmár egyházfő szerepe az Oscar-díjas filmrendező új sorozatában.
2016 augusztus 31., 11:03
A filmet jövőre mutatják csak be, de már van kép az Artúr királyról és Vortigernről.
Paolo Sorrentino sorozatában Law alakítja majd azt az amerikai bíborost, akit XIII. Pius néven pápává avatnak, és már itt is az első teaser róla.
A Geniusban egy nagy amerikai író ötezer oldalas regényének esik neki, és amerikai akcentussal óbégat Jude Law mellett.
A színész a calais-i menekülttáborban járt, ahol a kiskorú menekültek befogadására szólította fel David Cameront.
A kém egy Vicces Bond-paródia lett, amin jól lehet nevetgélni, és Budapest végre Budapestet alakítja.
Hiába csőrözött a Spy részeg főszereplőjével egy buliban, nem jött össze a hollywoodi álomakarrier.
A rakás szerencsétlenségnek tűnő Melissa McCarthy nálunk esik át a CIA-tűzkeresztségen.
Artúr király apját játssza majd a Kerekasztal lovagjaiban.
Megérkezett a Budapesten is forgatott Spy előzetese. A Bazilika máris jól látszik!
Ráadásul kopaszodó és pocakos. Hiába: helyenként lett csak vicces a Dom Hemingway.
2013 szeptember 30., 16:39
Legalábbis a Dr. Watsont alakító Jude Law szerint, bár a Warner még nem írt szerződést a két sztárral.
A Mellékhatások egy olyan világban játszódik, ahol mindenki antidepresszánsból is a legmenőbbet kapja.
A 360 bár 16-os karikát kapott, nem szexfilm, Rachel Weisz is csak a szeretetéhség miatt borul Jude Law helyett egy brazil fotós nyakába.
2012 szeptember 19., 09:18
A probléma az, hogy sem ő, sem Robert Downey jr. nem nagyon ér rá az új filmre.
A Büszkeség és balítélet és a Doktor Zsivágó után itt az Anna Karenina, Trockij-klón Jude Law-val.
A pucér Stephen Fry látványáért a Coldplay énekese a felelős. A második rész londoni tájékoztatóján jártunk.
A Sherlock Holmes 2-be annyi akciót, csavart és vicces karaktert zsúfoltak, hogy Blöff 2 is lehetne. De inkább viktoriánus James Bond lett.
Szerinte az Árnyjáték lett minden idők legjobb Sherlock Holmes-sztorija. Mi csak jövőre láthatjuk.
Az Árnyjátékban Anglia mellett az egész világot meg kell menteni a gonosztól. Itt az új trailer.
nononononononononononono
Gwyneth Paltrow soha nem volt ilyen ronda, a bloggerek meg mind ellenszenves hülyék. Szerencse, hogy a Fertőzés nem is egy film.
A pusztulást egy vírus hozza Soderbergh filmjében, sztárok sora kell a megfékezéséhez: Winslet, Paltrow, Law és Cotillard.
Fülledt kuplerájban és fagyos hómezőn üldözi a bűnt Jude Law-val és a Tetovált lány hősnőjével.
Joe Wright rendezi, a forgatókönyvet Tom Stoppard írta.
Robert Downey Jr. és Noomi Rapace együtt alakítanak a Sherlock Holmes következő részében.
Robert Downey Jr. és Jude Law a folytatásban lovaskocsival utaznak egy London melletti helyre.
Jude Law a cseh fesztivál elnökének különdíját veheti át majd.
Kihírdették az idei Tony-díjak jelöltjeit. Akár a Green Day dalaiből készült musical is nyerhet.
Johnny Depp is brillírozott a CGI-vel felturbózott Monty Python-animációban, a Dr. Parnassusban.
A Halálkeringőben Kern lányát alakítja. Mozikban Heath Ledger utolsó filmje, a Doctor Parnassus.
A nyomozó zsenije az egyetlen, ami megmaradt az eredeti figurából. Izmos segget visz a vásárra.
Angelina Jolie megint lövöldöző ügynök lesz. Februárban kezdik a The Tourist forgatását.
David Fincher, a Harcosok klubja és az Alien 3 rendezője forgatná. Bizonytalan a harmadik Batman.